Vilma
-7 °C
4 °C

Soha nem látott tolongás a Fideszben a fővárosi lúzerposztra

2006.05.17. 16:58
A Fideszben nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy egy posztra több jelölt közül kell választaniuk, ezért csúszik a budapesti főpolgármester-jelölt kiválasztása. Az SZDSZ ötödszörre is Demszkyvel vág neki az önkormányzati választásoknak, a szocialisták még hezitálnak, hogy lenyelik-e a békát.
Kerületi jelöltek

Az V. kerületben most már biztos, hogy Rogán Antal lesz a polgármester-jelölt. A VI. kerületben, Terézvárosban a szintén országosan ismert Illés Zoltán az aspiráns. Mint ismeretes: Rogán a Fidesz kampányfőnöke volt az országgyűlési választásokon, Illés pedig a párt környezetvédelmi szakértőinek egyike.

A VII. kerületben a Fidesz Kecskés Gusztávot indítaná. Kőbányán, a X. kerületben a korábbi polgármester indul. György István a rendszerváltás után évekig állt Kőbánya élén, igaz, akkor még az SZDSZ is támogatta. A XI. kerületben a Fidesz jelenlegi fővárosi frakcióvezetője, budapesti elnöke indul majd a tisztségért. Kupper András most először próbálja meg a polgármesteri cím elnyerését, jóllehet itt már többször indult országgyűlési képviselő-jelöltként. A XV. kerületben szintén megvan a párt polgármester-jelöltje: László Tamás a kiszemelt Rákospalotán, illetve Újpalotán. Pokorni Zoltán a XII. került irányításáért szállhat harcba.

Nehéz helyzetbe kerülhet a Fidesz budapesti választmánya, mert az áprilisi választási vereség után az elnökség belement abba, hogy többes jelölés alapján döntsenek a párt főpolgármester-jelöltjéről. Az elmúlt tizenhat év legnegatívabb választási mérlegével rendelkező megbízatásra ugyanis négyen is indulnának.

Szokatlan helyzet

A Demszky Gáborral szemben eddig csak vereséget felmutatni képes fideszes jelöltségre pályázik a fővárosi frakcióban támogatott Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője, Tarlós István, III. kerületi polgármester, Fónagy János, volt közlekedési miniszter és Tirts Tamás, volt budapesti pártelnök. A budapesti választmány számára ez a helyzet azért okozhat problémát, mert az elmúlt években nem volt rá példa, hogy ne csak az egyetlen, a felső vezetés által javasolt jelöltről kelljen dönteni, ezért nincs is rá bejáratott eljárási mechanizmus, miként válasszanak négy jelölt közül.


Cselovszki Zoltán

Többen attól tartanak, hogy a jelenlegi helyzet végeredménye ismét az lesz, hogy az egyértelmű döntés hiányában megint az országos vezetés mondja majd ki a végső szót. A küldöttek közül volt olyan, aki azt mondta, javasolni fogja, hogy az egyszerű támogatás kimondása helyett a választmányi szavazás állítson fel erősorrendet a jelöltek között, amit a felsőbb fórumoknak figyelembe kell venniük. A főpolgármester-jelölt személyéről várhatóan a párt országos választmánya hozhatja meg a végső döntést.

Rendkívüli megbízott

Szerdán ülésezett az őszi választást előkészítő bizottság is, ahol a kerületi polgármesterjelöltek támogatásáról tárgyaltak. A grémium előtt kiderült, hogy a főpolgármester-jelöltségre aspiráló Tarlós István III. kerületi posztjára Bús Balázst jelöli a Fidesz. Meglepetés, hogy a renitensnek számító Illés Zoltán VI. kerületi polgármesteri jelölését támogatta a testület. A választási előkészületek következő fázisában kerül csak nyilvánosságra a párt őszi önkormányzati választásra vonatkozó választási lista. A fővárosi frakció várható összetétele szempontjából fontos névsort szigorú titokként kezelik, annak összetételéről eddig a fővárosi politikusok nem szerezhettek információkat.


Pokorni Zoltán

Úgy tudjuk, hogy Orbán Viktor pártelnök Pesti Imrét, bízta meg a fővárosi lista összeállításával. Pesti korábban Kubatov Gáborral együtt elnöki megbízottként tevékenykedett a fővárosban, de választott funkciója nincs a pártban. A listavezetői poszt különösen Pokorni Zoltán alelnök személye miatt lesz érdekes. Pokorni ugyanis Orbán szándékainak ellentmondva először a "beugró miniszterelnök-jelölti" felkérést, majd a frakcióvezetőit is visszautasítva a fővárosi politizálás felé fordult. A parlamenti képviselőcsoport vezetése helyett a XII. kerület polgármesteri székére pályázó Pokorni megjelenése a fővárosi szintű politikában új pozíciót adhat a budapestieknek a párton belüli erőjátékban. A fővárosi politikusok tényként kezelik, hogy Orbán Viktor eddig saját súlyának megőrzése érdekében nem engedett felépíteni maga mellé egy erős fővárosi vezetőt. Sokan kételkednek abban, hogy Pokornit most engedi majd.

Demszky ötödször


Demszky Gábor

Az SZDSZ ügyvivői testületének döntése értelmében a párt főpolgármester-jelöltje Demszky Gábor lesz, jelentették be szerdán hivatalosan is. A testület keddi ülésén egyhangúlag Demszky jelölését támogatta, amit ő el is fogadott. "Vívódtam, tépelődtem az utolsó hónapokban, aztán úgy döntöttem, végigviszem, amit elkezdtem" - fogalmazott Demszky a szerdai sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a legnagyobb segítséget kislányától kapta. "Papa, ne legyél se polgár, se mester, se főpolgármester, legyél papa, csináld azt, amit szeretsz!"

Demszky hangsúlyozta, hogy ötödször jelölik őt a posztra, 90 óta főpolgármesterként dolgozik. "Ennél engem semmi sem érdekel jobban, ez számomra a legnagyobb kihívás" - mondta. A döntés meghozatalakor a választási eredményeket, a személyes támogatottságát és a lakosság irányába történő elszámolást vette figyelembe. Kiemelte, hogy az SZDSZ a 2002-es választási eredményekhez képest idén 30 százalékkal jobban teljesített, amiben szerepet játszott, hogy a város felemelkedőben, lendületben van.

Az MSZP-re is számít

Személyes támogatottságának mérésére teljes körű, nem reprezentatív felmérést készítettek, melynek során 380 ezer budapestit kerestek meg vonalas telefonon, akik közül 100 ezer ember válaszolt a kérdésekre. 72 ezren gondolják úgy, hogy a Budapest-szerződésnek be kéne kerülnie a kormány programjába, 78 ezren pedig úgy vélik, hogy Demszkynek újra kéne indulnia. A lakosság irányába történő elszámolást Demszky különösen fontosnak tartja, ezért nyáron, minden héten más témát választva beszámol a különböző ágazatokban végzett teljesítményről, összehasonlítva a 2002-es választási ígéretekkel. "2002-ben szerencsére nem ígértünk sokat" - tette hozzá. Ebből 60 százalék teljesült, 20 százalék még folyamatban van és 8 százalék nem valósult meg. Elmondta, hogy a következő 4 hónapban még közel 200 előterjesztés kerül majd a fővárosi közgyűlés elé.

Demszky kihívó nélkül nyerő helyzetben van
A fővárosiak körében Demszky Gábor jelenlegi városvezető a legesélyesebb az őszi főpolgármester-választáson, derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérésből. A lehetséges jelöltek között a jelenlegi főpolgármestert említették kimagasló arányban, más jelöltet nem igazán tartottak számon - a legtöbben Demszky négy évvel ezelőtti kihívóit, Schmitt Pált (41 százalék) és Gy. Németh Erzsébetet (28 százalék) nevezték meg lehetséges indulóként.

Az ismert fővárosi politikusok közül a 100 fokú skálán Demszky Gábor sem érte el a középértéknek számító 50 pontot - 47-es átlaga lett -, de rá így is jóval nagyobb valószínűséggel szavaznának a budapestiek, mint a kutatásban szereplő többi politikusra. Az MSZP lehetséges jelöltjei közül Gy. Németh Erzsébet (38) és Molnár Gyula (35), a fideszes politikusok közül Schmitt Pál (33) kapta a legnagyobb pontszámot. (MTI)

Demszky hangsúlyozta, hogy a városnak fiatal, jól képzett szakemberekre van szüksége, tervei szerint ősszel új csapattal kezdi meg a munkát, aminek tagjait folyamatosan bemutatja majd. Úgy véli, hogy helyzetbe kell hozni egy új nemzedéket, és utódokat kell kinevelni. Cáfolta ugyanakkor, hogy a 2010-es választások főpolgármester-jelöltjét látja ebben az új nemzedékben. Kérdésre válaszolva Demszky elmondta, örülne, ha a szocialisták támogatnák az önkormányzati választásokon, és arra számít, hogy sikerül megegyezniük. "A szocialistákkal akarom vezetni a várost, hiszen az eddigi eredményeket is közösen értük el". Hozzátette, ha újra főpolgármesterré választják, lemond parlamenti mandátumáról.

A szocialisták még nem tudják


Gy. Németh Erzsébet

Az MSZP még nem döntött arról, indít-e önálló főpolgármester jelöltet, erről június 23-áig születik végleges döntés. Egyes forrásaink azt valószínűsítik, Demszky Gábort a szocialisták is támogatni fogják, miután nem akarnak még egy olyan fiaskót, mint amilyen a 2002-es volt Gy. Németh Erzsébettel. Ugyanakkor más hírek szerint nem nyelik le a békát a szocialisták és elindítanak egy jelöltet. Ez utóbbiak érvei között szerepel, hogy a koalíciós pártok közös jelöltje már nem lehet Demszky, hiszen mindenféle tárgyalás nélkül szerdán hivatalosan is bejelentette, ismét ringbeszáll a posztért.

Az önálló főpolgármester-jelölt indítása mellett szól az is, hogy az önkormányzati választások kampányában Budapesten a főpolgármester-jelöltek jelenítik meg a pártokat, ha pedig nincs szocialista aspiráns rosszabbul szerepelhet a lista. Korábban voltak olyan szocialista elképzelések is, hogy Demszky úgy legyen közös jelöltje a koalíciónak, hogy egy listán induljon az MSZP és az SZDSZ, de ez is hamar lekerült a napirendről, mert a liberálisok a lehető leghatározottabban elutasították ezt a a lehetőséget..

Mindeközben formálódik a szocialisták budapesti listája is. A napokban zárult a jelölési folyamat első szakasza, az érdemi támogatást kapott 30-35 név közül kerülhetnek ki majd azok, akik a következő budapesti szocialista frakció tagjai lesznek. Az MSZP-nek jelenleg 24 képviselője dolgozik a Fővárosi Közgyűlésben.

Az elsőkörös felmérés alapján aránylag jelentős támogatást szereztek olyan újhullámos politikusok, mint Horváth Csaba, Steiner Pál, Hagyó Miklós vagy éppen Tüttő Kata, ugyanakkor kevesen támogatták Gy. Németh Erzsébetet, illetve a jelenlegi szocialista főpolgármester-helyetteseket, azaz Bakonyi Tibort, Schiffer Jánost és Vajda Pált. Szintén rosszabbul szerepelt az "újhullámosoknál" Somlyódi Csaba, a tulajdonosi bizottság elnöke, akit pedig a párt informális budapesti pénztárnokaként tartják számon.