Pártszakadást okozhat a kisgazda elnökváltás

2003.02.16. 21:57
Egységet remél megválasztásától Deák József, az FKGP eddigi ügyvezető alelnöke. A párt bíróság által bejegyzett elnöke "ügyvédi praktikákra" gyanakszik, Hajdú-Bihar lázad. A bizakodó Deák június 30-ig megtiltotta az országos gyűlés és a nagyválasztmány összehívását.
Deák Józsefet választotta pártelnökké vasárnap a Független Kisgazdapárt országos nagyválasztmánya, amelyet ő maga hívott össze, mint ügyvezető alelnök. Réti Miklós, a párt bíróság által bejegyzett elnöke "ügyvédi praktikának" minősítette az elnökválasztást.

Fogalmuk sincs

"Figyelmeztetem a pesti ügyvédeket, hogy álljanak le" - nyilatkozta Réti az MTI-nek. Véleménye szerint Deák ügyvezető alelnökként illetéktelenül hívta össze a nagyválasztmányt. "Ezeknek fogalmuk sincs arról hogy van a párt" - mondta, hozzátéve, hogy négy megyében, Csongrádban, Békésben, Somogyban és Bács-Kiskunban a hétvégén tartottak tisztújítást.

A vasárnapi nagyválasztmányi ülésen húsztagú elnökséget választottak, melyben helyet kapott Cseh Sándor és Pallag László, valamint Szabó János, az Antall-kormány volt földművelésügyi minisztere is.

Hajdú-Bihar non coronat!

"Bízom abban, a mai döntés megteremti az alapot ahhoz, hogy végre egységes kisgazdapárt álljon fel, sikerül rövid időn belül újjászervezni az FKGP-t, és visszavezetni oda, ahová történelmi szerepvállalása folytán tartozik, azaz a parlamentbe" - közölte Deák József.

Reményeivel ellentétben máris a megosztottság jelei látszanak a szervezetben. "A Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar megyei szervezete továbbra is Réti Miklóst tekinti a párt legitim, törvényes elnökének" - közölte az MTI-vel vasárnap Oláh József megyei pártelnök. Véleménye szerint Cseh a Kisgazda Szövetség tagjaként nem is lehetne elnökségi tag.

Bizonytalansági záradék

A bizonytalanságra Deákék is felkészülhettek, az újonnan megválasztott elnök elmondása szerint a frissen elfogadott pártalkotmány "megtiltja, hogy 2003. június 30-ig bárki összehívja" a nagyválasztmányt vagy az országos gyűlést. "Egy lelkileg és emberileg megtört párt romjain kell építkezni" - indokolta a lépést Deák.