Miklós
-7 °C
2 °C

Szijjártó: több száz milliós megbízások Gyurcsány cégeinek

2005.08.31. 18:35
A Gyurcsány-bizottsághoz érkezett minisztériumi információk szerint a "Gyurcsány-cégháló" vállalatai több mint 300 millió forintos állami támogatásban részesültek, és több mint 400 millió forintnyi állami megbízást kaptak - jelentette ki Szijjártó Péter, a testület fideszes elnöke, a bizottság szerdai ülése előtt újságíróknak.

A minisztériumoktól korábban azt kérdezték, hogy a múltban vagy jelenleg kapcsolatban állnak-e annak az 54 cégnek valamelyikével, amelyek most vagy korábban a miniszterelnök tulajdonába, érdekkörébe tartoztak - közölte az ellenzéki politikus.

Elismerték a kapcsolatot

Tizennégy tárca elismerte a kapcsolatot, a válaszokból pedig kiderült, hogy a "Gyurcsány-cégháló" összesen több mint 300 millió forint állami támogatást kapott, és több mint 400 millió forintnyi állami szerződésben részesült. Mint Szijjártó mondta, az 54 cég közül 16-ban jelenleg is tulajdonos Gyurcsány Ferenc, 33-ben korábban volt tulajdona, öt vállalatban pedig vezető tisztséget töltött be.

A politikus egy korábbi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet arra, hogy cégbíróság 2004 júliusi végzése szerint a gazdasági társaságokról szóló törvénybe ütközik az a meghatalmazás, amellyel Gyurcsány Ferenc mint az Altus Rt. 100 százalékos tulajdonosa és egyedüli részvényese, a társaság vezérigazgatójára, Jagiellowicz Györgynére bízta a vállalat ügyeit.

Medgyessyt is meghallgatják

Az Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjait vizsgáló bizottság szerdai ülésén döntött arról, hogy november 19-ig hat személyt hallgat meg. Szijjártó Péter, a testület fideszes elnökének javaslatára meghallgatják Jagiellowicz Györgynét, az Altus Rt. vezérigazgatóját, Nacsáné Márki Rózát, az Aldo Kft. ügyvezetőjét, Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, Erdős Ákost, Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja kori pénzügyminisztert.

Medgyessy Péter meghallgatását Szijjártó Péter azzal indokolta: a testület munkája során arra is keresi a választ, hogy Gyurcsány Ferenc felhasználta-e Medgyessy Péter mellett betöltött főtanácsadói tisztségét és sportminiszteri posztját a saját, valamint volt és jelenlegi üzlettársait érintő állami döntések befolyásolásában. A testület egyhangú döntést hozott arról, hogy bekérik a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjával kapcsolatos dokumentumokat az ÁPV Rt.-től.

A bizottság szintén egyhangú felhatalmazást adott az elnöknek, hogy az illetékhivataloktól bekérje azokat az információkat, amelyek alapján a vizsgálóbizottság választ kaphat arra: "került-e állami vagy önkormányzati ingatlan a Gyurcsány-cégek birtokába". A kormánypárti oldal azonban elutasította a fideszes elnök azon javaslatát, hogy a volt Hungalu cégek privatizációjával kapcsolatban meghallgassák Suchman Tamás volt privatizációt felügyelő minisztert.

Batiz: nem valósak az adatok

A kormányszóvivő szerint Szijjártó Péter fideszes képviselőt a politikai hangulatkeltés szándéka vezérli, és a közvélemény manipulálásában már nem tud más eszközhöz nyúlni, mint hogy valótlanságokat állít. A kormányszóvivő közölte: az ellenzéki képviselőnek sem a céghálóra, sem pedig a számadatokra vonatkozó állításai nem tükrözik a valóságot. Batiz András emlékeztetett arra, hogy amikor 2003-ban Gyurcsány Ferenc sportminiszter lett, rögzítette, hogy cégei az állammal a jövőben csak nyilvános és ellenőrzött módon lépnek majd kapcsolatba. Ezt az ígéretét a kormányfő megtette és megtartotta - szögezte le.

Batiz András hozzátette: a Szijjártó Péter által említett összegek töredékét sem kapták meg az érintett vállalkozások azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzati tisztséget töltött be. A fideszes politikus emellett a szóvivő szerint 1992-től napjainkig minden Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó céget számításba vett, még olyanokat is, amelyekben a miniszterelnök csak minimális ideig, illetve minimális részben gyakorolt tulajdonosi jogokat. Mint mondta, a támogatást kapott és felsorolt cégek egy része - például a Perfekt - ráadásul még állami tulajdonban volt 1992-ben, amikortól Szijjártó Péter a kalkulációt datálja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!