Vilma
-8 °C
3 °C

Vita az állami földek eladásáról

2002.05.01. 17:46
A Fidesz vagyonéhségéről beszél az SZDSZ, jó, ám elkésett döntésről a MIÉP a kabinet keddi rendelete kapcsán, amelyben az állami tulajdonú földeket versenytárgyalás formájában azonnali értékesítésre tűzték ki. Az MDF tiltakozik az ellen, hogy a szocialisták narancsbáróként emlegetik a leendő földvásárlókat.
A magyar gazdák földéhségénél csak a Fidesz vagyonéhsége nagyobb - nyilatkozta Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő szerdán az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a kabinet keddi döntése értelmében az állami tulajdonú földeket versenytárgyalás formájában azonnali értékesítésre tűzik ki. Magyar Bálint szerint a leváltott kormány a hátralévő napjaiban az állami vagyon és a közpénzek milliárdjait teszi zsebre, illetve folyatja el. "A kormányüléseket lehetne a Kisrabló Étteremben is tartani, hiszen a kormány végnapjait ez az elnevezés írja le a legpontosabban," fogalmazott a szabad demokrata politikus.

Magyar Bálint szerint az állami földek gyorsított eladásával, ha egy 300 hektáros birtokot nézünk néhány éven belül több mint 200 millió forint nyereséghez kívánják juttatni baráti köreiket és áttételesen magukat is.

"Eközben nemzeti szólamokkal és néhány ezer birtoktulajdonos bevonásával kívánják politikailag visszafordíthatatlanná tenni a törvényesen több mint megkérdőjelezhető akciót," tette hozzá Magyar Bálint. Az SZDSZ-es ügyvivő ezt ahhoz hasonlította "mint amikor a menekülő rabló aprópénzt szór a nép közé, hogy ezzel képezzen élő falat maga és a törvény szolgái közé". Magyar Bálint kitért arra, hogy minden szerződés törvényességét meg fogják vizsgálni és a törvénytelen szerződéseket fel fogják számolni.

Boross Imre: a gazdák nem narancsbárók

A klientúrák általában nem szoktak vásárolni, a klientúra nem vesz, hanem kap, vagy elvesz - mondta Boross Imre szerdán az MTI-nek reagálva Németh Imre MSZP-s agrárminiszter-jelölt keddi kormánybírálatára, amelyben nehezményezte, hogy a leköszönő kabinet állami földek eladását tervezi.

Boross Imre tárca nélküli miniszter az MDF álláspontját ismertetve a leginkább azt kifogásolta, hogy Németh Imre a leendő földvásárlókat a Fidesz klientúra tagjainak és narancsbáróknak nevezte.

"Nem tudom, hogy a falusi gazdálkodók mennyiben nevezhetők adott esetben Fidesz rohamosztagosoknak, ez rendkívül dehonesztáló a falusi embereknek, akik vérükkel, verejtékükkel művelik a földet és adott esetben szeretnének egy akkora táblával rendelkezni, hogy az családi méretekben gazdaságos legyen," mondta az MDF gazdasági, pénzügyi és mezőgazdasági szakértőjeként nyilatkozó miniszter. Boross kifogásolta, hogy tudomása szerint Németh Imre 300-400 embert akar elküldeni az agrártárcától, ami szerinte igen "vérmes indulás lenne a mezőgazdasági miniszterségbe.

MIÉP: jó, de elkésett döntés

A MIÉP elnöksége képviselői, volt képviselőjelöltjei és megyei vezetői, akik május elseje alkalmából gyűltek össze elkésettnek és némileg pótcselekvésnek tartják a leköszönő kormány tervét, hogy az állami földeket a gazdák számára áruba bocsátja - áll abban az állásfoglalásban, amelyet a Hajógyári-szigeten tartott szerdai eseményt követően juttattak el az MTI-nek.

A MIÉP állásfoglalása szerint a legalább szerény haszonnal való gazdálkodás reménye nélkül, az értékesítés és támogatási rendszer megfelelő kiépítése nélkül, a biztosítékok rendszere nélkül nem sok család mer földet vásárolni, különösen akkor nem, amikor négy évre, egy hamis választás eredményeként egy olyan kormány rendezkedik be, amelyik nem fogja a gazdáknak ezeket a feltételeket szavatolni. A szándék jó, de megkésett - áll az állásfoglalásban.