Judit
-2 °C
8 °C

Gyurcsány: Abszolút többség esetén nem kell koalíció

A gazdasági élet szereplői szerint a választások után mindenképp kezdeni kell valamit a költségvetési hiánnyal. De mit gondol erről Gyurcsány Ferenc? A kormányfő az Indexnek adott interjúban beszél a várható esélyekről, a koalíció esetleges folytatásáról, a kormányalakításról és az Amőbáról is.

[A miniszterelnökkel Abonyban, a helyi MSZP-irodában készítettük az interjút. Gyurcsány Ferenc Tóbiás József, korábbi pártigazgató kampányrendezvényén mondott beszédet az interjú után.]

Mekkora megszorító csomag várható a választások után, ha az MSZP nyer?

Miért, lesz megszorító csomag?

Elemzői vélemények alapján ez elkerülhetetlen.

Szerintem meg elkerülhető.

Akkor mi lesz? Egy korábbi interjúban említett egy 18 pontos törvénycsomagot, amit - ha nyernek -- szavai szerint a kormányalakítás után azonnal benyújtanak, és amely az állami kiadások lefaragását is szolgálja majd.

Úgy látom, itt van egy tévképzet az országban. Nem arról szól a program, hogy hogyan lehet megnyomorítani valamit. Arról szól, hogy az állam működése az elmúlt tizenegynéhány évben messze nem követte azokat a változásokat, melyek megtörténtek mondjuk az üzleti világban. Nagyon jelentős és mély átalakításra van szükség. Mindig azt szokták mondani nekem, hogy nem lehet fűnyíróelv mentén haladni. A kérdéseik mégis arra vonatkoznak állandóan, hogy hány százalékot, honnan vonnánk el. A lényegét kell átalakítani, mélyén átalakítani. Ez nem költségekről szól, ez az állam működésének egész filozófiájáról szól.

Fotók: Huszti István

De közben tudjuk, hogy hatalmas a hiány...

Mit lehet tudni? Azt lehet tudni, hogy ez a hiány időarányosan kisebb mint 1999-ben volt, ugye?

A kérdés az, hogy kell-e kiigazítás a büdzsé egyensúlyban tartásához, sokan azt mondják...

Az egész program nem kiigazítás központú. Nem egy költségvetési kiigazítási központú programról beszélünk, hanem az állam egész működésének korszerűsítéséről.

Ez viszont hosszabb folyamat. Nem gyors beavatkozásra lenne szükség?

Ez nem így van. Éppen az állam működésének átalakítása az, amit a kormányzás legelején meg kell csinálni. Amit nem csinál meg az ember azonnal a kormányváltás után, a központi igazgatás felállítása előtt, azt később már nem tudja megcsinálni. Aki azt mondja, hogy ez arról szól, hogy honnan hány százalékot veszünk el, az semmit nem ért ebből a dologból.

Tehát nem osztja azokat a befektetők által táplált aggodalmakat, hogy a hitelminősítők, elemzők, a kormányalakítást még megvárják, és az ezt követő lépésektől teszik függővé a további minősítéseket, aminek elkerülhetetlenül van hatása a forintra, a gazdasági folyamatokra, az államháztartásra?

Nem tudjuk, hogy minek van elkerülhetetlenül következménye. Én egy dolgot tudok mondani, nekem az a dolgom, hogy betartsam a költségvetési törvényt. Hogy a költségvetési törvény betartásához mit kell tenni, ezt az év első három hónapja után - most már akár Matolcsy Györgyre kijelentésére is hivatkozhatok ez ügyben - nem lehet megmondani. Mély és alapos elemzés kell ahhoz, hogy lássuk, beleférünk-e abba a jó százmilliárdos nagyságrendű tartalékba, amit a költségvetésben képeztünk. Én az ellen tiltakozom, hogy minden kérdés, ami a gazdasággal kapcsolatos, az megszorításként kerül az asztalra.

És ha kiigazításnak mondjuk?

Mit akar kiigazítani?

Az állami kiadások lefaragását_

De mit?

Felmerült rengeteg javaslat, az állami szférában dolgozók létszámának radikális csökkentésétől kezdve...

Ugyan...

Tud valamilyen időpontot felelősséggel vállalni az eurócsatlakozás feltételeinek teljesítésére?

Igen, 2008-at. Megmondtam, hogy a költségvetési törvényt be kell tartani. Hogy ehhez kell-e bármilyen intézkedést tenni, azt nem tudom ma önöknek megmondani.

Nap mint nap megjelennek olyan hírek, hogy meddig vár ki a piac. Mennyire kell aggódnunk a forint miatt, ami meglehetős ingadozásokat mutat?

Valóban mutat? Az euró árfolyama beállt 263-268 forint közé, a sáv erős oldalán vagyunk.

Persze, és 282-ig ott is maradunk, de az elmúlt hetek jelentős gyengülést hoztak.

És akkor? Most őszintén? A forint egy túlértékelt állapotból jutott el ide, és most stabil. A piac nagyjából azt mondja, amit én. Azaz, hogy tessék sokkal többet áldozni az egyensúlyra. Amit Magyarország az elmúlt időszakban tett, kétségeket ébreszt. És azt üzeni a piac, hogy be fogom rajtatok vasalni a költségvetési törvényt. Programszerűen kell a költségvetést kezelni. Teljes mértékben ellene vagyok mindenfajta buta sokkterápiának, mert ez nem használ.

Ez azt jelenti, hogy ennél erősebb forintot nem is tart kívánatosnak?

Az érdektelen, hogy mit látok kívánatosnak.

Nem is tart további gyengüléstől? A Goldman Sachs 300 forint/eurós árfolyamot is elképzelhetőnek tart.

A legnagyobb elemzők és befektetési bankok pedig többségükben tartásra vagy vételre ajánlják a forintot. Ez pedig nem gyengülést hoz. Ma is erősödött a forint, ráadásul a jegybank elnökének ellenkező szándékú nyilatkozata ellenére.

Hogy állnak a készülő törvényjavaslatok, amiket győzelmük esetén azonnal be akarnak nyújtani? Ha átfogó reformokról van szó, aligha megkerülhető néhány kétharmados törvény módosítása, Orbán Viktor pedig már jelezte, hogy nem számíthatna feltétlenül a támogatásukra.

Nemcsak a kormányzó párthoz vagy pártokhoz fogok elmenni a kormányalakítás időszakában, hanem az ellenzéki pártokhoz is. Megbeszélni, hogy mit gondolok. Ki fog derülni, mi az, amivel egyetértenek, és mi az, amivel nem. És nemcsak azért van szükség ezekre a megbeszélésekre, mert van olyan kérdés, ami kétharmados, hanem mert nagyon fontos tudni, hogy a nagy kérdések közül miben értünk egyet, és miben nem.

Mondana konkrét elképzeléseket a tervekből?

Ezeket látni fogja. A 100 lépés politikájában kiderült, hogy miként lehet nagy intenzitással erős politikai kormányzást gyakorolni. Ugyanezt a módszert fogjuk alkalmazni.

De példákat tud mondani?

Tudnék, csak nem mondok. Ha nyerünk, a kormánypártok szakértőinek fogok javaslatot tenni a kormányalakítási megbízást követően, ezután kezdődik egy három-négy hetes törvényelőkészítési munka, amikor ezzel kész vagyunk, utána beszélünk arról, hogy mi a szerkezet, és kik a személyek.

Mikor állhat fel az új kormány?

A kormányalakítási megbízást követő 45 napon belül.

Ez a törvényes határidő.

Aki velem arról akar beszélni, hogy kiből mi lesz, és hány minisztérium lesz, annak megköszönöm a beszélgetést. Nem ez a kérdés Magyarországon, hanem az a kérdés, hogy mit fogunk csinálni egy sor területen.

Másképpen: minél gyorsabb kormányalakításra törekedne, vagy ki akarja használni a rendelkezésére álló időt?

Nem akarom, örülnék én, ha két nap alatt meg tudnánk állapodni minden fontos kérdésben, de azt mondom, nagyjából 30-40 nap el fog menni a kormányalakítással.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.