Két elnöke van a kisgazdapártnak

2001.05.05. 22:03
Viharos körülmények között zajlott a Független Kisgazdapárt nagygyűlése és nagyválasztmányi ülése Cegléden a sportcsarnokban, amelyen Torgyán József pártelnök megerősítette magát a pártelnöki poszton. A reformkörösök budapesti találkozóján, melyet országos nagyválasztmányi ülésnek kiáltottak ki, a résztvevők leváltották az FKGP országos elnökségét, és a párt elnökévé Lányi Zsoltot választották. A két gyűlésben csak egy volt közös: a botrány.
A Torgyán-ellenes kisgazdák óriási transzparensekkel nyomultak be az ülésre
Lökdösődéssel, a meghívók ellenőrzésével kezdődött meg Független Kisgazdapárt ceglédi országos gyűlése. A tömegjelenetek között a városi sportcsarnok bejáratának üvegét is betörték. A helyszínre a biztonsági emberek mellé megérkezett a rendőrség is. Az esemény kezdetére mintegy kétszáz, Torgyán távozását követelő tüntető gyűlt össze. A Torgyán-ellenes kisgazdák óriási transzparensekkel nyomultak be az ülésre. Felirataik között szerepelt például a "Torgyánista talpnyalók, takarodjatok!" felirat is. Ezt azonban a Torgyán-hívek kitépték a kezükből. A borsodi kisgazdák ugyanakkor be sem jutottak a terembe, Balogh Gyula szerint azért, hogy minél kevesebben legyenek a csarnokban, mert a küldöttek 85 százaléka menesztené a párt elökét, Torgyán Józsefet.

Cegléden nem volt napirenden Torgyán leváltása

Negyvenperces késéssel, a Himnusz eléneklésével megkezdődött a kisgazdák ceglédi országos gyűlése. A jelenlévők mintegy fele köszöntötte tapssal az emelvényre lépő Torgyán Józsefet. A pulpituson foglalt helyet az elnökön kívül Kávássy Sándor, Bernáth-Varga Balázs és Gyimóthy Géza, akit levezető elnöknek választott a ceglédi kisgazda országos gyűlés. Az 1749 küldött 84 százalékának igen szavazatával elfogadták az eredeti napirendet, amelyben nem szerepelt bizalmatlansági indítvány Torgyán József ellen. A kisgazda pártelnök az ülés alatt távozásra szólította fel Turi-Kovács Béla környezetvédelmi minisztert, Szabó János honvédelmi minisztert, valamint Balogh Gyula volt szervező főtitkárt, akik elhagyták a termet.

Az FKGP-ben soha nem vetődött fel a koalícióból való kilépés lehetősége
A küldöttek kézfelemeléssel szavazva saját kérésére megerősítették pozíciójában Torgyán Józsefet. A szavazás szabályosságát többen vitatták, a teremben lévők két táborra szakadtak. Az egyik oldal Torgyán lemondását követelte, míg a másik éljenezte a párt elnökét. Torgyán József beszédében kijelentette: az FKGP-ben soha nem vetődött fel a koalícióból való kilépés lehetősége, de ragaszkodnak ahhoz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz tartsa be a koalíciós szerződést, és ennek megfelelően hívja vissza miniszteri tisztségéből Boros Imre PHARE-ügyekért felelős minisztert. A nagyválasztmány ezt meg is szavazta.

G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök lett

Visszavette a kisgazdapárt G. Nagyné Maczó Ágnest, Üröm polgármesterét. Torgyán József kézcsókkal fogadta a korábban kegyvesztetté vált politikus asszonyt, és maga mellé ültette az emelvényre. Ezt követően a résztvevők alakították a kisgazdapárt felső vezetését. Gyimóthy Gézát a párt főtitkárává választották az eddigi Bernáth-Varga Balázs helyett, aki viszont megörökölte az eltávolított Balogh Gyula országos szervezőtitkári posztját. A párt országos alelnökévé választották Homoki Jánost és G. Nagyné Maczó Ágnest, akinek visszaállították korábbi jogait is. A többi, politikai kérdésről az FKgP szeptember 29-i országos gyűlésén döntenek.

Visszavette a kisgazdapárt G. Nagyné Maczó Ágnest
A posztján megerősített Torgyán József a gyűlés utáni sajtótájékoztatón az Index tudósítóinak kérdésére úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a miniszterelnök nem menesztené Szabó Jánost és Turi-Kovács Bélát azután, hogy a kisgazda elnökség jövő héten így dönt, akkor szeptember 29-én az újabb nagygyűlés után felbontja a koalíciót. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy bár kétségtelen, hogy a Fidesz politikusai úgy nyilatkoznak, hogy a Fidesz egyedül szeretne kormányozni a 2002-es választások után, a kisgazdapárt megkerülhetetlen lesz jövőre is a kormányalakításnál. Torgyán József az európai parlamenti demokráciák történetében példátlannak nevezte, hogy a Fidesz a kisgazdapárt szétverésén dolgozik, és bejelentette, hogy örömmel látná, ha a vezető kormánypárt politikusai cáfolnák a Kis Újság azon cikkét, miszerint a Fidesznek az a célja a kisgazdapárttal, ami korábban a KDNP-vel volt. A sajtótájékoztató végeztével a Torgyán-hívek Cegléden ünnepelték győzelmüket.

A reformkörösök saját gyűlésüket tartják legitimnek

Az FKGP Reform Polgári Platformjának országos nagygyűlése egyperces néma felállással kezdődött a csütörtökön elhunyt kisgazda képviselőre, Vörös Vincére emlékezve. Ezután a reformkörösök által elnöknek jelölt Lányi Zsolt beszédében elődjének nevezte Torgyán József pártelnököt, s a kisgazdapárt egységének helyreállítására, egy új, a párttagságot jogaiba visszahelyező pártalkotmány elfogadására és a Fidesszel, valamint az MDF-fel való hosszú távú szövetségi politika folytatására szólította fel az egybegyűlteket.

Torgyán József a mai naptól nem tekinthető az FKGP elnökének
Miután a Ceglédről megérkezett két-háromszáz küldöttel kiegészült a gyűlés, még mindig nem volt tiszta, hogy a pártalkotmány szerint összehívható-e az országos nagyválasztmányt, ám ezt a kérdést Lányi Zsolt "A szentségit, elég volt a jogászkodásból!' felkiáltással hamar lezárta. Ezt követően az FKGP országos nagyválasztmánnyá alakult, és ellenszavazat nélkül Lányi Zsolt országgyűlési képviselőt választotta az FKGP országos elnökévé. Torgyán József a mai naptól nem tekinthető az FKGP elnökének - jelentette ki a budapesti tanácskozás részvevői előtt Várhelyi András levezető elnök, a reformkisgazdák ügyvivője. Magyarázatul elmondta: a ceglédi országos nagygyűlés felbomlott, tehát a reformkisgazdák jogfolytonosan folytatják az FKGP országos nagygyűlését Budapesten az Olimpiai Csarnokban.

A reformkisgazdák új országos elnökséget választottak

A reformkisgazdák a budapesti Olimpiai Csarnokban elsöprő többséggel, nyílt szavazással határoztak az új, 32 tagú kibővített országos elnökség megválasztásáról. Az elnökség 12 tagját a helyszínen megválasztották, köztük Nagy Ferenc Józsefet, az egykori pártelnököt és Cseh Sándort, a Kisgazdaszövetség elnökét, és ezzel a szövetség visszatért a kisgazdapártba. Ugyancsak megválasztották elnökségi tagnak a kilenc reformkisgazda országos ügyvivőt. Az elnökségbe szeptemberig, az alkotmányozó nagyválasztmányig - amelyen az FKGP új pártalkotmányát is elfogadják - kell valamennyi megyének és Budapestnek egy-egy tagot delegálnia.

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött az országos nagyválasztmány arról is, hogy megerősíti a Torgyán József ellen a közjegyzőnek átadott 980 bizalmatlansági indítványt.