Garamvölgyi: Kevés újdonság van a PSZÁF-feljelentésben

2003.08.24. 18:05
Nem sok új információt tartalmazott a PSZÁF minapi feljelentése, melyben több pénzintézetet pénzmosásban való közreműködéssel vádolt meg a felügyelet - közölte Garamvölgyi László. A rendőrségi szóvivő jelezte, a PSZÁF feljelentését annak a nyomozásnak a keretében vizsgálják, melyet még július elején rendeltek el a K K and H Bank feljelentése alapján.
Az ORFK-hoz a napokban megérkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) három banknál történt pénzmosás-gyanús ügyletekre vonatkozó feljelentése, amelyet a K and H Equitiessel kapcsolatos rendőrségi nyomozáshoz csatoltak; jelenleg a feljelentésben foglaltak ellenőrzése folyik - mondta Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-nek. A feljelentés szerint az Inter-Európa Banknál 2000-ben kínai, illetve arab személyek által kezdeményezett, összességében több milliárd forintos nagyságrendű ügyletek történtek, amelyek pénzmosás gyanúját vetik fel, mondta el sajtóinformációkat megerősítve Garamvölgyi László.

A PSZÁF feljelentését annak a nyomozásnak a keretében vizsgálják, amelyet még július 7-én rendelt el a hatóság a K and H Bank feljelentése alapján. Ebben az ügyben kívánta a rendőrség sikkasztással meggyanúsítani Kulcsár Attilát, a K and H Equities jelenleg Bécsben fogva tartott brókerét. Az ügyben egyébként már eddig is több feljelentés érkezett, a K and H Banktól, ügyfelektől, de még a Nemzetbiztonsági Hivataltól is, mondta az ORFK kommunikációs igazgatója.

A július 7-én elrendelt nyomozás során már több száz oldalnyi iratot vizsgáltunk át, több tanút meghallgattunk, három szakértőt kirendeltünk, ám a szakvélemények még nem készültek el, tette hozzá. Garamvölgyi László szerint nagy a valószínűsége annak, hogy ebben az ügyben Kulcsár Attila mellett más személyek is látókörbe kerülnek gyanúsítottként, akár még a bróker Bécsből történt Magyarországra szállítása előtt is. De miután a nyomozás szoros ügyészi felügyelet alatt zajlik, a rendőrség minden fontosabb döntésről konzultál, egyeztet a vádhatósággal.

"Ennek eredményeként születhet majd döntés arról, hogy milyen más személyeket, milyen bűncselekmények miatt és mikor gyanúsítanak meg a hatóságok" - mutatott rá az ORFK kommunikációs igazgatója. A PSZÁF ismeretlen tettes elleni feljelentése egyébként nem sok új információt tartalmazott, jegyezte meg. Garamvölgyi László elmondta: a PSZÁF feljelentése azt is tartalmazza, hogy a rendőrséghez korábban is érkeztek jelentések átutalásokról. Ezzel kapcsolatban az ORFK kommunkációs igazgatója szerint félreértések alakultak ki, hiszen a bankoknak minden 2 millió forint feletti átutalást jelezniük kell a rendőrség felé. Ez tulajdonképpen egy regisztráció. Ettől független az a lehetőség, hogy a pénzintézetek tekintet nélkül az összeg nagyságára, bejelentést tesznek az általuk pénzmosás-gyanúsnak ítélt ügyletekről, mondta Garamvölgyi László.