Orbán: Mikola lesz a nemzet orvosa

2006.03.11. 17:17
A Fidesz nemcsak kormányfőjelöltet állít jövő vasárnapi kongresszusán, hanem Mikola István személyében miniszterelnök-helyettes jelöltet is. A szombaton nyilvánosságra hozott, és március 19-én véglegesítendő listából hiányzik Tölgyessy Péter, viszont az előkelő, ötödik hely jutott Wittner Mária '56-os forradalmárnak.

Orbán Viktort ajánlja miniszterelnök-jelöltnek a Fidesz választmánya a párt március 19-én ülésező kongresszusának, jelentette be a Fidesz választmányi ülésének két órás késéssel kezdődő nyilvános ülésén Deutsch-Für Tamás kommunikációs igazgató, így a listavazető Orbán Viktor lesz.

Mostanáig titkolták a listás helyezéseket


Klikk a képre!

A szombaton nyilvánosságra hozott pártlistát a Fidesz legszűkebb vezetése, Orbánon kívül Áder János és Kövér László ismerte csak, a választmány tagjai a helyszínen ismerkedtek meg a névsorral. A titkolózás egyik célja az volt, hogy maximális teljesítményre ösztönözzék a párt politikusait, egy biztos listás hely ismeretében ugyanis nem dolgoznának olyan keményen a jelöltek.  

Deutsch-Für közölte, Orbán javaslatára, egy új kormányzati modell jegyében döntöttek úgy, hogy miniszterelnökhelyettes-jelölti posztot is létrehoznak, és erre a volt egészségügyi minisztert, Mikola Istvánt jelölik.

"Örömmel és elszántsággal"

Orbán "örömmel és elszántsággal" vállalta a miniszterelnök-jelötséget, és azzal indokolta a kormányfőhelyettes-jelölti poszt létrehozását, hogy a magyar nemzet két nagy célja, a gazdasági és a lélekszámbeli-lelki gyarapodás ne keresztezze egymást a kormányzati munkában, ne lehessen gazdasági megfontolásokból az emberek érdekei ellenében érvelni.

A Fidesz elnöke kifejtette, Mikola Istvánnak kormányfő-helyettesként az lenne a feladata, hogy "a nemzet orvosa, gyógyítója" legyen, a magyar életerő és a gyermekvállalás ügyét képviselje a kormányzatban.

A kormányfő-helyettesnek "az lesz a dolga, hogy szem előtt tartsa, miképpen lehetnek a magyar emberek egészségesebbek, mit kell tennünk, hogy tovább éljenek, hogy vitálisabbak legyenek (...), és hogy a magyar családok ne féljenek annyi gyermeket vállalni, amennyit szeretnének" - mondta Orbán, aki ugyanakkor jelezte: az új modell szerint is megmaradna a miniszterelnök egyszemélyi felelőssége, de munkáját már nem csak minisztereivel, hanem helyettesével is megosztaná. Elmondta: a választásokig hátralévő idő első nagy eseményeként március 15-én egy "nagyon nagy gyűlést" tartanak az Alagút budai oldalánál, majd a Várban folytatják az ünneplést.

A választmány elfogadta az országos és a területi listákat, amelyeket majd a kongresszusnak is jóvá kell hagynia. Az országos listán első Orbán és a második Mikola után a harmadik hely Áder János frakcióvezetőé, aki négy éve még a negyedik helyet birtokolta, az akkori harmadik pedig Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetsége első embere volt. Négy éve Dávid Ibolya MDF-elnök volt a Fidesz-lista második helyezettje. A mostani listán negyedik Semjén Zsolt KDNP-elnök, az ötödik hely pedig Wittner Mária '56-os forradalmáré, őt követi Horváth János, aki az 1945-ben létrejött parlament kisgazda képviselője volt.

Tölgyessy helyett Tellér

Szembetűnő, hogy az ellenzéki pártot minden elemzésében bíráló, kritizáló Tölgyessy Péter egykori SZDSZ-elnök már nem lesz tagja a következő országgyűlésnek, hiszen semmilyen listán sem szerepel sehol. Viszont nem maradt a Fidesz-lista volt szabad demokrata nélkül: a 19. helyen Tellér Gyula szerepel, aki az első szabadon választott országgyűlésben volt a liberális párt képviselője.

Pelczné a legjobb helyet kapó alelnök

A 2002-es listához képest egy hellyel hátrébb került Kövér László, most a hetedik. A nyolcadik hely jutott Pelczné Gáll Ildikónak, a párt nemrég alelnökké avanzsált politikusának, aki megelőzte a másik alelnököt, Pokorni Zoltánt, aki négy éve negyedik volt. A párt harmadik alelnöke, Varga Mihály tizedik lett. Jakab István, a gazdatüntetéseket szervező Magosz-elnököt a földművesek utcára cipeléséért a 11. hellyel jutalmazta a Fidesz, ami korábban határozottan tagadta, hogy bármi köze volna a gazdademonstrációkhoz vagy a Magoszhoz.


Nézze meg képeinket!

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Deutsch-Für Tamás a 12., a Fidelitas elnöke, Szijjártó Péter pedig a 13., őt Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője követi, míg a 15. hely Farkas Flóriánnak, a Lungo Drom elnökének jutott. A következő helyre a Nemzeti Fórum Lezsák Sándort jelölte, míg a Vállalkozók pártja a tizenhetedik helyre Császár Antalt ajánlotta.

A Fidesz pártalapítványának igazgatója, Balog Zoltán lett a tizennyolcadik, a huszadik Kontúr Pál, a párt munkástagozatának elnöke lett. A nemzeti konzultációs testületben helyet kapott Hoffman Rózsa huszonkettedik, az Új Demokrácia Központot vezető egykori belügyi államtitkár Kontrát Károly pedig a huszonharmadik lett. Huszonnegyedik Latorcai János, a KDNP politikusa lett, Ékes József, a Vállalkozók Pártjának képviseletében pedig a huszonötödik.

A Fidesz egyelőre csak a lista-tervezet első 25 helyét hozta nyilvánosságra, de annyi azért még kiderült, hogy a huszonhatodik hely Varga Józsefé, a huszonhetedik pedig Révész Máriuszé, Orbán Viktor kommunikációs tanácsadójáé lett.

Orbán a Pest megyei listavezető is

A budapesti listát Pokorni Zoltán pártalelnök vezeti, a második Fónagy János, őt követi Rogán Antal kampányfőnök, aki viszont az országos listán nem szerepel, a Vállalkozók pártjának képviseletében Szathmáry Kristóf a negyedik, ötödik pedig Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke lett. A budapesti lista vesztese lehet Tirts Tamás, aki korábban a harmadik volt, most viszont a nyilvánosságra került első öt hely egyikén se szerepel. Újítás, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök most egy területi listát is vezet, méghozzá a Pest megyeit. Forrásaink szerint a pártelnök azért lett területi listavezető is, mert ez plusz szavazatokat jelenthet a pártnak. Orbán így a legnépesebb megye listavezetője lett. A baranyai listát Bánki Erik, a Bács-Kiskun megyeit Matolcsy György vezeti.

A békési lajstromot Domokos László, a csongrádit Farkas Sándor, a Fejér megyeit Mikola István, a Győr-Sopron megyeit a Nemzeti Fórumos Medgyasszay László, a hajdú-biharit, Kósa Lajos, a hevesit Demeter Ervin, a Jász-Nagykun-Szolnok megyeit Varga Mihály, a komáromit Bencsik János, a nógrádit Balla Mihály, a somogyit Mátrai Márta, a tolnait Potáp Árpád, a szabolcsit, a Magosz-elnök Jakab István, a vasit Hende Csaba polgári kör koordinátor, a veszprémit Kövér László, míg a zalai listát Gyimesi Endre vezeti.

Répássy Róbert, a borsodi lista hetedik helyéről reménykedhet az ellenzéki párt jó szereplésében, igaz a pártban úgy tartják, ez mandátumszerző helyet jelent számára.