Honvéd ezredes szólt oda a rendőrségre Garamhegyi gyorshajtási ügyében

2007.10.15. 11:04
Aktív honvéd ezredes az a férfi, aki egy hete megpróbálta eltussoltatni a rendőrségen Garamhegyi Ábel államtitkár gyorshajtását, ügyében ezért a katonai ügyészség folytathatja le a vizsgálatot. De miért egy honvéd ezredes a főügyeletes a gazdasági tárcánál?

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkárát múlt hétfőn kapták gyorshajtáson a szentendrei rendőrök. A minisztérium főügyeletese az eset után szabályellenesen, hatáskörét túllépve próbálta elsimítani az ügyet a rendőrségen.

Korábban a Magyar Nemzet azt írta, a rendőrezredesként bemutatkozó ember azt mondta a rendőrségnek, hogy "jó lenne, ha leszállnának az ügyről, felejtsék el a történteket".

A férfi telefonhívását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon rögzítették, és ez alapján feljelentést tettek ellene az ügyészségen. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség időközben meghallgatta a hangfelvételt. A bemutatkozáskor mondott név alapján a Honvédelmi Minisztérium segítségével megállapították, hogy a telefonáló jelenleg is aktív honvéd ezredes.

Az Index várja a gazdasági minisztérium válaszát arra a kérdésre, miért egy katonatiszt a tárca főügyeletese. Az ügyében tett feljelentést a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a Budapesti Katonai Ügyészséghez továbbítja, mondta az Index kérdésére Csecserics István Pest megyei főügyészhelyettes.

Az Index által megkérdezett jogi szakértő szerint ilyen esetben a hivatali visszaélés gyanúja merülhet fel. Kérdésünkre, hogy Garamhegyi Ábelt az eset miatt milyen büntetőjogi felelősségre vonás érheti, a szakértő úgy válaszolt: ha sikerül bebizonyítani, hogy az ő kérésére vagy felszólítására próbálták eltussoltatni a rendőrségen a gyorshajtási ügyet, akkor felbújtóként jöhet szóba.

A minisztérium közleménye szerint egyébként a főügyeletes “Garamhegyi Ábel gyorshajtási ügyében hatáskörét túllépve - kérés és felhatalmazás nélkül - kívánt eljárni a Pest Megyei Rendőrkapitányságnál”. A főügyeletest azonnali hatállyal felmentették.

Garamhegyi Ábel az ügy kipattanásakor elismerte a gyorshajtást, de azt tagadta, hogy egy rendőrezredes megfenyegette volna a rendőrséget. Az államtitkár azt mondta, neki jelentenie kell az ilyen ügyeket. A GKM-es ügyelet azért hívta fel a rendőrséget, hogy megkérdezze, mit kell ilyenkor tenni.

Az Index a múlt héten azt kérte a tárcától, mutassa meg azt a jogszabályt, amely alapján egy gyorshajtási ügyben jelentési kötelezttsége van egy államtitkjárnak a rendőrség felé. A minisztérium négy nap után azt a választ adta, hogy nem találtak erre vonatkozó szabályozást.