Torgyán levelekkel bombázza a legfőbb igazságszolgákat

2001.05.31. 11:28
A Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, a Legfőbb Ügyészhez és az Alkotmánybíróság elnökéhez fordult levélben Torgyán József azt kérve, hogy tartassák be az Országgyűléssel az FKGP frakciójából történt kizárását megsemmisítő bírósági határozatot. A párt alelnöke, G. Nagyné Maczó Ágnes azt kérte a Fidesztől, hogy ne avatkozzon az FKGP belügyeibe, és ne kössön választási megállapodást a kisgazda miniszterek szövetségével.
Az FKGP elnöke nem tervezi, hogy a választások első fordulója előtt megállapodást köt a Fidesszel. Torgyán József csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kisgazdapárt mind a 176 egyéni választókörzetben jelöltet kíván állítani, és csak a második forduló előtt vizsgálják meg, hogy érdemes-e a nagyobbik kormánypárttal egyezségre lépni. Más politikai erőkkel már elkezdték az egyeztetést, de erről részletekkel nem szolgált a pártelnök.

G. Nagyné Maczó Ágnes, a párt alelnöke felkérte a Fideszt, hogy ne avatkozzon be az FKGP belügyeibe, ugyanis egyes hírek szerint a legnagyobb kormánypárt a kisgazda miniszterek által a napokban létrehozott szövetséggel próbál megállapodást kötni. Maczó Ágnes emlékezteti a Fideszt arra, hogy a választási megállapodásosokat pártokkal szokás kötni, nem pedig szövetségekkel.

Egy "fondorlatos intellektuális okirat-hamisítás" nyomában

A Legfelsőbb Bíróság elnökének, a Legfőbb Ügyésznek, az Alkotmánybíróság elnökének írt levelet frakciótagságáról a pártelnök. Ebben arra kéri a vezetőket, hogy tartassák be a Fővárosi Bíróság döntését, mely szerint a képviselőcsoportból való kizárása törvénytelen volt.

A független bíróság határozata mindenkire kötelező, mivel az Országgyűlés az erről szóló törvényt kétharmados többséggel hozta meg - hangoztatta Torgyán. A pártelnök elvárja a Legfőbb Ügyésztől azt is, hogy fedje fel azoknak a frakciótagoknak a nevét, akik "fondorlatos intellektuális okirat-hamisítást" követtek el, amikor a hamisított frakciószabályzatot küldték el Áder János házelnöknek és az ügyrendi bizottságnak. Ugyanis ez alapján döntött úgy a házelnök, hogy Torgyánnak a függetlenek közé kell átülnie.

Közelednek Szabóhoz?

A párt elnöksége folyamatosan próbálja az FKGP-ből távozott, "megtévedt" tagokat visszacsábítani az FKGP-be. Elárulta, kísérletet tettek az egyeztetésre Szabó Jánossal is, ám erről nem árult el részleteket az alelnök.