Két ballagási ünnepségből is tömegverekedés lett Hevesben

2007.06.18. 13:02
A hétvégén két ballagási ünnepségen is tömegverekedés tört ki Heves megyében. Gyöngyösorosziban a helyi kisebbségi önkormányzat egyik képviselője ütött meg egy rendőrt, Hevesen könnygázt is be kellett vetni és figyelmeztető lövéseket is leadtak. .
Hevesen egy ballagási ünnepség közben, mintegy 60-70 ember esett egymásnak kapákkal, kaszákkal, botokkal.

Mivel a felszólításra nem hagyták abba a verekedést, a rendőrök könnygázt vetettek be, majd a levegőbe figyelmeztető lövéseket adtak le.

A verekedők közül egy súlyos, kettő pedig könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök hat ember ellen indítottak eljárást csoportos garázdaság és súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt.

Gyöngyösorosziban szombaton ugyancsak egy ballagási ünnepség közben tört ki verekedés. A rendőrök azt hitték, hogy a helyi kisebbségi önkormányzat helyszínen lévő képviselője nekik akar segíteni a tömeg lecsendesítésében.

Meglepetésükre a képviselő rátámadt az egyik rendőrre - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A férfit előállították és hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás az ügyében - tette hozzá Soltész Bálint. Egy sérültet kórházba szállítottak.

Az MTI első tudósításában a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjéről volt szó, ezt később a hírügynökség "helyi kisebbségi képviselőre" módosította. Az Index kérdésére, hogy melyik kisebbségi önkormányzat politikusáról volt, Soltész Bálint azt mondta: ez az ügy szempontjából nem lényeges.

Gyöngypatán ugyancsak botokkal és kaszákkal esett egymásnak szombaton egy 40-50 fős tömeg, itt hárman szenvedtek könnyű sérülést. A gyöngyöspatai összetűzésben való részvételért a rendőrök négy verekedőt állítottak elő, ellenük csoportos garázdaság elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.