Gyurcsány-Orbán-vita élőben

2006.04.05. 19:39

Gyurcsány azt szeretné, ha MSZP-s lenne az oktatási miniszter, Orbán Viktor pedig budapestügyi tárcát hozna létre. Mindketten köszönetet mondtak a gáton dolgozóknak, Gyurcsány az Orbán-kormány tevékenységével szembesítette riválisát, aki viszont 3,2 millió ember véleményére hivatkozott. Így vitázott a két nagy párt kormányfőjelöltje.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Borús, sötét képeket fest a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, kezdi Gyurcsány, és azzal a '98-as ígérettel válaszol, ami szerint kétszeresére emelik az egészségügyi dolgozók bérét. Arra kéri Orbánt, vonja vissza a gyógyszerfelírási díjjal kapcsolatos kampányt, merthogy nem igaz, majd előveszi a Mikola-kártyát: aki a kórházprivatizáció mellett érvelt annak idején, míg most azt állítja, hogy a szocialisták el akarják adni a kórházakat. Gyurcsány ismét felszólította Orbánt, vonják vissza a hazug kampányt. Gyurcsány azt akarja, tűnjön el a különbség a falusi és a városi orvosi ellátás között, amihez szerinte a biztosítási alapú rendszer vezet, az orvosok, nővérek érdekeltté tételével.
  • Azt tanácsolta, hogy a kórházügyet Mikola Istvánnal beszélje meg. A kórházak eladásáról: a népszavazást nem lehet meg nem történtté tenni.
  • Megváltozott a világ, folyamatos tanulás kell, mondja Gyurcsány majd előjön ismét Mikola István, aki körmössel akarja a diákokat nevelni. Sikeres Magyarország kreatív gyerekekkel lesz, fejtegeti a kormányfő, aki szerint a falunak kellenek a kisiskolák, ahol a számítógéptől a tornateremig minden rendelkezésre áll. Új felsőoktatás kell, hogy az itthon tanuló fiatalok ugyanolyan tudást kapjanak, mintha Firenzében vagy Párizsban tanult volna. Ezen dolgoztak idáig is, de ahhoz, hogy a folyamat végigmenjen, szocialista oktatási miniszter kell, üzen a koalíciós partnernek.
  • Az MSZP választási programjában az egészségügy finanszírozásával kapcsolatban valóban szerepel az a mondat, hogy az alanyi jogon és a kötelező társadalombiztosítás alapján járó ellátásokat "egészíti ki az önkéntes egyéni kiegészítő biztosítás lehetősége", bár fizetési kötelezettségről nem írnak.
  • Gyurcsány megint ígér, és azt sem fejezte be, amit korábban megígért. Az iskolában nem kell körmös, az iskolában tisztelet kell.

    Orbán azt tudakolja, hogy hol volt a miniszterelnök az elmúlt négy évben, amikor a szabad demokraták az ámokfutásukat végezték. Az oktatási rendszer még a Kádár korszakban is egy biztos pont volt.

  • Az 1997-98-as tanévben 3750, az 1998-99-esben 3732 általános iskola működött, 1999-2000-ben már csak 3428. Azaz egyetlen év alatt 304 iskolával lett kevesebb (ebben a számsorban a két vagy több település által közösen igazgatott iskolák minden ellátott településnél szerepelnek).

    A 2002-2003-as tanévben 3421 általános iskola van a statisztikában, az utolsó adat a 2004-2005-ös tanévről van, akkor 3293 iskola volt, ez 128 iskolányi csökkenés.

  • Az elmúlt négy évben kaotikussá vált a magyar oktatási rendszer, a gyerekek és a pedagógusok sem ismerik ki magukat benne. A szétvert érettségi-rendszert helyre kell állítani. Ingyenes tankönyv, ingyenes étkeztetés kell, vissza kell szerezni a Nemzeti Tankönyvkiadót.

    Magyarországon a szakképzés "rossz bőrben" van, Orbánék készek átalakítani annak a rendszerét - nagyrészt német minta alapján.

    Minden ötödik fiatal munka nélkül kezdi életét, a Fidesz munkát ad a fiataloknak.

  • "Ez a harminckettedik kérdés, ahova Orbán több pénzt ígér" - állítja Gyurcsány. "Miért nem adott 1998 és 2002 között? Honnan adna most?" - kérdezi, majd egy fémpézt mutat Orbánnak, és azt tanácsolja Orbánnak, nézz már meg mindkét oldalát. Ezért Gyurcsányt megintik, mert demonstrációs eszközt használni a vita alatt tilos. Gyurcsány megjegyzi, hogyha Orbán tárgyalt volna 3,2 millió emberrel fejenként öt percet, az kilenceven évig tartott volna.
  • Azt ugyan nem számoltuk, ma este hány helyre és mennyi pénzt ígértek, de az Index Ígéretszámlálója szerint a kampányban a Fidesz mintegy 3800 milliárd forintot, míg az MSZP nagyjából 1400 milliárd forintnyi ígéretet tett a választóknak.
  • A politikusok szívesen beszélnek az elosztási rendszerek reformjáról, de Orbán szerint a termelési rendszereket kell előbb rendbehozni. Magyarország rosszul teljesít, ha az EU-hoz most csatlakozókat tekintjük, éltanulókból sereghajtók lettünk.

    Emlékeztetett a szerinte sikeres Széchenyi-tervre, egy megújított Széchenyi-tervvel a magyar gazdaság is új lendületet kapna.

    A gazdasági szakemberek szerint az adó- és tb-csökkentéssel lehetne beindítani a gazdasági növekedést.

    Új közbeszerzési törvény kell, a magyar cégeket kell előnyben részesíteni.

  • "Orbán úr minket néz baleknak" - válaszol Gyurcsány. Nagy szavakkal nem lehet miniszterelnöknek lenni, amikor Orbán mindenhol csak növel meg csökkent, de nem mondja meg, hogyan. A kormányfő a konkrét számokat hiányolja.
  • "Kell-e eggyel több pincér egy étteremben, ha alacsonyabb a járulék?" - kérdezi Gyurcsány, és válaszol, nem. "Ön csökkentette a tb-t tíz százalékkal, majd 40 ezerrel kevesebb lett a bejelentett munkahely lett" - mondat Orbánnak. Lárifári, közölte a tb-csökkentés munkahelyteremtő képességéről Gyurcsány. Befektetés kell, konrét program kell, közölte Gyurcsány, majd lehazardőrözte partnerét.
  • A radikális tb-járulékcsökkenés után egy évvel 130 ezer munkahely jött létre. Sajnálatos tartja, hogy Gyurcsány mindenkinél, így a teljes magyar vállalkozói rétegnél is okosabbnak tartja magát.
  • Röviden igen, de ennek mértékéről senki nem mer pontos számokat becsülni sem. Így az kérdés, hogy a Fidesz július 1-től ígért tíz százalékpontos csökkentése hozna, vagy inkább vinne a költségvetésből. A Fidesz szerette volna elérni, hogy a gazdasági érdekképviseletek konkrét ígéretet tegyenek arra, hogy hány munkahely megteremtését vállalják a járulékcsökkentéséért cserébe, de a szövetségek, kamarák - már csak a rendezhetetlen jogi forma miatt is - ezt elutasították.
  • Aligha, bár Gyurcsány erről vizionál. Noha gumiabroncsgyárunk most már van rogyásig (Tatabányán a Bridgestone, Nyíregyházán a Michelin van jelen a Dunaújvárosba készülő Hankook mellett), autóipari nagyhatalommá válásunk nem sikerült. Közvetlenül a kormányváltás után remény volt arra, hogy Tatabányán épülhet a Peugeot-Citroen új autógyára, de a franciák végül Szlovákiát választották. Hazánk - és ismét Tatabánya - nem sokkal később már a Hyundaiért szállt versenybe, de végül a koreaiak is Szlovákiába mentek. Nem jött Magyarországra a Daihatsu sem, de a Toyota és a BMW befektetési szándékai is meghiúsultak, és az MG Rover érkezéséről szóló hírek sem bizonyultak megalapozottnak. Legutóbb a Szlovákiát otthagyó Hyundai döntött úgy, hogy hazánk helyett Csehországot választja.
  • Strasbourgban, az Európai Parlament vetítőtermében közel negyvenen, - magyar EP-alkalmazottak, képviselők, asszisztensek, újságírók követik élőben a Gyurcsány-Orbán vitát. Közülük főleg a már régóta külföldőn élők szívét dobogtatta meg a Duna tévének az összecsapás előtt sugárzott Magyar Népmese sorozata, jelentette sms-ben egy szurker.
  • "Ne nekem higyjenek, hanem a tb nyilvántartásának" - utalt vissza az előzőekre Gyurcsány, majd idézte: 3 millió 880 ezer bejelentett munkahely volt Orbánék járulékcsökkentése előtt, míg utána 3 millió 840 ezer. Szerinte munkahelyeket utakkal, vasúttal lehet teremteni, hogy kinyissák a kaput az elzárt országrészek előtt. Orbánnak pedig azt válaszolta, már aláírták a megállapodást Parragh Lászlóval. Gyurcsány szerint a kereskedelmi kamara elnöke minden idők legjobb fejlesztési tervének nevezte a dokumentumot.
  • Mindkét miniszterelnök-jelölt azt állítja, hogy a vállalkozók érdekeit (is) ő képviseli legjobban, Gyurcsány Ferenc szerint neki sikerült is megállapodnia Parragh László kamarai elnökkel. Azonban a kormányfő márciusban nem megállapodott, hanem éles vitába keveredett a kamarai elnökkel. Parragh gyávának nevezte a kormányt és a pártok kiegyezését szorgalmazta, Gyurcsány a vádat visszautasította és színvallásra szólította Parraghot a kamara fórumán.
  • Orbán szerint hozzászoktunk ahhoz az elmúlt években, hogy becsapnak minket. Az minősül foglalkoztatottnak, aki legalább egyetlen órát bejelentett munkahelyen töltött, ezzel papíron meg van oldva a munkanélküliség. Orbán arra kéri az embereket, tegyék fel maguknak a kérdést: tényleg könnyebben jutnak munkahelyhez?
  • "Remek kampánybeszéd, de programnak vérszegény" - vágott vissza Gyurcsány majd pontosítja Orbánt: nem 10, hanem 7 ezer vállakozás ment tönkre, a legtöbb vállakozás egyébként éppen 2001-ben szűnt meg. Gyurcsány szerint Orbán többedszer bizonyítja, hogy hadilábon áll a számokkal.
  • Becsületes munkából nem vagy alig lehet megélni, idézte a Nemzeti Konzultáción állandóan visszaköszönő mondatot orbán. A munkanélküli segély csak fájdalomcsillapító, az igazi megoldás a munkahelytertemtés. A Fidesz megteremti a teljes foglalkoztatottság.

    A vállalkozók a nagy adminisztrációs teher miatt nem érdekeltek a részmunkaidős foglalkoztatottságban. A körbetartozások miatt sokkal többen mennek tönkre, mint korábban. Nem a nagy cégek, hanem a magyar kézben lévő kis- és középvállalkozók adnak több munkát az embereknek.

    Munka, otthon, család, ez a Fidesz nemzetegyesítő programjának célja.

  • Orbán megint arra kéri az embereket, tegyék fel a kérdést: jobban élnek-e, mint négy éve? Budapesten szétforgácsolódnak az erők, ezért Budapest fejlesztési minisztériumot is alapítana.

    Az elmúlt négy évben igen magasak lettek a napi megélhetési költségek. A béremelés kulcskérdés, nem lehet, hogy napi nyolcórai munkából olyan kevés legyen a fizetés, mint most. Radikális minimálbér-emelésre készülnek, most százezer forint fölé vinnék a minimálbért.

    Az áram árát 10 százalékkal csökkentenék, mert a Fidesz szolidáris államot akar. A nyugdíjasok tizennegyedik havi nyugdíjat kapnának.

  • Orbán Viktor bejelentése feltehetően a választási kampány utolsó nagy meglepetéseinek egyike. A Fidesz a fővárosban jellemzően gyengébben szerepel a szocialistáknál, 2002-ben a 32 egyéni választókerületből mindössze 4-ben, de még a Fidesz-kormányzást hozó 1998-ban is csak 14-ben nyert a jobboldali párt. Talán ez lehet az oka a bejelentésnek, mindenesetre ellentmondani látszik a minisztériumok számának csökkentéséről szóló terveknek.
  • "Ó, te jóságos ég, valóban visszamentünk húsz évet az időben" - fogja a fejét Gyurcsány, majd Orbán statisztikaelemzési képességeit vonja kétségbe. Ma 45 köbméter gázra futja egynapi nyugdíjból, míg négy éve 33-ra. A valóságban 25 százalékkal emelkedtek a gyógyszerárak, a Fidesz szerint 100-zal, állítja a miniszterelnök.

    Aki 14. havi nyugdíjat mond, miért nem mondott 13. havit? - kérdezi, és utal arra: a Fidesz nem szavazta meg a 13. havi nyugdíjat és még azt sem fizette ki, ami járt volna. Szerinte a 14. havi nyugdíj nem kezeli az igazságtalanságokat. Egy pályakezdő tanár fizetése 2002-ben 61 ezer forint volt a jövedelme, most 100 ezer felett van. "Maga lírát mond, de nem cselekszik" - mondja Gyurcsány Orbán Viktornak.

  • Miközben a gazdasági konzultációra sokszor hivatkozik Orbán Viktor, nem tesz említést arról, hogy több gazdasági, munkaadói érdekképviselet éppen azt rótta fel már a jelenlegi kormánynak is, hogy túlságosan nagy mértékben, a gazdasági növekedést jóval meghaladó ütemben nőttek a reálbérek.

    A Vállalkozók és Munkaadól Országos Szövetsége (VOSZ) most éppen azt kéri a leendő kormánytól: garantálja, hogy a gazdasági növekedés mértékét a reálbérnövekedés nem haladja meg. A reálbérek nagyobb ütemben nőttek 2002 óta, mint az azt megelőző ciklusban, bár tény az is, hogy hét év folyamatos emelkedés után 2003-ban fordult elő elöször, hogy egyik évről a másikra csökkent a reálbér.

  • A 13. nyugdíjat megszavazta, a 14-et meg fogja szavazni, ígérte Orbán, aki megköszönte a nyugdíjasoknak, hogy kitartottak mellette. Ők a legidősebb magyar országépítők, akik tíz körmükkel kaparták ki Magyarországot a romok alól.
  • Jó vita volt, köszönöm szépen az elnök úrnak, búcsúzik Gyurcsány. Szerinte világossá vált: két Magyarországról van szó, az egyik szerint minden borús, a másiknak van programja. "Nem beszélni a nyugdíjasokhoz fátyolos hangon, azt mindenki tud" - mondja vitapartnerének. Nyugdíjat emelni, az igen, szól be ismét Orbánnak búcsúzól. Gyurcsány üzen a nézőknek, hogy nem tud bekopogni mindenkihez. "Itt az egész országnak cselekednie kell!" - mondja.
  • Orbán befejezésképpen mindenkit hív, hogy jókedvű, sikeres, tehetséges Magyarországot teremtsenek. Felhívja a figyelmet, hogy nem szabad elfelejteni, hogy mindannyian magyarok vagyunk. A rendszerváltoztatást végrehajtottuk, nem kell félni, ha kopogtatnak az ajtón. Miért csak a politikusok beszélhetnek, miért ne kereshetnék meg egymást az állampolgárok. Csak bátran kopogtassanak az emberek, készüljenek fel, beszéljék meg, hogy mi lesz a jó döntés április 9-én. A demokráciában éppen a részvétel a fontos, hányják-vessék meg a döntést, fejezte be a vitát.