Sérülten, három év után szerezték vissza Grespik szolgálati autóját

2005.06.14. 19:17
Mindkét oldalán meg volt karcolva Grespik László szolgálati autója, amelyet a közigazgatási hivatal három év után szerzett vissza tőle. Grespiket a hivatal éléről 2002-ben mozdították el, de úgy érzi, jogosan használta az autót. 370 ezer forint parkolásibírság-tartozást is felhalmozott, de "mossa kezeit".

Sérülten és 370 ezer forint bírságtartozással került vissza a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz Grespik László szolgálati autója, adta hírül a Tv2 Tények című műsora. A hivatal egykori vezetőjét Orbán Viktor mentette fel 2002-ben, de Grespik a Volkswagen Borát azóta sem adta vissza a hivatalnak. Három év után végül úgy szerezték vissza a kocsit, hogy kivonták a forgalomból, így Grespik László leadta a rendszámot és a forgalmit az okmányirodában, az autót pedig a hivatalban.

Grespik a hírműsornak elmondta, törvényesen járt el, mivel egy kormányrendelet szerint az összes, szolgálati autóval kapcsolatos költség a munkáltatót terheli. Márpedig neki törvényes munkaadója a közigazgatási hivatal, hiszen felmentése ügyében még mindig zajlik a per - ezért tartotta meg az autót.

A nemrég visszajuttatott szolgálati kocsi mindkét oldala meg volt húzva, és mindkét visszapillantó tükör letört. Grespik László ezen kívül 370 ezer forint parkolásibírság-tartozást halmozott fel: többször, több helyen megbüntették, utoljára, öt napja a Pozsonyi úton, ahol lakik. Az MTV híroldala 340 ezer forintos tartozásról tud. "Ők nem gondoskodtak a parkolási költségről, én mosom kezeimet" - mondta erről Grespik.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal az elmúlt három évben hétszázezer forint szervz- és biztosítási díjat költött az autóra.