Nem fér be a Fidesz az Arénába

2004.03.16. 15:53
Az ellenzéki párt első szövetségi gyűlésére nagyobb az érdeklődés, mint a színhelyül választott Budapest Aréna befogadóképessége. A Fidesz szervezeti átalakítását lezáró, és az EP-választást bevezető eseményre a szervezők szerint 16 ezren jelezték részvételi szándékukat.
A Fidesz március 27-én, a korábbiaktól eltérően nem kongresszuson, hanem szövetségi gyűlésen zárja le a belső szervezeti átalakításokat.

Kinn is rekednek

25 ezren
A párt átalakításának kezdete óta megháromszorozódott a Fidesz tagsága - jelentette ki az Index érdeklődésére Navracsics Tibor. A pártelnök kabinetfőnöke elmondta, hogy a nemrég befejeződött összesítések alapján a Fidesz 25 ezer tagot számlál. Az Indexnek korábban nyilatkozó Kövér László választmányi elnök azt mondta, hogy korábban a belső nyilvántartási rendszer gyengeségei miatt nem voltak pontos adatok az aktuális párttagságról, a szövetséggé alakulással azonban javul majd a "pártbürokrácia" színvonala is.
Kicsi Arénát építettünk, sokkal többen akarnak eljönni, mint amennyi hely van épületben - jelentette ki az esemény szervezési gondjait kommentálva Révész Máriusz, a Fidesz szővivője. Révész szerint eddig mintegy 16 ezren jelezték, hogy részt kívánnak venni a gyűlésen, a csarnok azonban 12 500 fő befogadására alkalmas. A szóvivő elmondta, hogy különösen a tagozatokban dolgozók és a választókerületekből érkező, az EP-kampányban való részvételre is jelentkező párttagok növelték meg az eseményen résztvenni szándékozók számát. A budapesti gyűlésen Orbán Viktor pártelnök mellett a párt listavezetője, Schmitt Pál is beszédet mond, valamint megszólal majd egy európai uniós külföldi díszvendég is.

176 elnök

A szövetségi gyűlésen valószínűleg bemutatják az új pártszervezet alapját jelentő választókerületi elnököket is. Az Index információ szerint a 2006-os országgyűlési képviselőjeltöltségre is esélyes 176 elnök közül eddig 140-et neveztek ki, mintegy 20 körzetben pedig már megtörtént a kijelölés. A helyi "mozgósító", választásikampány-szervező feladatokkal megbízott választókerületi elnökök kinevezését az elmúlt egy évben számos konfliktus kísérte, az elnökség és a helyiek számára is megfelelő emberek kiválasztása pedig többször látványosan lelassult.

Úgy tudjuk, hogy az EP-választás elé időzített eseményre az önállóan induló MDF elnöke, Dávid Ibolya is meghívót kap.