Megvennék a polgári körök az FKGP székházát

2002.11.11. 08:36
Miközben az FKGP elnöksége vasárnap kizárta a párt soraiból Torgyán József ex-pártelnöt és tovább folyik a kutatás a pártkasszából eltűnt 150 millió forint után, az Orbán Viktor vezette polgári körök megkeresték Szeremley Hubát és árajánlatot kértek tőle a Belgrád rakparti kisgazda székházra.
A Magyar Hírlap információi szerint a polgári körök egyik vezetője megkereste Szeremley Hubát azzal, hogy bármennyit kér, kifizetik a székházért cserébe. Szeremley volt az, aki az FKGP-székházat kívánta megvenni, s akinek, ha nem fizetik vissza a 200 milliós foglalót, akkor tulajdonába kerül az egyébként több mint egymilliárdot érő ingatlan. Az FKGP és a borász között még tartanak a tárgyalások.

Százötvenmillió nyomában

Százötvenmillió forint után kutatnak a Független Kisgazdapártnál a Réti Miklós irányította új országos elnökség tagjai, akik szerint a volt pártelnök és felesége által létrehozott alapítványba csak idén 12 millió forint vándorolt a párt számlájáról - írja a napilap.

A párt a választásokon annyira gyengén szerepelt, hogy elesett a költségvetési támogatástól is, ám az utolsó járandóságot még megkapták. Áprilisig 191 milliót, s 476 ezer forint bevétel volt még a tagdíjakból. A könyvelőnek a legnagyobb problémát a köztartozás okozza, amely majdnem nyolcmillió forint a bérek után. Ezek után még bírságot és a köztudottan magas késedelmi kamatot is meg kell fizetni.

Tizenkét millió a Kisgazda Jövőnek

Hegedüs Miklós főtitkár szerint a hűséges megyei szervezetek alszámlaszámaira utaltak még sokat a pártközpontból. A Torgyán felesége vezette nőszövetség idén mindössze 215 ezer forintot kapott az anyapárttól, ám a volt pártelnök és felesége által alapított Kisgazda Jövő Alapítvány idén fél év alatt 12 millióhoz jutott az FKGP-től. Az alapítványt eredetileg a Kis Újság előállítására találták ki, ám tavaly még havi ötmillióból megírták és kinyomtatták a kisgazdák lapját. Torgyán mint főszerkesztő havonta 150, illetve 250 ezer forint fizetést kapott, fia, Torgyán Attila jogi tanácsokért cserébe havi 150 ezret rakhatott zsebre.

A házat és az elnököt őrző cég áprilistól 12 milliót kapott a székház biztonságáért. Propagandaeszközökre április 7-e előtt keletkezett számlák után 47 milliót kellett átutalniuk, ám idén majdnem 98 milliót költött a párt erre a célra. A "személyi jellegű" egyéb költségek több mint hatmillióra rúgnak a vizsgált időszakban, de éves szinten meghaladja a tízmilliót.

Három és félmillióért ebédelt idén Torgyán

A volt pártelnök rendszeresen járt a közeli Admiralitás étterembe leghűségesebb munkatársaival ebédelni. Az éttermi számlák csak idén 3,5 milliót tesznek ki. Az Admiralitásnak fizetett összeg havi lebontásban arányosan csökkent a párt népszerűségével és támogatottságával. Üzemanyagért idén 3,5 milliót fizettek, míg Torgyán sofőrje havi 25 ezer forintért tárolta otthonában, Gödön az elnök Volvóját.

A jelenlegi vezetés Torgyánt kizárta a pártból, mert tevékenysége rontotta a párt megítélését. A volt pártelnök a tárgyaláson nem jelent meg, s írásban sem küldte el védekezését. Torgyán először feleségén keresztül üzente: akik kizárták, azok már rég nem párttagok, s nem ő akarta eladni a Belgrád rakparti székházat. Soha sehova nem utalt pénzt, semmit sem írt alá. A gazdálkodással kapcsolatban végül személyesen megjegyezte: nézzük meg, ki mennyit fizetett be a párt számlájára.