Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

A bíróság sem engedélyezi a gojtalálkozót

2004.05.22. 15:29
Elmarad a bejelentett tüntetések megzavarásáról, illetve be nem jelentett demonstrációiról elhíresült Lelkiismeret '88 Csoport vasárnapra, az Erzsébet térre meghirdetett gojtalálkozója. A rendezvény megtartása vasárnap az Erzsébet téren más, előbb bejelentett rendezvény lebonyolításában fennakadást okozna, indokolta döntését a rendőrség. A Lelkiismeret '88 vezetője szerint az Erzsébet térre a másik rendezvényt tudomása szerint "egy zsidó szervezet" jelentette be.
A Fővárosi Bíróság szombaton elutasította a Lelkiismeret '88 szervezet demonstrációra vonatkozó kérelmét, mivel egy másik, Budapesten vasárnapra előre bejelentett rendezvénnyel egy időben tervezték megtartani, közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel. Albert Viktor elmondta: a Kocsis Imre elnök által képviselt Lelkiismeret ,88 a bíróságtól azt kérte, vizsgálja felül a budapesti rendőrfőkapitánynak a rendezvényt megtiltó határozatát. A Fővárosi Bíróságnak a kérelmet elutasító végzése ellen nincs helye fellebbezésnek - tette hozzá a szóvivő.

Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megtiltotta a Lelkiismeret '88 Csoport vasárnapra, a fővárosi Erzsébet térre meghirdetett rendezvényét, tájékoztatta pénteken a rendőrség az MTI-t. "A Lelkiismeret '88 Csoport vasárnapra az Erzsébet térre rendezvény megtartását jelentette be 8-22 óráig terjedő időszakra, ezt Budapest rendőrfőkapitánya, Gergényi Péter a gyülekezési jogról szóló törvény felhatalmazása alapján megtiltotta" - mondta a BRFK sajtóügyeletese.

Három napon belül

Kormos Endre alezredes elmondta: a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának szakvéleménye szerint a jelzett időszakban és helyszínen a rendezvény megtartása más, előbb bejelentett rendezvény lebonyolításában fennakadást okozna, illetve a gyalogos- és járműközlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna.

Felháborítónak tartják

Kocsis Imre közölte: tiltakoznak, hogy "Gergényi újból súlyosan akarja diszkriminálni a Lelkiismeretet", amikor a "II. fővárosi goj-találkozót" a rendőrfőkapitány betiltotta. Kocsis Imre szerint a rendőrség diszkriminált, "amikor határozatával Gergényi újból egy száz fő alatti rendezvényünket tiltotta be", ezért ismételten az állampolgári jogok biztosához fordulnak. Közölte: az Erzsébet térre a másik rendezvényt tudomása szerint "egy zsidó szervezet" jelentette be. "Felháborítónak tartjuk, hogy a független magyar rendőrség budapesti vezetője szerint az előre jelzett, több mint ezer hazai és külföldi zsidó mellett nem férhet el már ötven goj sem" - jelentette ki.

Kocsis Imre a "goj-találkozóról" szólva azt mondta: az nem tüntetés lett volna, hanem egy kulturális rendezvény, ahol be akarták mutatni "markánsan a goj és más kultúrák közötti különbségeket" azért, hogy szimpátiát keltsenek "a magyarságban a goj-kultúra iránt". Nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, miért a második "goj-találkozóról" beszélnek és mikor volt az első. Mint mondta, erre is kitérnek majd a rendezvényükön és beszámolnak "az első és második goj-találkozó között eltelt időszakról".

Mi a goj?
A goj a héber Bibliában népet jelent, a római elnyomás idején, időszámításunk első évszázadában a rómaiakat, elsősorban a római légió katonáit nevezték így a zsidók. A kereszténység hatalomra jutása és a római birodalom bukása után a gojim (népek) elnevezés immár nem a rómaiakra, hanem a római keresztényekre vonatkozott, akik ugyancsak különféle népekhez tartoztak, ám vallásuk mégis egybefűzte őket. A hagyományos zsidó szemében a goj (gojim) a keresztény európait jelenti.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.