Torgyán: A frakcióvezető én vagyok

2001.02.20. 11:01
Torgyán József a párt parlamenti frakciójának vezetője - állapították meg az FKGP frakciójának keddi, budapesti közgyűlésén részt vevők. A kisgazda frakcióülés egyébként határozatképtelen, mert az ülésén összesen 24 honatya jelent meg, a határozatképességhez azonban legalább 28 képviselőre lett volna szükség.
Március 15-ig van ideje kiderítenie Orbán Viktornak, hogy kivel lehet, és kivel nem lehet tárgyalni a kisgazdapártban - jelentette ki Borókai Gábor kormányszóvivő. Ekkor jár le ugyanis a határidő, amíg a miniszterelnöknek meg kell neveznie az új földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert.

Március 1-ig a frakció élén állni

Torgyán József a kisgazdapárt frakcióülése után tartott tájékoztatóján a párt alapító-okiratával érvelt amellett, hogy ő a frakcióvezető, mert - mint fogalmazott - csak miniszteri tisztsége idejére adta le ezt a tisztet, így automatikusan újra életbe lépett frakcióvezetői tisztje, amint lemondott. Helyszíni tudósítónk jelentése szerint Torgyán azt is hangsúlyozta, hogy a frakció vezetésére annak idején az FKGP képviselői őt választották meg, Bánk Attilát pedig frakcióvezető-helyettesnek.

Hozzátette: ez volt az oka annak, hogy a múlt heti frakcióülésen Bánk Attila azt az álláspontot képviselte, hogy Torgyán József miniszteri megbízatásának megszűnésével egyértelműen ő az FKGP képviselőcsoportjának a vezetője. Ezért engem nem kell újra megválasztani a frakció vezetőjének - szögezte le Torgyán József.

Torgyán március elsejére frakcióülést hívott össze, ahol indítványozni fogja a frakció gazdálkodásának 1998-tól 2000-ig pénzügyi gazdálkodásának vizsgálatát. Ugyanakkor kilátásba helyezte felügyelőbizottsági tagok névsorának felülvizsgálatát és a frakciószabályzat felülvizsgálatát is. Torgyán szerint ez utóbbi ugyanis a legelemibb munkát sem teszi lehetővé a képviselőcsoportban. Várhatóan csak március egyig vállalja a frakcióvezetést, mert utána Szentgyörgyvölgyi Pétert jelöli ki e posztra - tette hozzá a volt miniszter.

Mégsem indítanak fegyelmit a távolmaradók ellen

Arra a kérdésre, hogy Demszky Gáborral tárgyalásokat folytatott-e, Torgyán így reagált: Horváth Béla ezt inkább az orvosának mesélje el, tőle megkapja a diagnózist.

Torgyán kijelentette azt is, hogy a távolmaradó frakciótagok ellen mégsem indítanak fegyelmi eljárást, mert a párt egysége fontos, és nem a retorziók.

Torgyánt titkos paktumok kötésével vádolják
A kisgazda elnök korábban azt nyilatkozta: a Bánk leváltásról nemmel szavazóknak nincs helye a pártban. Bánk Attila szerint Torgyán - miniszteri "menesztése" óta - egyetlen célja, kivinni a kisgazdapártot a koalícióból. Horváth Béla párttagságából felfüggesztett kisgazda frakcióvezető-helyettes pedig azt állította, hogy Torgyán József és Demszky Gábor titkos választási paktumot kötött.

Bővebben...

Tímár György, az ülésről "egyéb teendői miatt" idő előtt távozó honatya a kisgazda székház előtt várakozó újságíróknak kijelentette: miután nincs meg a kétharmados többség, személyi döntéseket nem hozhatnak. Azt indítványozta ellenben, hogy a Bánk Attila vezette frakció által elköltött pártpénzek sorsát vizsgálják felül. Elmondása szerint a tételes elszámolásra vonatkozó javaslatot a képviselők egyhangúlag elfogadták, ami azonban nem jelenti azt, hogy döntést hozott volna a csonka frakció a kérdésben, hiszen - mivel nem határozatképesek -elfogadni nem tudták.

Atyánszky sem szavazta volna meg Bánk menesztését

Atyánszky György az ülésterembe menet elmondta az Indexnek: a megjelentek sem képviselnek egységes álláspontot arról, hogy megszavazzák Bánk Attila frakcióvezető leváltását. Atyánszky leszögezte: "Én biztos nem szavazom meg."

Horváth Béla párttagságából felfüggesztett kisgazda frakcióvezető-helyettes az m1 Ma reggel című műsorában azt állította, hogy Torgyán József és Demszky Gábor titkos választási paktumot kötött. Horváth úgy fogalmazott, hogy megdöbbenéssel látta a Demszkyvel kötött megállapodás dokumentumát. Arra a kérdésre, miért nem hozza nyilvánosságra a dokumentum tartalmát, azt válaszolta: még nem jött el az ideje. Horváth szerint Torgyán hetek óta titkos megállapodásokat köt.

Frakciószabályzat
A frakciószabályzat értelmében az ülés akkor határozatképes, ha a képviselők kétharmada megjelenik. Érvényes döntéseket a résztvevők kétharmadának egyetértésével lehet hozni. E számítás szerint a kisgazda frakció 42 tagjából 28-nak kell megjelennie ahhoz, hogy határozatképes legyen a képviselőcsoport ülése.
Horváth hangot adott azon véleményének is, hogy Torgyánnak tisztességesen el kellene vonulnia, meg kellene adnia a lehetőséget a kisgazdapártnak, hogy talpra álljon. Horváth Bélát a kisgazdák korábbi döntése szerint a mai frakcióülésen kizárják a frakcióból.

Mint mondta, kapott ugyan táviratot arról, hogy mikor lesz a frakcióülés, ellenben ki van tiltva a kisgazda székházból, így meg sem próbál bejutni majd. A politikus hangsúlyozta: eleddig a Képviselői Irodaházban tartották a frakcióüléseket, a jelenlegi ülést kivételesen azonban a Belgrád rakparti székházba hívták össze.