Az úszó-Eb-vel már lebőgött Görözdi építteti a kormányzati negyedet

2007.05.10. 08:33
Miniszterelnöki megbízottként az a Görözdi György felel a kormányzati negyed felépítéséért, aki nem is olyan régen az úszó Európa bajnokság előkészítéséért volt felelős. A Kormányszóvivői Iroda nem kívánta kommentálni, hogy miért a késéseiről elhíresült projekt korábbi vezetőjére bízták a feladatot.

Görözdi György felel néhány hónapja a kormányzati negyed megvalósulásáért, mint miniszterelnöki megbízott.

Nem társadalmi munkás

Bár a megbízottnak irodája van a Kincstári Vagyoni Igazgatóság Zoltán utcai épületében, azaz lényegében főállásban menedzseli a projektet, mind a kormányzati negyed kommunikátora, mind pedig a Kormányszóvivői Iroda azt állítja, Görözdi nem kap juttatást miniszterelnöki megbízottként. Láng Balázs kommunikációs vezető többszöri kérdésünkre is azt hangoztatta, hogy Görözdinek miniszterelnöki megbízottként nincsen jövedelme.

Kiderült azonban, hogy lényegében ugyanazon a feladatok ellátásáért a KVI projektvezetőjeként viszont van fizetése. Amikor kérdeztünk Láng Balázsnál írásban azt reagálta, hogy Görözdi közalkalmazott és "G11-es a besorolása".

Az úszó-Eb-n Görözdi leszereplt

Ugyanakkor többen furcsállják, hogy a kormányzati gigaprojektet épp Görözdire bízták, hiszen legutóbbi szereplése nem volt sikersztori. Ő volt az úszó Európa bajnokság megvalósulásáért felelős miniszteri biztos. Az úszó-Eb pedig csoda, hogy megvalósult, hiszen jelentősen késett a Margitszigeten kialakított Széchy Tamás uszoda, a nagyközönség pedig a mai napig nem látogathatja. A mostani ígérvény szerint május 15-én nyílik meg az új uszodarész. Mint emlékezetes, először a Lágymányosi félkész uszodát szemelték ki Eb-helyszínként, erre 7,8 milliárd forintot el is különítettek, a pénznek azonban nyoma veszett a Draskovics-csomag eredményeképpen.

Ekkor határozták el, hogy a Margitszigeten legyen az Eb helyszíne, a kormány azonban először döntött, és csak ezt követően kezdődött a huza-vona. Zöldszervezetek ugyanis tiltakoztak a tervezett fakivágások ellen, sőt jó ideig a zöldhatóságok is ellenálltak a beruházásnak. Eleinte úgy tervezték, aqz ifjúsági Eb-nek is a margitszigeti létesítmény ad otthont, végül a Széchy Tamás uszoda csak a nagy Eb előtt nem sokkal készült el, az ifjúsági versenyt a Komjádi Uszodába szervezték meg. A csúszásoknak persze nem lett felelőse, a hivatalok emlékeiben pedig a siker maradt meg, holott például a drága belépőjegyek a kutyának se kellettek.

Az úszó Eb-vel kapcsolatos kérdéseinkre Láng Balázs kommunikációs vezető kifejetette: "Ön minősítheti bárhogy, akár fiaskónak is, csak tartsa tiszteletben azon sportbarátok, szurkolók véleményét is, akik számára egy nagyon sikeres sporteseményként vált emlékezetessé a rendezvény. A sportuszoda határidőre elkészült, mind az építész, mind sportszakmai fórumok elismerése mellett, az úszó-Eb pedig a vártnál is jobban sikerült, fiaskóról tehát szó nincs".

(Görözdi kinevezését az ellenzék is bírálta, de nem szakmai okokból. A kritikák állampárti múltját emlegetik fel, Görözdi ugyanis a Magyar Úttörőszövetség titkára volt. A Heti Válasz szerint innen eredztethető kíváló személyes kapcsolata Szilvásy György kancelláriaminiszterrel.)