Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Csak a felsővezetők gyúrhattak a 21 milliós bérlettel

2002.06.06. 15:14
Helyettes államtitkárnál alacsonyabb besorolású állami alkalmazott nem használhatta a kancellária fitnessbérletét, melyet 21 millió forintért vásároltak egészségmegőrzés céljából. Egy héttel ezelőtt Bártfai Béla, volt közigazgatási államtitkár még azt állította, hogy minisztériumi dolgozók is igénybevehették a szolgáltatást. A birtokunkban lévő igénylőlista szerint azonban a dolgozó fogalom meglehetősen szűk kört takart.
Miniszterek, államtitkárok, helyettesek államtitkárok vehették igénybe a Miniszterelnöki Hivatal által vásárolt 21 millió forintos fitnessbérletet - adta hírül a csütörtöki Blikk. Arról még egy héttel ezelőtt jelentek meg hírek, hogy az átadás-átvételi dokumentumok között a kancellária új vezetése rálelt egy szoláriumbérletre, amelyet Gál J. Zoltán kormányszóvivő úgy minősített: lehet, hogy törvényesen köttetett megállapodás, de semmiképpen sem indokolható racionálisan az ügylet.

Bérlet csak az elitnek

Bártfai Béla, korábbi közigazgatási államtitkár arra hivatkozott reakciójában, hogy a bérlet nem csak szoláriumozásra, hanem fitnessedzésekre is használható, a lehetőséget pedig a MeH-en kívüli minisztériumi dolgozók is használhatják. Mint mondta: a cél a dolgozók egészségének megőrzése volt. Az Index birtokába került azonban az igénylők listája, amelyből kitűnik, hogy csak a tárcák legfelsőbb vezetői részesülhettek a felfrissülésben.

A kancellária nevében a Humán Jövő Egészségmegőrző Kht. kötött megállapodást a Szetti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel, amely évi 21 millió forintért vállalta, hogy a tulajdonában lévő Krisztina Wellness Centerben, a Hotel Mercure Budapest alagsorában méltó körülmények között fogad "100 közigazgatási felső vezetőt". A szerzősben kikötötték, hogy a fitnesscenter munkatársai nemzetbiztonsági ellenőrzésen esnek át, emellett vállalták, hogy megtiltják a fényképezést, illetve a mozgókép készítését a klub egész területén.

Miniszterek az egészséges életért

A gyógyszaunákkal is felszerelt fitnesscenterbe mások mellett Stumpf István, volt kancelláriaminiszter, Bártfai Béla, menesztett közigazgatási államtitkár, Boros Imre, korábbi Phare miniszter, valamint Borókai Gábor, kormányszóvivő is együtt izzadhatott. Az egészségügyi tárca ugyancsak élen járt az egészségmegőrzésben: itt Mikola István miniszter mellett négy államtitkár is rendszeres látogatója volt a fitnesscenternek. Szintén rendelkezett bérlettel Dávid Ibolya, volt igazságügyi miniszter, illetve politikai államtitkára, Hende Csaba. A miniszterek közül rendszeresen gyúrt a Hotel Mercure-ban Varga Mihály, a pénzügyi, Pálinkás József, az oktatási, Harrach Péter, a szociális, Matolcsy György, a gazdasági és Pintér Sándor, a belügyi tárca volt vezetője. A kultuszminisztériumból a miniszter nem, csak a volt politikai államtitkár, Várhegyi Attila edzett rendszeresen. Távoltarotta magát a testmozgástól a közlekedési miniszter is. A tárcától szintén csak a politikai államtitkár, Manninger Jenő vette igénybe a szalon szolgáltatásait.