Árpád
-1 °C
9 °C

A Gallup szerint is feljövőben az MSZP

2004.05.25. 07:31
Kapcsolódó cikkek (1)
A Magyar Gallup Intézet egy hónappal az európai parlamenti választások előtt elkészített elemzése szerint csökkent a Fidesz támogatottsága, de a nagyobbik ellenzéki párt továbbra is vezet az MSZP-vel szemben - írja a Népszabadság.
Miközben a Fidesz támogatottsága második hónapja csökken, addig az MSZP-é második hónapja nő. Az SZDSZ-re szavazók aránya csaknem öt, az MDF-szimpatizánsoké három százalék.

Az SZDSZ 7, az MDF 3 százaléknyi biztos szavazó pártválasztót tudhat maga mögött. A Medián és a Szonda Ipsos már korábban közölte adatait, amelyek ugyancsak a két nagy párt közötti különbség mérséklődését mutatják.

A Medián szerint a biztos szavazók 51 százaléka támogatná a Fideszt, míg 38 százaléka a nagyobbik kormánypártot. A Szondánál ugyanezek a mutatók: 49, illetve 39 százalék - ugyancsak a Fidesz javára.

A Szonda kutatása ugyanakkor csak a hazai parlamenti választásokra vonatkozik. Szerintük az EP-választásoknál kisebb a Fidesz fölénye, míg nagyobb az MDF és az SZDSZ támogatottsága.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.