Az Antennánál is sikálnak

2004.10.06. 14:02
Május elsejével a Future Clean Rt.-t szerződtette az Antenna Hungária közel negyven átjátszó állomásának és négy fővárosi irodaházának üzemeltetésére, takarítására és őrzés-védelmére. A "nagy takarító" vállalkozás, amely többek között a stadionokra, uszodákra, nagy sportegyesületek létesítményeire vonatkozó állami megbízásaival a kormányváltás óta több mint kétmilliárd forinttal növelte éves forgalmát, most több - érvényes szerződéssel rendelkező - céget ütött ki az üzletből.
Az Antenna Hungária (AH) kedden közleményben jelentette be, hogy a Future Clean Rt. "2004 nyarától folyamatosan" átvette az AH létesítményeinek üzemeltetését. Az Index egy nappal korábban tett fel kérdéseket a cég vezetésnek a szerződés részleteiről.

Egyesített megbízás

Az Index információi szerint a forgalmát az elmúlt években - többek között állami kezelésben lévő sportlétesítmények kiszervezése nyomán - megháromszorozó Future Clean május elsején vette át az AH közel negyven rádió- és televízióátjátszó állomásának és négy budapesti épületének üzemeltetését, takarítását és őrzés-védelmét. A döntéssel az addig három különböző vállalkozásnak kiadott tevékenységi területeket egyesítve jutott megbízáshoz a Future Clean.

Humánerőforrás

Az AH közleményében takarékossági okokra hivatkozik: "Az AH éves szinten tízszázalékos költségmegtakarítással számol az üzemeltetési költségek területén." Az AH célja a megoldással az volt, hogy csökkentse költségeit, javítsa a humánerőforrás-gazdálkodás hatékonyságát és segítse a privatizációs előkészületeket, áll a közleményben. A cég állítása szerint a feladat elvégzésére kiírt kétfordulós pályázatra 14 vállalkozás - köztük a legnagyobb outsource cégek - kaptak meghívást. Bár a nyilatkozat nem tér ki rá, úgy tudjuk, hogy a három területre eddig évente összesen mintegy négyszázmillió forintott fizetett ki az AH. A cég egyébként szerdai közlésük szerint üzleti titokként kezeli, hogy korábban mennyibe került e feladatok ellátása és most milyen összeget fizetnek e munkákért. Az Index információi szerint az AH határozott idejű, az év végéig szóló szerződéseket mondott fel annak érdekében, hogy a Future Cleanre bízza az üzemeltetési munkákat.

Dinamikus bővítés

A sportingatlanok üzemeltetésének egy részét még Deutsch Tamás minisztersége utolsó napjaiban kapta meg a Future Clean. A Jánosi György minisztersége alatt kötött új szerződéssel együtt a Future Clean kezelésében vannak a Hajós Alfréd és a Császár-Komjádi uszoda, a Népstadion és intézményei, az olimpiai csapat felkészülésének szinte összes helyszíne, köztük a tatai edzőtábor, valamint az FTC és a Honvéd létesítményei. A cégadatok szerint az 1999 végén alapított vállalkozás 2003-ban már 3,6 milliárdos nettó árbevételt produkált.

Kivonta magát

Amint arról az Index beszámolt, a cég tulajdonosai között van Mécs Imre szabad demokrata parlamenti képviselő vejének, Mesterházy Ernőnek a cége is. Mesterházy alapító tulajdonosa az Rt.-nek, de 2002 óta fokozatosan kivonta magát a cég nevesített vezetői közül, részvényeit egy közeli munkatársa és a résztulajdonában álló cége vette át. A Future Clean vezetői ugyanakkor tagadják, hogy Mesterházy tulajdonosa volna a részvénytársaságnak, szerintük a hatályos cégadatokkal szemben a részvénytársaság 90 százalékának tulajdonosa Szigedi László igazgatósági elnök, míg tízszázalékos kisebbségi tulajdonos Németh Krisztina, aki számos vállalkozásban most is cégtársa Mesterházy Ernőnek. (A zárt rt.-ként működő Future Clean összesen 10 darab 5 miliós névértékű részvénye közül a cégadatok szerint 2002-ig ötöt-ötöt birtokolt a két alapító, Szigedi és Mesterházy. 2003-ban azonban Mesterházy részvényei 4-1 arányban átkerültek egy MEBFB nevű kft.-hez és Németh Krisztinához. A részvénycsomag átadásáról egyetlen irat sem ad magyarázatot az rt. cégbíróságra benyújtott beszámolói közül.)

Pályázaton választották

Batári Ferenc, a Future Clean vezérigazgatója az Index megkeresésére csupán annyit közölt, hogy pályázaton választották ki társaságát a feladatra, mert ők adták az AH-ingatlanok üzemeltetésére a legjobb ajánlatot. Arra a felvetésünkre, hogy milyen eszközökkel és kikkel dolgoztatnak, úgy reagált: a munka 90 százalékát saját eszközökkel és saját embereikkel végeztetik, a maradék tízszázaléknyit a korábbi vállalkozók végzik alvállalkozóként, de csak december végéig. Batári nem tudta megmondani, mennyivel lesz olcsóbb az ő szervírozásukban az üzemeltetés, mindazonáltal ismételten leszögezte, hogy pályázaton választották ki őket.