Fidesz: Gyurcsány érintett lehet az olajügyekben

2007.06.28. 12:43
Gyurcsány Ferenc 1995-től 1997-ig felügyelő bizottsági tagja, és a saját cégén keresztül tulajdonosa is volt egy olyan részvénytársaságnak, a Fortus Rt.-nek, amely a rendőrség és a vámnyomozók látókörébe került az olajügyek kapcsán, állítja a Fidesz. A kormányszóvivő szerint ez az ügy már 2003-ban is előkerült, és akkor kiderült, Gyurcsány Ferenc tiszta.

A Fidesz szerint alapos a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben, ezért azt kezdeményezik, hogy a kormánytól és a miniszterelnöktől független bizottság vizsgálja meg az iratokat, közölte Demeter Ervin, az ellenzéki párt politikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Felfigyeltek

Demeter szerint a jelenlegi miniszterelnök 1995-től 1997-ig felügyelő bizottsági tagja, és a saját cégén keresztül tulajdonosa is volt egy olyan részvénytársaságnak, a Fortus Rt.-nek, amely a rendőrség és a vámnyomozók látókörébe került az olajügyek kapcsán.

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a nemzetbiztonsági és a gazdasági bizottság elnökeivel konzultálva kérjen fel független rendészeti, jogi, igazságügyi és gazdasági szakembereket az olajügyekben keletkezett iratok vizsgálatára. Demeter szerint ugyanis az elmúlt napok sajtóinformációi alapján világos, hogy azért egy kormány által felkért bizottság nézi át az iratokat, mert ezekből az derülhet ki, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett lehet az olajügyekben.

Demeter Ervin sajtóinformációkra hivatkozva közölte: a vám- és pénzügyőrség az egyik legnagyobb olajipari magáncég, az ETL Rt. ellen indított eljárás keretében vizsgálta a Fortus Rt. tevékenységét. A VPOP adatai szerint 1996-1998 között a Fortus nevében szállították Magyarországra a szlovák Szlovnaft finomítóiból a nehéz fűtőolaj jelentős hányadát, míg az ETL Rt. importálta a könnyű fűtőolajat.

Árulkodó székhely

Hozzátette: a VPOP akkori nyomozása közös befektetői és működtetői csoportot talált az ETL és a Fortus hátterében, és az ETL-nél 1998-ban büntetőeljárás is indult jövedéki és a más bűncselekmények megalapozott gyanújával. Demeter Ervin felhívta a figyelmet arra, hogy a cégadatok szerint, a Fortus fióktelepe 1995 és 1996 között az V. kerületi Szalay utca 4. volt, majd 1996-ban a cég székhelye is ide került át. Ez az az ingatlan, amit Gyurcsány Ferenc erősen vitatható módon a közvagyonból szerzett meg a Miniszterelnöki Hivataltól - mondta a fideszes politikus, aki kijelentette: "így kapcsolódik össze Gyurcsány Ferenc ingatlanbiznisze az olajügyekkel".

Sipos Jenő, a VPOP szóvivője az MTI megkeresésére közölte: a nyomozás során nem találtak olyan jogsértő cselekményt, amely alapján büntetőeljárást kellett volna indítani a Fortus Rt. ellen.

Szili nem tud bizottságot alaktani

"Nincs jogköröm szakértői bizottság létrehozására az olajügyek iratainak vizsgálatára" - reagált Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Demeter Ervin fideszes képviselő kezdeményezésére. "Értetlenül állok a javaslat előtt, hiszen a fideszes képviselőnek, aki 13 éve honatya, korábban volt titokminiszter és hat vizsgálóbizottság munkájában vett részt, pontosan ismernie kell az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat, így azt is tudnia kell, hogy házelnökként nem hozhat létre ilyen testületet" - mondta.

Közölte azt is, az Országgyűlés birtokában nincsenek az olajügyekkel kapcsolatos, annak idején a kormányzattól származó minősített anyagok, mert azokat az olajbizottság munkájának befejezése után visszaküldték az illetékes szervezeteknek.

A bizottsági jegyzőkönyvek közül hét minősített teljesen vagy részben, ennek felülvizsgálatát pedig már kezdeményeztem - emlékeztetett Szili Katalin. Hozzátette: amíg ez be nem fejeződik, bármelyik képviselő betekinthet a zárt ülések jegyzőkönyveibe, mert házelnökként erre engedélyt ad. "Nincs ok arra, hogy ezt megtagadjam" - hangoztatta a házelnök.

Kormányszóvivő: A Fidesz próbálkozása szánalmas

"Szánalmas a Fidesz legújabb mesterkedése a politikai rivális besározására: a Fortus Rt. történetét 2003 végén egyszer már alaposan körüljárták, és a legapróbb részletek tisztázása után is az derült ki, hogy a miniszterelnök jogi és erkölcsi szempontból egyaránt tiszta" - reagált Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Mint közleményében írta, amivel ma a Fidesz előállt, még rágalomnak is lejárt szavatosságú, ami önmagában is árulkodó: a Fidesz leleplezést játszik, pedig épp ellentétes a szándéka – el akar fedni valamit, a kérdés csak az, hogy mit?

A Fidesz mostani kísérlete körülbelül olyan, mint ha azt próbálná meg számon kérni valakin, hogy olyan közértben vásárolt tejet, ahol évekkel később a boltost csaláson kapták.