Gusztos bírálja a rendőrséget a Kendernap miatt

2003.05.06. 16:22
Súlyos szakmai hibát követett el a rendőrség vasárnap azzal, hogy asszisztált ahhoz, hogy állampolgárokat alkotmányos alapjogaikban korlátozzanak - nyilatkozta az Indexnek Gusztos Péter szabad demokrata képviselő a vasárnapi Kendernappal kapcsolatban. A politikus szerint a rendőrség tegnapi nyilatkozatával alulmúlta vasárnapi tehetetlenségét, mert a szervezőkre hárította a felelősséget az incidensekért.
A rendőrség vasárnapi teljesítményét is alulmúlta hétfői nyilatkozatával, mert a szervezőket teszi felelőssé a Kendernapon történtekért - nyilatkozta az Indexnek Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő és parlamenti képviselő. Emlékeztetett arra, hogy az a rendőrség teszi ezt, amely tétlenül nézte, hogy a magukat polgárinak vallók tojásokat dobáljanak, kordonokat borítsanak fel, vagy tintával öntsenek le békés tüntetőket.

Gusztos Péter, mint a demonstráció egyik résztvevője úgy véli, hogy a Kendermag Egyesület hívására érkezettek békésen viselték a szélsőséges csoportok rendzavarását. Gusztos szerint egyértelmű, hogy az a szélsőséges csoport zavarta meg a békés demonstrációt, amely az Erzsébet híd törvénytelen lezárását is szervezte. A politikus úgy látja: a rendőrségnek nem hárítania kellene a felelősséget, hanem el kéne ismernie, hogy komoly hibát vétett.

Gusztos azt várta volna a rendőrségtől, hogy biztosítsa a demonstráció zavartalan lebonyolítását, ezzel szemben asszisztált ahhoz, hogy állampolgárok egy csoportját alkotmányos alapjogukban a szólásszabadságban korlátozzanak. Gusztos Péter felhívta a figyelmet arra, hogy pártja nevében Böhm András azonnali kérdést intézett hétfőn a belügyminiszterhez, kifogásolva a rendőri intézkedést. Lamperth Mónika azt ígérte kivizsgáltatja az esetet, Gusztos reméli, hogy a vizsgálódás végén a hatóság elismeri hibáját és a későbbiekben igyekszik elejét venni az ilyesfajta konfliktusoknak.