Natália
-3 °C
8 °C

Gulyásleves ausztrál alapanyagból

2000.09.15. 12:52
Az országimázst leginkább az emésztőrendszeren keresztül lehet hatékonyan erősíteni, legalábbis erről szólnak a legfrissebb svéd kutatások. Valószínűleg ez is motiváló erővel hatott az Országimázs Központ legújabb programsorozatának összeállításakor, hiszen a Sydneyben megrendezendő Magyar Millennium Magyar Napok fő csapásiránya a gyomor felé mutat. A szeptember végén, az olimpia finisében, a magyar diaszpóra segítségével tartandó sokszínű rendezvény maga lesz az ezerév, és ami szájnak ingere ottan lesz feltálalva, pohárba kitöltve, meghangszerelve és eltáncolva. Addig is hajra.magyarok@orszagimazs.hu címen küldhetjük szurkolói monológjainkat, hogy szegény sportolóinknak egy percnyi nyugtuk se legyen a követelőző honpolgároktól.
Tóth István Zoltán, az Országimázs Központ vezetője ma délelőtti sajtótájékoztatóján ismertette a Magyar Napok példás történetét, színes eseményeit, száraz statisztikai adatait, de végig benne volt a levegőben, hogy a Kárpáti Étterem rögtönzött kóstolójára hegyeznek ki mindent. Nem véletlenül, ugyanis ez az étterem a hivatalos gasztronómiai szállítója a rendezvénynek, még akkor is, ha a hazai libamáj, aldunai toros káposzta, a sült szalonnával meghintett túrós csusza alapanyagait valamely auszi vegyeskerekedésben szerezheti be a logisztikai menedzsment.

Tóth István Zoltán
Kitűnő lehetőség lesz
Ausztráliába tilos élelmiszert bevinni, és már ez a momentum is érzékelteti, hogy különleges státuszban vagyunk ezeréves születésnapunk okán. Az eredetileg Vajda László, a Magyar Olimpiai Bizottság ex-nemzetközi titkárának ötlete nyomán létrejött rendezvény az első közös pont a magyar kultúra bemutatkozása, és az olimpia függvénytáblázatában. Értékét csupán emeli, hogy 143 millió plusz áfába kerül, amely testvérek között is méltányos propagálás. Hát még világpolgárok között.

Kitűnő lehetőség

Magyarországnak ez kitűnő lehetőség lesz arra, hogy a megismertesse a világgal ezeréves kultúráját, a népzenétől a régi mesterségekig - mondta Tóth István, és azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a Csík zenekar, valamint a csipkeverő, nemezelő, fafaragó művészek szerepeltetése harmonikusan egészül ki a Cotton Club Singers, valamint Tátrai Tibusz koncertjeivel. Valószínűleg ez volt a cél, és hogy beletalálunk-e a közönség ízlésébe, azt majd akkor lehet eldönteni, ha a bolgárok szemei irigykedéstől pattannak meg a saját levesestáluk felett.

Színes kavalkád

A programsorozatot két eseménytípusra lehet felosztani. Amelyben szerepel étel, és amelyikben nem. Ha a Sydney egyik ,,legfrekventáltabb" kerületében, és az amelletti klubban tartandó programok látogatói számár az első profil a szimpatikusabb, akkor a művészetek minden frontjáról találkozhatnak hazai képviselőkkel. A fent említettek mellett Dresch Mihály jazz-zenész, Szokolay Dongó Balázs és barátai és fellépnek a bérelt színpadon, és ha valakinek ez utóbbit nem tudja a hazai zenei skálán belőni, eláruljuk, hogy nekünk sem sikerült. Lesz azonban ,,néma tréfakoktél", amely nevéhez hűen pantomim előadás, valamint vásári-mutatványos dramatikus játékainkat a Maskarás Céh mutatja be.

Összesen 47 művész és egyéb szakember utazik. Feltehetőleg számíthatunk a kint élő ausztrál-magyarok segítségére is, akik cirka 45 ezren vannak, talán azért, mert ennél távolabb már nem lehetett volna emigrálni.

A világ belekóstolhat a gulyáslevesbe
Ászok és aszú

A sportvonulatot a sporttörténelmi kiállítás ívelteti, illetve olimpiai bajnokaink kiscsoportos élménybeszámolója. Az Országimázs Központ függetlenül a MOB-tól (A Magyar Olimpiai Bizottságnak vannak tiszteletbeli vendégei) meghívta Földi Imrét, Magyar Zoltánt, Fábián Lászlót, valamint Kárpáti Györgyöt, aki mint ismeretes már a melbournei olimpiáén is szerepelt 1956-ban, de 45 társától eltérően visszajött.

A legfőbb látványosságnak azonban a borkóstolást, és a gasztronómiai kirándulást szánják a szervezők. A szekció összes költsége 13 millió forint, a legkisebb tétel, és mégis ezt előzi meg a legnagyobb várakozás. A világ belekóstolhat a gulyáslevesbe, a libamáj-kollekcióba valamint a 13 pincészetből származó borokba, amelynek abszolút királya jó szokásunkhoz híven a Tokaji Aszú lesz. Természetesen cukrászok, mesterszakácsok, borszakértők, és vendéglátóipari szakemberek segítik a tájékozódást.

Happy End

Minden jó, ha jó a vége, a programsorozat jogi, szervezési, kreatív, látványtervi és ellenőrző feladatait - mint az Index közzé tette - az 1998-ban közbeszerzési pályázaton győztes Happy End Kft. végzi. Tóth István Zoltán elmondta, hogy az Ausztráliában bemutatandó ételeknek nincs közük a Magyar Turizmus Rt. által kiírt pályázathoz, amelyben a magyar gasztronómiát népszerűsítő étteremláncolat megvalósítására várnak ötleteket. A főosztályvezető cáfolta azokat a híreket, miszerint az Országimázs Központ 9 milliárd forint kapna a költségvetésből. ,,Mivel nem tudjuk, hogy mennyit fognak adni, azt sem tudjuk, hogy mire fogjuk költeni." - fogalmazott Tóth, majd bejelentette, hogy megjelent az Országjáró következő száma.

Aki pedig a buzdító szavait nem a sörösüvegnek akarja ordibálni, az lehetőséget kap a közvetlen szurkolásra is. Az Országimázs Központ a hajra.magyarok@orszagimazs.hu címen várja a szurkolói leveleket, amelyeket továbbítja a csapatagoknak.

Használjuk ki a lehetőséget mi is, és üzenjük a szerkesztőségből: nyomjatok le mindenkit, de ha nem sikerül, az sem baj, büszke rátok minden népfia.

A Központ közleménye
Sydneyben elkezdődött a Millenniumi Olimpia.

191 magyar versenyző tette fel az életét arra, hogy dicsőséget szerezzen maga és hazája számára. Küzdelmük értünk és nekünk szól Sydneyben.

191 magyar versenyzőért izgulunk és szurkolunk itthon és mindenütt a világon, ahol magyarok élnek.

Magyarország sokszor került a világ közvéleményének reflektorfényébe sportolóinak köszönhetően. Az ország területének nagyságához képest az egyik legtöbb olimpiai aranyérmet szerzett nemzet vagyunk.

Az Országimázs Központ a 2000. év olimpiájának ideje alatt külön e-mail címen fogad minden bíztató, bátorító szót, ami segít a magyar versenyzőknek, hogy újabb olimpiai érmekkel és sikerekkel gazdagítva a magyar sporttörténet legendáriumát térhessenek haza.

Küldje el üzenetét a hajra.magyarok@orszagimazs.hu címre. Az Országimázs Központ a világhálón keresztül eljuttatja Sydneybe a versenyzőkhöz.

Az elmúlt évek természeti csapásai megmutatták, hogy mi magyarok képesek vagyunk összefogni és osztozni a bajban. Szurkoljunk együtt olimpikonjainknak és mutassuk meg, hogy képesek vagyunk összefogni és osztozni az örömben is.

Forrás: MTI

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.