Földrengés volt Budapesten

2006.12.31. 15:11
A főváros több pontján is érezni lehetett a 4,1-es erősségű remegést. Budapesttől keletre volt az epicentrum, ebben a térségben anyagi kár is keletkezett, de még a XVII. kerületben is megrepedt a plafon. A talajmozgást a lakosság is nagy területen érzékelte Budapesten, Aszódon, Vácon, Nagytarcsán és Csömörön. Pest megyén kívül Heves és Szolnok megyék egyes vidékein is regisztrálták a földrengést. Pécelen egy 1,2 milliárdért a napokban felújított iskola fala repedt meg.

Vasárnap délután háromnegyed 3 előtt pár perccel megmozdult a föld. Az Európai Szeizmológiai Központ (ESK) szerint 13 óra 39-kor volt a földmozgás, Budapesttől 25 kilométerre, Maglódhoz közel.

Remegtek a falak

Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a főváros pesti és néhány budai kerületéből tömegesen kaptak bejelentéseket. Ugyancsak sokan jelentkeztek Pest megye déli területeiről Gödöllő és Pécel térségéből. Az emberek anyagi károkról egyelőre nem számoltak be. Dobson Tibor közölte: esetleges áramkimaradások előfordulhatnak. A szóvivő szerint a földmozgás központja Gyömrő térségében volt, erőssége a Richter-skála szerinti 4,1-es lehetett. Hozzátette: Pest megyén kívül Szolnok és Heves megyében is érzékelték a jelenséget.

Dobson esti nyilatkozata szerint személyi sérülés nem történt az országban, és nem kellett senkit sem ideiglenes szállásra vinniük. Utórengés veszélyéről a katasztrófavédelmet nem tájékoztatták, de Dobson hangsúlyozta, hogy a tudomány mai állása szerint a földrengések előrejelzése nem lehetséges.

Ki kellett üríteni az áramkimaradás miatt egy áruházat

A XVII. kerületben a Pesti úton a földrengést követő áramkimaradás miatt kiürítették a Tesco áruházat, de egy óra múlva már újra kinyitott a bevásárlóközpont, mondta az áruházlánc szóvivője. Az áramkimaradás után a pénztáraknál lévő vásárlókat még kiszolgálták, a többi vevő pedig pánik nélkül elhagyta az áruházat. Baleset, személyi sérülése, vagy anyagi kár nem történt - tette hozzá Hardy Mihály.

Gyömrőn az emberek a rengést észlelve az utcára rohantak, sokan közülük még késő délután sem mertek visszamenni a házukba újabb rengéstől tartva - közölte Gyenes Levente polgármester. Az önkormányzat azonnal életbe léptette az intézkedési tervét, a polgármester, a jegyző, a rendőrök, a helyi polgári védelem és a katasztrófavédelem emberei a helyszínekre siettek, hogy megnyugtassák az embereket, nem kell nagyobb bajtól tartani.

Milliós károk Gyömrőn

A gyors felmérés szerint több millió forint kár keletkezett a földmozgás nyomán a 15 ezer lakosú Gyömrőn, ám személyi sérülés nem történt - közölte a polgármester az MTI-vel. Sötétedéskor az utcán toporgó emberek a mínusz két fokos hideg elől hazamentek, e szerint a hideg legyőzte bennük a félelmet az esetleges újabb földmozgástól. A város bejárása során kiderült, hogy az önkormányzati hivatal tetejéről néhány cserép leesett a mozgás következtében, a húsz éve épült iskolai tornacsarnok fala pedig megrepedt. Ezért most majd statikai vizsgálatot kell tartani, hogy megtarthatják-e itt a tornaórákat, vagy netán új helyszínt kell keresni.

Több lakóház kisebb megrongálódásával kapcsolatban is érkeztek bejelentések, ezeket egyenként megvizsgálják majd, és a biztosító társaságokkal egyeztetik, hogy milyen kárenyhítést fizessenek ki a rászorulóknak. A pénzek kifizetésében számítanak a megyei önkormányzat vis major keretére is, és szükség esetén az önkormányzat saját forrásaiból is elkülönít erre külön összeget - közölte a polgármester.

Beomlott egy kémény

A szomszédos településen, Pécelen is tucatnyi helyről érkezett bejelentés megrepedt házfalakról, a Hősök útján egy kémény omlott be, a szomszédos ház tetőszerkezete pedig elmozdult - közölte Benkovics Gyula polgármester. Mint elmondta, a riasztás után azonnal helyszíni szemlekörútra indult, s ennek során észlelte, hogy a most átadott új iskolaszárny lépcsőházának a falán óriási repedések keletkeztek. Ezért minél hamarabb statikai vizsgálatot kell végezni, annak megállapítására, hogy a jövő héten megkezdődhet-e itt a tanítás. A hivatal összegyűjti a kárbejelentéseket, a szakértői vizsgálatok után dönti majd el, hogy indokolt esetben milyen segélyeket utaljon ki a kárenyhítésre.

Statikus szakemberek megvizsgálták a péceli iskola új szárnyát, amelynek fala megrepedt a vasárnapi földmozgás következtében, és úgy ítélték meg, hogy nincs veszélyben az épület, így az eredeti terv szerint megindulhat jövő héten a tanítás - mondta Benkovics az MTI-nek. Hozzátette: 1,2 milliárd forintos iskola-felújítási beruházásról van szó, amelynek első ütemében a napokban adták át a tanintézmény modernizált szárnyát.

Gödöllőn is észlelték a földmozgást, amint Gémesi György polgármester elmondta, az íróasztalán a lámpa például arrébb csúszott. Több telefonhívást is kapott, ám ezek szerint károkról nem érkezett bejelentés, az emberek elmondásuk szerint morgó hangot észleltek, amely több másodpercig tartott, a csillárok megremegtek, a bútorok elmozdultak helyükről, ám az ijedtségen kívül nem történt baj - legalább is az eddigi bejelentések szerint - közölte a polgármester. Isaszegen arról számoltak be az emberek, hogy a földmozgás megrázta a házakat, a mobiltelefonok térereje percekre elment, háztartási gépek álltak le és áramkimaradás is volt.

Budapest több pontján is érezni lehetett a remegést. Az eddigi hírek szerint Gyömrő környékén volt a legintenzívebb a földmozgás. A Gyömrőhöz közeli Mendéről telefonáló olvasónk szerint a földmozgás olyan érzés volt, mintha rázták volna a székét. Sülysápon a házak is remegtek, a falak recsegni kezdtek, a csillár kilengett, a vakolaton kisebb hajszálrepedések jelentek meg. Mogyoród mellett a földszintes házakban recsegtek a szekrények, míg Kerepesen az utcára rohantak az emberek.

Késve rengett?

Jelentősebb hazai földrengések:
1834, Érmellék, 6,3-as magnitúdó
1906, Jókő, 5,7-es magnitúdó
1911, Kecskemét,5,6-os magnitúdó
1956, Dunaharaszti, 5,6-os magnitúdó
1974, Varjas, 5,6-os magnitúdó
1985, Peremarton, Berhida
1994, Bánát, 4,8-as magnitúdó

Forrás: Magyar Tudományos Akadémia - Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet

De a város minden részéből telefonáltak az olvasók. Egy Örs vezér téri lakó szerint a panelház kilencedik emeletén olyan érzés volt a rengés, mintha egy metró szaladt volna végig a nyolcadikon. Hasonló volt a helyzet Angyalföldön, de az Újpesti szerkesztőségben is tisztán lehetett érezni a rengést. Egy Óbudai olvasó szerint a plazmatévé majdnem leesett az állványáról a rengés hatására, a készüléket éppen csak sikerült elkapni.

Az olvasói levelekből kiderül, hogy a II., a III., a IV., az V., a VIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XVIII. és a XIX. kerületben is mozgott a föld. (A XI. kerületből egészen kicsi mozgásokról kaptunk hírt.) A mobilszolgáltatás a térségben több településen is percekig szünetelt, több helyen eldőltek a karácsonyfák. Volt, ahol akadozott a vízszolgáltatás, az autóriasztók meg beindultak. Egy XVII. kerületi lakótelepen eltört a csővezeték, a polcról leestek a dísztárgyak, az itt lakók azt hitték, felrobbant valami. Ugyanebben a városrészben egy betelefonáló szerint a szekrények táncolni kezdtek, a fürdőszobában megrepedt a plafon.

Több olvasónk jelezte, hogy Budapest egyes kerületeiben csak később, 14 óra 50 perckor kezdett el mozogni a föld, van, aki az időpontot azzal támasztja alá, hogy ekkor állt meg a digitális ébresztőórája.

Heves megyében is érzékelték a földrengést

Heves megyében, elsősorban Hatvanban és környékén is érzékelték az emberek a vasárnapi földmozgást, azonban károkról nem érkezett bejelentés - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem. Elsősorban a településnek a fővároshoz közelebb eső újhatvani részén érzékelték az emberek a Pest megyei központú földrengést, ám bejelentés sem a katasztrófavédelemhez, sem a rendőrséghez, sem az önkormányzathoz nem érkezett - közölte Bánki Árpád a 25 ezer lakosú város polgármesteri hivatalának sajtószóvivője. Parádsasváron szintén érzékelték a rengéseket.