Közzétették az 1956-os forradalom leveréséért kitüntetettek névsorát

2008.12.15. 13:28
Listát tett közzé az Október 23. Bizottság Alapítvány hétfőn Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért kitüntetettekről azzal a céllal, hogy a közvélemény értesüljön, kik az érintettek. A dokumentum több mint kétezer nevet tartalmaz - értesítette az MTI-t a szervezet.

A listán többféle kitüntetés szerepel, így egyebek mellett a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi határozata a karhatalom érdemeinek elismeréséről, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Munkás-Paraszt Hatalomért elnevezésű emlékérme, valamint az Elnöki Tanács Magyar Szabadság Érdemérem elnevezésű elismerése.

Az összesítés tartalmaz több olyan kitüntetést, amelyet ugyan nem kifejezetten erre a célra alapítottak, de a szervezet értékelése szerint a díjak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében való közreműködésért jártak. Így honorálták az 1956-os megmozdulások elfojtását szerintük a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével is.

A listán megemlített kitüntetettek jelenleg nem töltenek be semmiféle politikai tisztséget, és 1990 után sem kaptak közéleti szerepet. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével díjazottak között felsorolták mások mellett Czinege Lajos volt honvédelmi minisztert és Horváth Jánost, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét.

A Magyar Szabadság Érdeméremmel kitüntetettek között szerepel Vida Ferenc bíró, aki Nagy Imrét és társait halálra ítélte, Tutsek Gusztáv, a Budapesti Fővárosi Bíróság tanácsvezető bírája, Grósz Károly, aki 1958-ban, kitüntetése idején a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság osztályvezetője volt.

Ugyanezt a kitüntetést kapta abban az évben Papp János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei párttitkára és Siklósi Norbert a Magyar Újságírók Szövetségének kormánybiztosa, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának osztályvezetője.

Az akkori Elnöki Tanács elnöke, Dobi István 1958-ban kapta meg a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet. Ugyanezt az elismerést kapta többek között Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Apró Antal, a kormány első elnökhelyettese, Biszku Béla belügyminiszter, Fehér Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Gáspár Sándor szakszervezeti vezető, Kállai Gyula és Marosán György államminiszterek és Münnich Ferenc kormányfő.