Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Tüntetés a füst ellen

2003.03.22. 16:58
Illés Zoltán, fideszes környezetvédő vezetésével tartottak tüntetést szombaton a rákospalotai szemétégetőnél, amelynek bezárásáról nemrégiben hozott határozatot a bíróság. A képviselő szerint volt és van pénz a tisztább üzemeltetéshez szükséges füstgázmosó megépítésére, csak mégsem építették meg. A főváros illetékese szerint valóban lett volna pénz a tisztítóberendezésre, ha Papó Pál környezetvédelmi miniszter, Illés pártjának koalíciós partnere azt meg nem vonja.
Illés Zoltán szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros vezetése tovább húzza a környék lakóinak egészségét veszélyeztető rákospalotai szemétégető ügyét annak ellenére, hogy a létesítményt a bíróság határozatának megfelelően március 31-én be kell zárni - közölte az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnöke a helyszínen szombaton tartott demonstráción.

Illés: zárják be, zárják be!

Illés Zoltán kétségbeesett és csalódott, hogy az égetőművet nem zárták be a '90-es évek eleje óta, ezért a felelősség azokat terheli, akik dönthettek volna a bezárásról és nem tették meg. Emlékeztetett Demszky Gábor 1993-ban tett nyilatkozatára, amelyben a főpolgármester azt ígérte, két és fél éven belül ellátják füstgázmosóval a hulladékhasznosítót.

A képviselő szerint - bár rendelkezésre állt és áll a pénz az újjáépítéshez - azért nem kezdenek hozzá, mert olyan hulladékmennyiségek után kapták meg az állami és fővárosi támogatást, amelyet pontosan senki nem tudott figyelemmel kísérni; és ha bevezetnék a fővárosban a szelektív hulladékgyűjtést, kevesebb szemetet kellene elégetni, de csökkenne az égetés miatt kapott állami támogatás is. Ezért nem áll érdekében a főváros vezetésének és a Fővárosi Hulladékkezelő Rt. vezetésének, hogy másfajta hulladékgazdálkodás legyen Budapesten - emelte ki Illés Zoltán.

Mindennek Pepó az oka A Fővárosi Közgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke nem érti, Illés Zoltán az előző ciklusban az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnökeként miért nem tett meg mindent azért, hogy Pepó Pál környezetvédelmi miniszter ne vonhassa meg a rákospalotai szemétégető rekonstrukciójának állami támogatását. Bánsági György az MTI-nek elmondta: 1997-ben született döntés arról, hogy a főváros mellett kormányzati támogatással, a Európai Beruházási Bank (EIB) hitelezési konstrukciójában megindul a szemétégető felújítása.

- Az állami támogatást azonban Pepó Pál környezetvédelmi miniszter visszavonta, s Illés Zoltán a környezetvédelmi bizottság elnökeként, ekkor kiállhatott volna a rekonstrukció ügye mellett - tette hozzá Bánsági György. A fővárosi bizottság elnöke szólt arról is: a közbeszerzés elhúzódása miatt az égetőmű 60 millió eurós felújítására tavaly októberben írták alá a német kivitelezővel a szerződést.

Idővel tisztább lesz a kép

Hozzátette: az égetőmű négy kazánjából kettőt már leállítottak, így csökkent az egyébként nem kimutatható mértékű káros anyag kibocsátása a rákospalotai szemétégetőnek. Az ütemterv szerint az első két felújított kazánt a hozzájuk tartozó füstgáztisztítóval jövő év tavaszán helyezik üzembe, ezzel 2004. március 31-re megszűnik a szemétégető légszennyezése. A négy kazán teljes felújítása 2005 december végén zárul.