Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Grespik megnyerte első perét

2001.07.20. 15:22
Grespik László megnyerte első ingatlanperét, a Fővárosi Bíróság ugyanis nemrégiben egy izraeli házaspár lakásvásárlási ügyében jogerősen a közigazgatási hivatalnak adott igazat, és kimondta, hogy az önkormányzat érdekeit sérti, ha a házaspár ingatlant vásárol a belvárosban. Grespik precedens értékűnek tartja a döntést, és kollégáit is a bátrabb fellépésre bíztatja.
"A külföldi lakásvásárlók "vircsaftjának" is véget kell vetni" - nyilatkozta az Indexnek Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője annak kapcsán, hogy nemrégiben hónapok óta tartó persorozatában első ízben jogerősen is nyert egy ingatlanügyben. A Fővárosi Bíróság ítéletében elutasította egy izraeli házaspárnak a Grespik vezette hivatal korábbi határozata iránt benyújtott felülvizsgálati kérelmét, és kimondta, hogy önkormányzati érdeksérelem miatt nem vásárolhatnak jogszerűen lakást a belvárosban.

Grespik László
Grespik tavaly nyáron jelentette be egy kormányrendeletre hivatkozva, hogy a külföldiek minden olyan lakás és helyiség vásárlási kérelmét elutasítja, amelyeknél nem bizonyítják, hogy a vétel nem sérti a helyi önkormányzat érdekeit. A hivatalvezető ellen ezután perek tucatjait indították a hoppon maradt külföldiek, amelyeket - eddig körülbelül ötvenet - Grespik rendre el is veszített.

A legutóbbi perben fordult a kocka

A pervesztes izraeli házaspár még 1999 áprilisában kötött adásvételi szerződést egy másfél szobás társasházi lakásra az V. kerületben. A vásárlásról a helyi polgármester azt nyilatkozta, hogy az sérti az önkormányzat érdekeit, erre hivatkozva pedig a közigazgatási hivatal elutasította a lakásvásárlási kérelmet.

A házaspár az ügy felülvizsgálati kérelmét kérte. A Fővárosi Bíróság első körben az izraeli házaspárnak adott igazat, és arra kérte a belvárosi polgármestert, hogy indokolja meg nyilatkozatát.

Grespik emberére talált az V. kerületi polgármesterben

Az új eljárás során Karsai Károly V. kerületi polgármester megállapította, hogy a lakásvásárlás - "figyelembe véve az önkormányzat szociális és lakásgazdálkodási politikáját, a kerület népességének a megtartását, illetve annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy a szerződésben feltüntetett vételárért a kerületiek lakáshoz jussanak - sérti az önkormányzat érdekét".

Az izraeli házaspár a tárgyaláson azzal védekezett, hogy az általuk megvásárolni kívánt Szent István körúti lakás rendkívül lelakott volt, az eladók hirdetés útján sem tudtak vevőt szerezni rá, így ők egyetlen V. kerületi lakosnak sem akadályozták meg az ingatlanszerzését. A bíróság elutasította indoklásukat, és a Grespik vezette hivatalnak adott igazat.

A hivatalvezető kollégáit is bátorítja

Grespik László szerint precedens értékű ítéletet hozott a bíróság, így a hivatalvezető arra kéri az ország polgármestereit, a közigazgatási hivatal vezetőit, hogy "az eset tanulságait levonva szíveskedjenek jobban odafigyelni az alkalmazandó jogszabály által megkövetelt közérdek sérelmének vizsgálatára, és egy kicsit bátrabban álljanak hozzá".

A hivatalvezető a külföldiek ingatlanvásárlásának káros hatásait az Indexnek a zsebszerződésekéhez hasonlította, ezért felhívja a kormány figyelmét arra, hogy ne csupán a termőföldtulajdont védje meg. A Grespik vezette közigazgatási hivatal ellen jelenleg még több mint 120 külföldi lakásvásárló pere van folyamatban.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!