Ambrus
-7 °C
3 °C

A Fővárosi Választási Bizottság elmarasztalta a kormányt

2004.11.27. 13:57
Három határozatában is elmarasztalta a kormányt a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatos tevékenységéért a Fővárosi Választási Bizottság még pénteken, nagyjából egy időben azzal, hogy az Országos Választási Bizottság hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a kormány elleni panaszokat.

Az MSZP-nek a A felelős döntés című kiadványa, illetve a kormánynak a napilapokban megjelent hirdetései miatt fordultak magánszemélyek és szervezetek a fővárosi és az országos választási bizottsághoz. A beadványok szerint a kormány beszállt a népszavazási kampányba, holott ezt a jogszabályok határozottan tiltják.

OVB: hatáskör hiányában elutasítva

Az OVB a beadványokat elutasította, és határozataiban megállapította, hogy a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó állami szervek - köztük a kormány - nem résztvevői a választási eljárásnak, így a kormány hatáskörének, feladatkörének gyakorlása, működése nem sorolható a választási kampány körébe, nem minősíthető kampánytevékenységnek.

Ezzel éppen ellentétes döntést hozott - 4:2 szavazati aránnyal - a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), amelynek tagjai közül a kormánypártok delegáltjai a határozatok ellen szavaztak. Az FVB három határozatban is elmarasztalta a kormányt a választási törvény által alőírt "jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás" megsértése miatt.

A kormány nem foglalhat állást

Az indoklásból kiderül, a "jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás" megsértésén azt kell érteni, hogy a kormány a törvények határozott tilalma ellenére érdemben beleavatkozott a kampányba, és A felelősséggel a nemzetért című, az országos napilapokban megjelent hirdetésekkel, illetve A Felelős döntés című viselő 16 oldalas kampánykiadvánnyal a választók befolyásolására törekedett.

A kérelmezők a Metróban és a Blikkben megjelent azonos tartalmú, a kettős állampolgárság vélelmezett költségeit felsorakoztató hirdetéseket kifogásolták, a két megjelenésről egyenként született - szankcióval nem járó - elmarasztaló határozat.

Gyurcsány véleménye a kormány véleménye

A választási bizottság kifogásolni valót talált az MSZP kampánykiadványának két cikkében is. Az egyikben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mint a kormány első embere fejti ki, miért nem támogatja a kettős állampolgárságot, és az FVB szerint a választók joggal gondolhatják, hogy a kifejtett gyurcsányi vélemény azonos a kormány álláspontjával. A másik kifogásolt cikk arról szól, a kormány a Szülőföld programot ajánlja a kettős állampolgárság helyett.

Az FVB indokolásában az alkotmánybíróság egyik határozatára hivatkozott, amely kimondja, hogy "a népszavazási kezdeményezést már az aláírások benyújtásától kezdve közvetlenül az Alkotmány alapján abszolút védelem illeti meg".

A kormány később reagál

Az AB-határozat rámutat arra is, hogy a népszavazási eljárásban a képviseleti szerveknek tartózkodniuk kell a népszavazási folyamat megzavarástól, ami szakértők szerint például a kampányolás tilalmát jelenti. A Fővárosi Választási Bizottság döntése megtámadható, ekkor a panaszokról az Országos Választási Bizottságnak kell döntenie, amely viszont pénteken hatáskörének hiányát állapította meg a hasonló tartalmú beadványok elbírálásakor.

Megpróbáltuk megtudni a kormány álláspontját is, de a kormányszóvivői iroda későbbre ígért reakciót az FVB-határozatokra.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!