Hiába a Fidesz ölelő karja, az MDF 2006-ban egyedül indul

2003.04.02. 19:27
A Fidesz nyitna. A központi vezetés válláról hét tagozat venné le a terhet. Az MDF ezzel egyidőben, és a jelenlegi felállás szerint egyedül akar indulni 2006-ban az országgyűlési választásokon.
A Fidesz elnökségének döntése értelmében hét tagozat jön létre a Fideszben, amennyiben a májusi kongresszus is rábólint. A tagozatok egyelőre kialakulóban az MTI tudni véli ugyanakkor, hogy nyugdíjas, mezőgazdasági, kistelepülési, önkormányzati, tudományos, természetvédő, valamint nőtagozata lesz az új Fidesznek.

Az elnökségbe a kongresszus csak két tagot delegálhat

A tagozatok létrehozását várhatóan szigorúan szabályozzák majd, azok vezetői ugyanis automatikusan a Fidesz elnökségének a tagjai lesznek. Az új elnökségbe, a jelenlegitől eltérően, a Fidesz kongresszusán a tagság csak két személyt juttathat be szavazatával. Az elnökségnek, a tagozatvezetőkön kívül a párt frakcióvezetője, az országos választmány elnöke is tagja lesz.

A választható tagok közül az egyik Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes, volt pártelnök lesz. A másik jelölt kiléte ugyan még nem ismert, de szóba került Martonyi János volt külügyminiszter és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, volt főpolgármester-jelölt is.

A Fidesz továbbra is a Fidelitasszal és a kereszténydemokratákkal tervez

Az átalakuló Fidesznek az alapszabályban rögzített módon két partnerszervezete lesz: a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Fidelitas. A partnerszervezetek elnökei, amennyiben Fidesz-tagok, szintén tagjai lesznek az új elnökségnek. Az alapszabály-módosítás leglényegesebb eleme, hogy a Fideszen belül a súlypont a megyékről a 176 egyéni választókerületre helyeződik. A módosítás tervezete április 8-a után kerül a helyi csoportokhoz.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerdán Kecskeméten azt mondta, hogy pártja 2006-ban valószínűleg egyedül indul az országgyűlési választásokon, nem úgy mint tavaly, amelyen a Fidesszel egy listán indultak. Szerinte ugyanis a legutóbbi parlamenti választásokon a Fidesz és az MDF együttműködése nem hozta meg a kívánt eredményt, hiszen nem a jobboldal került kormányra. Az MDF-es politikus szerint a Fideszben erős törekvés érzékelhető a jobboldal egységesítésére. "Lehet, hogy egyszer majd igen, de most még nem érett meg a helyzet a tömbösödésre" - mondta a frakcióvezető.