A kisgazdák összeálltak, hogy ne legyenek szét

2002.12.03. 15:53
Újjászerveződött a Független Kisgazdapárt. Cseh Sándor, Zsikla Győző, Kunhegyi József mellett két Szabó János is feltűnt az emelvényen. A párt a magyarságért, a nemzetért mély felelősséget érző, történelmi gyökereiből erőt merítő, demokratikus néppártként kíván visszatérni a magyar politikai életbe, de nem ez az érdekes.
Az Admirálból még most is hozzák a számlákat a pincérek, én meg csak otthonról hozott szendvicseket eszek, hogy ne haljak éhen. Réti Miklós, a Független Kisgazdapárt elnöke mondja ezt dolgozószobájában. Hárommillió forintot nyelt így el a pártvagyonból Torgyán József és csapata az áprilisi bukástól napjainkig. Az elnök azt is mondja, hogy ennyi idő alatt százmilliósnál nagyobb bankbetétet változtattak 17 milliós hiánnyá.

Nagy pártot sejtet

De a múltat, azt töröljük most el, végképp. Mert történelmi sajtótájékoztatót tartottak kedden a Belgrád rakparti épületben. Mindenkit vártak, aki valamelyik kisgazda szervezet elnöke, alelnöke, társelnöke. Az elmúlt évek viharos történelmét jelzi, hogy húsz széket helyeztek el az emelvényen.

Változnak az idők. Az elnökhöz - fél órával a történelem előtt - az utcáról lehet beesni. Félreértések elkerülése végett: Réti nem Torgyán szobájából irányítja a 0,75 százalékos pártot, hanem a korábbi főtitkáréból. Az elhatárolódást jelzi még egy kéjes mondata: "Ha eljönne ide, még tán ki is vezettetném." A hangsúly mégsem ezen van: "Összeállunk, hogy ne legyünk szét". Ez akár az újjászerveződő párt szlogenje is lehetne, de inkább veszünk egy pogácsát, amelynek állaga, íze, szaga már igazi nagy pártot sejtet.

Isten tudja honnan

A tanácsterembe az elnök oldalán érkezünk. Próbálják ki! Magabiztosságot kölcsönöz. Az archeológia iránt érdeklődők kedvéért, csak felsorolásszerűen, hogy ki mindenki téblábolt a húsz szék körül: Cseh Sándor a Kisgazda Szövetségből, Szabó János, egykori földművelésügyi miniszter az Egyesült Kisgazdapártból, Bélafi Antal és Kis Zoltán alapító atyák egyenesen az 1988-as Pilvaxból, Kunhegyi József a frappáns nevű 1930-2000-es Reform Kisgazdapártból (Nagy Ferenc József kórházban), Soltész Géza a Liebmann-féle Reform Kisgazdapártból, Balogh Iván a Magyar Vidék Pártjából és Szabó János egykori honvédelmi miniszter az Isten tudja, hogy melyik kisgazdapártból.

Ott ült még Zsikla Győző, ki egykor annyit szerepelt a médiában, mint Michael Jackson, az ablakon pedig mintha sóvárogva lesett volna befelé Horváth Béla, Turi-Kovács Béla vállán ágaskodva.

Tegyük el a harmadik üveget

Az elnök három pezsgőre mutat: az elsőt az ügyvezető alelnöknek ajándékozza: "Hogy megköszönjem, Jóskának a jogi munkát, és elismerésemet fejezzem ki: jobb ügyvéd, mint a sztárügyvéd." A másodikat a Népszabadság tudósítójának szánja, aki annak ellenére korrektül látja el feladatát, hogy a Népszabadság tudósítója. Kisebb zavart okozott, hogy amikor e szavak elhangzottak, az újságíró még nem volt jelen. "A harmadik üveget tegyük el, dolgozzunk, hogy 2006-ban, a választások után legyen minek örülni" - mondja Réti.

Turi-Kovácsot leültetnék

A történelmi sajtótájékoztatón elhangzott még: a polgári körök már megjelentek a Belgrád rakparti székházban, az uniópárt jelenleg nem aktuális, Turi-Kovács Bélát leültetnék megbeszélni a dolgokat, a Heves megyei volt kisgazdák 8 milliós telefonszámlát csináltak, a Csongrád megyeiek az utolsó szöget, sőt, a telefont, a faxot, a fénymásolót is elvitték, az előző vezetés ellen büntetőfeljelentések vannak folyamatban, áldott karácsonyi ünnepeket, ha addig nem találkoznánk.

Nem lehet a többihez írni

Kis Zoltán olyan ember, aki egy ilyen pártban az életben nem viszi majd semmire. 1988. november 18-án részt vett a Pilvaxban a Független Kisgazdapárt alakuló ülésén. Az 1990-es választásokon az országos lista 24. helyén álló politikus éppen lemaradt a parlamenti mandátumról, majd a Miniszterelnöki Hivatalban vállalt munkát. Nyolc éve nem politizál, de még nincs ötven éves. A korábbi disszidensek bemutatásakor néhányszor kezébe temette arcát. Különösen az ilyen, papírrol olvasott mondatok hallatán: "Hozzá szeretnék szólni az ünnepélyes nagygyűléshez".

Kis Zoltán azt mondja: vannak fenntartásai többekkel szemben, de a kisgazdatársadalomnak kell eldöntenie, hogy kiket kíván vezetőnek. Ha csakugyan ki akarják bontani azt a pezsgőt a 2006-os választásokat követően, akkor nagy rostálás előtt áll a párt.

Mert a pulpituson, mintha több kis Torgyán József is ült volna.

Ne fanyalogjunk. Az első lépést már megtették: az Admirálban már nem lehet a többihez írni a kisgazda-fogyasztást.

Béres Béla: Sokan túlképzettnek tartanak
- Miért nem az emelvényen, miért csak itt, a hallgatóság között? - kérdezte az Index Béres Bélát, Torgyán József egykori jobb kezét, aki az utolsók között szállt szembe főnökével.
- Miért kellene ott ülnöm? A szerepemet eljátszottam a június 15-i gyáli nagygyűlésen, ahol jelöltettem magam elnöknek - a bent ülők kétharmada engem támogatott -, ezzel megakadályoztam Torgyán újraválasztását. A párt ügyvezető alelnökével egyébként is jó, baráti viszonyban vagyok.
- Most mivel foglalkozik?
- Az Európai Néppárt vezetőségének vagyok a tagja, de a párt rossz anyagi helyzete miatt nem tudok részt venni minden ülésen. Nem a tisztség a legfontosabb.
- Korábbi híradások szerint hat nyelven beszél és három diplomája van, köztük a Sorbonne-ról és Cambridge-ből. Mit keres itt?
- Sokan tartanak túlképzettnek, de szerintem éppen a politikában kellene a legképzettebb embereknek dolgozniuk. Elég ránéznem a nemzeti zászlóra, hogy erőt, töltetet kapjak. Még ma is elérzékenyülök a koronás címerre nézve.
- Hogy tudna Torgyán József szemébe nézni azok után, hogy felemelte, majd Ön hátat fordított neki?
- A 0,75 százalékos választási eredmény után nem kellett volna újrajelöltetni magát. Akkor azt mondta nekem, hogy csak ő képes egyben tartani a pártot. Amikor kiderült, hogy jelöltetem magam elnöknek, akkor Gyimóthy Gézára utalt, aki az ellenségévé vált.
- Találkozott Torgyánnal Gyál óta?
- Nem beszéltem vele, de megtagadni sem kívánom. Elvek és értékek alapján politizálok. Végigutaztuk együtt az egész világot, láttam, hogy Torgyán tényleg sokat tett Magyarország hírének öregbítéséért.