Mária
-6 °C
-2 °C

Új Gripenek: drágábbak, de nem annyival

2002.12.03. 09:31
A korszerűbb Gripenek 15,2 százalékkal lesznek drágábbak a tavaly decemberi megállapodásban szereplő típusnál - értesült több napilap is. A fideszes Simicskó István és a szabad demokrata Mécs Imre ugyanakkor egyetért abban, hogy a svédek ajánlatát most nem szabad elfogadni.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) megkapta azt a svéd ajánlatot, amely a modernebb, légi utántöltési és precíziós fegyvereket is célba juttató képességekkel rendelkező vadászgépekről szól - erősítette meg a Magyar Hírlapnak Bocskai István, a szaktárca kommunikációs főigazgató-helyettese. Az ajánlat részleteiről azonban nem beszélt.

Nem fedik a valóságot

A lap értesülései szerint ilyen harci repülőgépet mind ez ideig csak a svéd hadseregben állítottak hadrendbe. A korszerűbb Gripenek 15,2 százalékkal lesznek drágábbak a tavaly decemberi megállapodásban szereplő típusnál. A 108 milliárd forintos bérleti díj helyett valamivel több, mint 124 milliárd forintot kell fizetni. Vagyis a korábbi 50-70 százalékos drágulásról szóló hírek nem fedik a valóságot.

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a svéd fél attól tartott, hogy Magyarország esetleg felbontja a szerződést, ezért tett ilyen, a lap által kedvezőnek tartott ajánlatot. Nem véletlen, hogy Juhász Ferenc miniszter korábban többször is úgy nyilatkozott: a magyar védelmi költségvetés csupán egy 10-15 százalékos bérletidíj-növekedést bírna el.

Hasonlóan nyilatkoztak

Az árról nem nyilatkoznak a svédek. A Népszabadság információi szerint a svéd cég válasza több összeget is tartalmaz. A napilap példaként említi, hogy a tárca a saját kalkulációjában nem számol az esetleges meghibásodás miatti átalánydíjjal. Az ugyanakkor bizonyos, hogy a svédek beleegyeztek a bérleti díj átütemezésébe, így jövőre 35 milliárd forint helyett csak 11,8 milliárdot kell kifizetnie a tárcának.

Ellenzéki és kormánypárti képviselők hasonlóan nyilatkoztak a Gripenekről. A Népszabadság megszólaltatta a fideszes Simicskó Istvánt, aki szerint a honvédségnek más harcászati képességeket kell kialakítania, amelyekkel segíteni tudja a szövetséget. Mécs Imre SZDSZ képviselő úgy nyilatkozott: öt-hat évre el kellene halasztani a döntést a vadászgépekről.