Gyurcsány hatmilliárdot ígér kátyútlanításra

2006.01.06. 16:30
Gyurcsány programot hirdetett az útfelújításokra, a Fidesz szerint viszont még erre is alkalmatlan a kormány.

Az egyes régiók és megyék 6 milliárd forintot kapnak a jövő héten a gazdasági tárcától az állami kezelésben lévő utak felújítására, útkarbantartási munkálatokra, jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken.

Gyurcsány szerint Budapest csak kátyúzásra 2 milliárd forintot különített el idén, és összesen több mint 16 milliárd forint áll rendelkezésre 150 kilométernyi fővárosi út felújítására. Január 15-től pályázhatnak az önkormányzatok útfelújítási, útkarbantartási pénzekre, közölte a kormányfő, hozzátéve, az előrehozott tender pályázatainak elbírálása március 15-éig meg is történik majd, és ezután rövidesen elkezdődik a pénzkifizetés is.

A kormányfő közölte, a jövő hét végétől országossá válik az a fővárosban már működő rendszer, hogy az autósok egy zöld számon bejelentést tehetnek balesetveszélyes kátyúkról, amelyek eltüntetése egy-két órán belül megkezdődhet.

A hátrányban lévők többet kapnak

A miniszterelnök tájékoztatást adott arról, hogy a Belügyminisztériummal, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal és a főváros vezetésével akciótervet fogadtak el a hosszútávú felújításokra. Ennek lényege, hogy - a tavaly megkezdett gyakorlat szerint - minden útfelújításra fordított egy forint önkormányzati forráshoz egy forintot ad idén is az állam. Ez az összeg a hátrányos helyzetű települések esetében 1 forint 40 fillér.

Demszky Gábor emlékeztetett: az idei fővárosi útfelújítási program már megkezdődött. Eddig 39 útszakasz felújításáról szóló szerződése született meg, a kivitelezés tavasszal megkezdődik. "Március után jelentősen javulni fog a helyzet" - tette hozzá a főpolgármester. Közölte: a Podmaniczky program keretében tavaly 86 kilométer hosszúságú fővárosi út újult meg, és csaknem egy tucat felüljárót is korszerűsített a főváros.

Manninger Jenő, fideszes parlamenti képviselő szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány alkalmatlan a magyar közúthálózat fenntartására és fejlesztésére. "A luxusbaloldal a főutak és a mellékutak állapotára egyáltalán nem fordít figyelmet, sőt az útépítésre és -felújításra fordítható költségvetési keretből több tízmilliárd forintot elvett az elmúlt években" - hangsúlyozta az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hamar munka ritkán jó

A nemrég felújított utak tönkremenetelét demonstrálta pénteken a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese Wintermantel Zsolt is. A budapesti városatya a Diósárkot és a Városmajor utcát említette, ahol a napokban megsüllyedt az alig pár hónapja felújított út. A Demszky által ígért "soha nem látott méretű útfelújítás" így Wintermantel szerint "soha nem látott méretű blamázs" lehet, hiszen Demszky gyorsított ütemű útfelújítási kampánya előkészítetlen, szervezetlen volt.

"Hamar munka ritkán jó" - idézte a mondást Wintermantel, aki szerint rossz minőségű volt a fővárosi útrekonstrukció. Az elmúlt évtizedekben elmulasztott fejlesztéseket egy-másfél év alatt, kampányszerűen nem lehet bepótolni szerinte. Wintermantel szerint az is jellemző, hogy a főváros vezetői által 10 évig hibamentesnek hirdetett utak még az országos választási kampányig sem tartottak ki, nemhogy az idén ősszel esedékes önkormányzati voksolásig.