Árpád
-2 °C
9 °C

Grespik nem békül

2001.01.02. 15:32
Nem sikerült megbékíteni Grespik Lászlót. A Budai Központi Kerületi Bíróságon annak a becsületsértési eljárásnak kívánták elejét venni, amelyet Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője kezdeményezett a Heti Hetes három szereplője ellen.
Eredménytelen maradt a Budai Központi Kerületi Bíróságon kedden az a békítési kísérlet, amellyel elejét kívánták venni annak a magánvádas eljárásnak, amelyet Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője kezdeményezett becsületsértés miatt az RTL Klub Heti Hetes című műsorának három szereplője, Havas Henrik újságíró, Hernádi Judit színész és Verebes István rendező ellen. Grespik László magánindítványában a Heti Hetes szeptember 16-i, 23-i és október 14-i adásában hallottakat, látottakat sérelmezi.

Grespik László
Az indítvány szerint a műsorokban Grespik Lászlóval összefüggésben többek között megvető, gyalázkodó, lealacsonyító gesztusok, fejmozdulatok voltak láthatók, illetve Hernádi Judit azt mondta: "abnormális", "orvosi vizsgálattal többre mennének". Verebes István pedig azt: "én voltam az, aki azt mondtam, hogy anyád".

A keddi békítési kísérletet követően Grespik László kifejtette: a történteknek nem csak ő személy szerint a sértettje, hanem a hivatal is. Jelképesen az összes jelenlegi és leendő közszereplő nevében és érdekében is fel kívánt lépni.

Grespik szerint ,,túlburjánzott" a sajtószabadság

,,A sajtószabadság túlburjánzása már olyan mértékű, hogy az az emberi méltóság sérelmével jár, és ez egyetlen jogrendszerben sem engedhető meg" - mondta a hivatalvezető. ,,Nem tűröm el a gyalázkodó, becsmérlő kifejezéseket. Egy normális, humánus, emberi hangnemű műsort szeretnék" - jelentette ki Grespik László, aki azt is hozzátette, hogy a Heti Hetes december 23-i adása miatt negyedrendű vádlottként szóba jöhet Bajor Imre színész is.

Hernádi szánja Grespiket

A békítési kísérletről szólva Havas Henrik csak annyit mondott: ,,kínlódás volt egy órán keresztül, mert nem tudtuk kideríteni, mit akar". Hernádi Judit a meghallgatást követően úgy nyilatkozott: ,,Mély és emberi szánalmat éreztem, és ezt most nagyon komolyan mondom".

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.