Árpád
-2 °C
9 °C

Gallup: javult a kormány megítélése

2003.05.05. 14:48
A Gallup április 10. és 16. közötti felmérése szerint a kormány tevékenységét a lakosság több mint fele pozitívan ítéli meg. A pártválasztó biztos szavazók körében az utolsó öt hónap mérései szerint a szocialisták támogatottsága a 49 és az 52 százalékos értékek közt mozog, és második hónapja 50 százalékos. Az utóbbi öt mérés adatai a Fidesznél is stabilizálódást mutattak: 37 és 43 százalék közt ingadozva rendelkezik most 39 százalékos támogatottsággal.
A Gallup áprilisi közvéleménykutatásában összes szavazásra jogosult körében a megkérdezettek 35 százaléka válaszolta, hogy a Magyar Szocialista Pártra szavazna egy "most vasárnap tartandó választáson", és 29 százaléka azt, hogy a Fideszre.

A Szabad Demokraták Szövetségére és a Magyar Demokrata Fórumra a felnőtt lakosság 3, illetve 2, a Centrum Pártra és a Magyar Igazság és Élet Pártjára 1-1 százalék adná a voksát, és ugyancsak 1 százalék egyéb pártokat támogatna.

A valamely pártot megnevezők körében a szocialisták támogatottsága 48 százalék, a Fideszé pedig 40 százalék. Az SZDSZ-re a pártot választani tudók körében 4 százalék szavazna, az MDF-re 3 százalék, a MIÉP-re és a Centrum Pártra 2-2, a Munkáspártra pedig 1 százalék.

A pártot választó biztos szavazók körében (tehát azok között, akik azt mondták, hogy biztosan elmennének szavazni, és választottak is maguknak pártot) 2003 április 10. és 16. között 50 százalékos az MSZP, és 39 százalék a Fidesz támogatottsága.

Többen elégedettek a kormány munkájával

A pártpreferenciával rendelkező biztos szavazók körében stabilizálódni látszanak az erőviszonyok és többen elégedettek a kormányfő és a kormány munkájával, a dolgok és a gazdaság alakulásával.

Azt illetően, hogy Magyarországon jó vagy rossz irányba mennek-e a dolgok, a múlt havi felmérésünkhöz képest optimista irányban változott a vélemények aránya. A növekedés jelentős mértékű (14 százalékpont), s ez részben annak köszönhető, hogy az ellenkező véleményen lévők aránya 43 százalékról 33 százalékra csökkent, részben pedig annak, hogy 4 százalékponttal csökkent a válaszolni nem tudók vagy nem akarók aránya is. Figyelemre méltó, hogy ebben a kormányzati ciklusban még sosem volt ilyen magas (51 százalék) a dolgok általános menetével elégedettek aránya.

A miniszterelnök munkájával elégedettek aránya márciushoz képest 8 százalékponttal, 56 százalékra nőtt, az elégedettek így újra abszolút többségben vannak. 6 százalékponttal 28 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint Medgyessy Péter inkább rosszul látja el feladatát.

A kormány össztevékenységéről alkotott véleményt illetően a miniszterelnök munkájának megítéléséhez hasonló kérdést tette fel a Gallup Intézet: "Az Ön személyes véleménye szerint a jelenlegi, Medgyessy-kormány, mindent egybevetve, inkább jól végzi a dolgát, vagy inkább rosszul végzi a dolgát?" Márciushoz képest 7 százalékponttal nőtt a kormány munkájával általánosságban elégedettek aránya - 53 százalék, azaz a lakosságnak több, mint fele szerint inkább jól látja el feladatát a kormány.

Gazdasági helyzet: kedvezőtlen kép

A gazdasági helyzet változását illetően, vagyis hogy gazdasági helyzet romlik-e vagy javul, a válaszadók 44 százaléka volt kedvező és ugyancsak 44 százalék negatív véleményen.

A gazdasági helyzet jelenlegi állapotáról a lakosság abszolút többsége: 54 százaléka gondolja, hogy rossz és hogy nagyon rossz, miközben jónak 38 százalék ítéli (nagyon jónak senki sem).

Módszertan

A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2003 áprilisában 1010 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A megkérdezésekre 2003. április 10. és 16. között került sor az ország 67 településén.

2003 áprilisában 1010 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2003. április 10. és 16. között került sor az ország 67 településén. A mintavétel a többlépcsős, rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt. Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb, mint +/- 3,2%, a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb, mint +/- 4,2%.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!