Békekoncert közönség nélkül a HM előtt

2004.05.15. 14:10
Ami a parlamenti indítványokkal nem sikerül, összejöhet egy dallal: Gémesi György teherautó platós, rögtönzött Kormorán koncerttel kívánta meggyőzni Juhász Ferencet az iraki kivonulásról, a honvédelmi minisztérium épületében azonban csak az ügyeletes tiszt hallgatta az előadást.
Anya, leány válaszra vár, hová küldik a katonát - a slágergyanúsnak nem mondható legújabb Kormorán dal a toplistákra nem, a politika történetbe azonban bevonulhat: a zenekar az MDF sajtótájékoztatóra írt darabját élőben adta elő a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt. A csapat alighanem a legkisebb közönség, de a legnagyobb médiafigyelem kisérte koncertjét adta, a Balaton utcában szombat ebédidőben nemhogy szervezett jobboldali szimpatizáns, de még egy véletlen arra bóklászó civil járókelő sem volt fellelhető, így a tucatnyi újságíró előtt felhangzó dalnak csak Gémesi György tapsolt.

Bejelentés nélkül

Tekintse meg képeinket!
Az összesen alig negyedórás média-akciózást a képviselő előzetesen nem jelentette be a rendőrségen, így a készülödésre két egyenruhás után maga az V. kerületi rendőrkapitány Mészáros Péter, valamivel később pedig Komáromi Endre budapesti rendőrfőkapitány helyettes is megérkezett. Kivetnivalót végül nem találtak a politikus alig tíz perces tervezett programjában, biztos ami biztos, kicsit távolabbról végig nézték azt.

A sajtóban megjelent események érzelmi hatásai

Az MDF úgy ítéli meg, még jobban eldurvult a helyzet Irakban. Mindahhoz, ami ott történik, mi is aszisztálunk, ha csak egyetlen magyar katona is jelen van az országban, függetlenül attól, hogy magyar honvédek nem érintettek az elmúlt napokban kiderült eseményekben - jelentette ki Gémesi György. A politikus szerint a "sajtóban megjelent események érzelmi hatása, értem ezalatt a kínzásokat" egyre keményebb. Az MDF immáron négy indítvány tett a parlamentben, a pártok azonban legutóbb azt a javaslatát is lesöpörték, amelyben az iraki szerepvállalást az irányítás ENSZ által történő átvételéhez kötték volna.

Jelentem, csak a szolgálatvezető

Klikk a képre!
Gémesi György azt szerette volna, ha Juhász Ferenc honvédelmi miniszter végig hallgatja a dalt, majd át veszi a neki írott levelet. Bár az előzetes egyeztetés során kiderült, hogy a tárca vezetőnek "egyéb elfoglaltsága van", magas rangú helyettesítést ígértek. A kapuőröket irányító őrmester azonban Gémesi György "ki van benn" kérdésére kénytelen volt elárulni, "jelentem, csak a szolgálatvezető ügyeletes tiszt". Aki kijönni ugyan nem, de odabenn átvenni késznek mutatkozott a levelet, illetve a dalt tartalmazó CD-t.

Ha a dal sem segít

A parlamenti indítványok és a komcert esetleges kudarca esetére az MDF-nek van még egy aduja. A párt már a múlt héten bejelentette, amennyiben a kormány június 30-ig nem dönt a magyar katonák kivonásáról, népi kezdeményezést indítanak, így kényszerítve a parlamentet, hogy foglakozzon a kérdéssel - a kezdeményezés azonban csak a kérdés megvitatására, és nem az abban foglalt döntés végrehajtására kötelezi a parlamentet.