Sólyom már egyszer elhatárolódott, és nem fog még egyszer

2007.08.29. 23:36
A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerint Sólyom már a szervezet megalakításának napján elmondta, hogy mit gondol a Magyar Gárdáról, ezért nem fog az MSZP felszólítására még egyszer elhatárolódni.

Sólyom László fenntartja álláspontját, amelyet a Magyar Gárda megalakításával kapcsolatban még aznap kifejtett - reagált az MTI megkeresésére a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője Gyurcsány Ferenc szerdai kijelentésére.

Kumin Ferencet azzal kapcsolatban kereste meg a távirati iroda, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő azt kérte az államfőtől, a történelmi egyházaktól és a legnagyobb ellenzéki pártszövetségtől, tegyék egyértelművé, hogy osztják azok aggodalmát, akik a szélsőjobb térnyerését érzékelik Magyarországon, továbbá azt is tegyék egyértelművé: a Magyar Gárda egyenruhája, retorikája és szóhasználata a neonáci mozgalmakra utal.

A főosztályvezető úgy fogalmazott: Sólyom László egyértelmű elítélő véleményét tolmácsolta a Magyar Gárdáról szombaton, a szervezet megalakítása napján, és véleményét a köztársasági elnök fenntartja.

Az MTI azon kérdésére, hogy mindez azt jelenti-e, hogy az államfő újabb állásfoglalást nem fogalmaz meg a kormányfő kérésére, azt mondta: azokban a kérdésekben, amelyeket ma a kormányfő megfogalmazott, Sólyom László egyértelmű választ adott.

A főosztályvezető kitért arra, hogy a köztársasági elnök a félelemkeltésre alkalmas demonstratív rendezvényeket már korábban is elítélte. Példaként említette, hogy az államfő egy múlt év végi lapinterjúban utalt arra, félelemkeltő lehet például az is, ha valaki árpádsávos zászlóval felvonul.

Kumin Ferenc a miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy a köztársasági elnök nem szólalt meg az ügyben, hanem "az osztályvezetőjével üzent", úgy reagált: a Köztársasági Elnöki Hivatal működésének szokásos ügymenete szerint a sajtóban közzétett levelekre és nyilatkozatokra a kommunikációs főosztályvezető, illetve a sajtófőnök reagál. Amikor kedden a költségvetési hivatal felállításáról tartott ötpárti találkozó végén az MSZP frakcióvezetője írásban is átadta a párt elnökségének szombati, a Magyar Gárdáról az államfő állásfoglalását kérő levelét, Sólyom László a frakcióvezetők előtt is megismételte elítélő álláspontját, és kijelentette, biztos a magyar demokrácia erejében.