Flódnival lepték meg zsidók Sólyomot

2007. december 4., kedd 16:11

Miután a Mazsihisz hétfőn lemondta Sólyom László ebédmeghívását, a Judapest.Org flódnival kedveskedett a köztársasági elnöknek. Az online zsidó közösség azt akarta hangsúlyozni, hogy a hazai zsidóság pluralisztikus alapokon áll, a hivatalos zsidó reprezentáció egyetlen szerve, a Mazsihisz viszont teljesen monopol helyzetet élvez, és minden tevékenységében tagadja a sokszínűség elvét.

Kép: tetro.freeblog.hu

Flódnit küldött kedden Sólyom Lászlónak a Judapest.Org online zsidó közösség, délután ugyanis a köztársasági elnök a Sándor-palotában találkozott a történelmi egyházak vezetőivel. A zsidó hitközség hétfőn nyílt levélben mondta le a protokollebédet, amit az egyházi méltóságok részvételével egyébként minden évben megrendeznek.

Mi a flódni?

A flódni tradicionális jiddis sütemény, zsidó ünnepek jellemző édessége. Nem nevezhető kifejezetten könnyű desszertnek, a vékony tésztalapok közé több rétegben diót, mákot és almát töltenek.

A Mazsihisz most mégis megszakította a több éves hagyományt, a szervezet országos vezetése ugyanis zokon vette, hogy Sólyom nem írta alá a parlamentben már megszavazott gyűlöletbeszéd elleni törvényt. A nyílt levél szerint nem is az elutasítással volt a gond, hanem annak indoklásával.

Ezek a zsidók nem azok a zsidók

A Judapest.Org a meglepetés flódni mellett egy levelet is eljuttatott a köztársasági elnöknek, melyben kifejtik „határozott véleményüket a párbeszéd és a pluralizmus szükségességéről”. „Puszta létezésünkkel is demonstráljuk, hogy a hazai zsidóság pluralisztikus alapokon áll: ez egy sokoldalú és sokrétű közösség, ahogyan a zsidó hagyomány is mindig az volt” – olvasható a levélben.

„A magyar zsidóság politikai (hivatalos) képviselete azonban nem áll a pluralizmus talaján. A hivatalos zsidó reprezentáció egyetlen szerve, a Mazsihisz teljesen monopol helyzetet élvez és minden tevékenységében tagadja a fenti sokszínűség elvét” – fogalmazzák meg bírálatukat.

A süteményt és a levelet a Judapest.Org képviselőjétől Szabó György protokollfőnök vette át. A süteményt a találkozón a biztonsági szabályok miatt először nem akarták feltálalni, később azonban mégis az asztalra került. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője arról számolt be a Judapest.Orgnak, hogy a flódni volt a desszert az ebéd után, a sütemény a házigazdának és a vendégeknek is ízlett.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!