Orsolya
7 °C
19 °C

Gyurcsány az egyetlen, aki nem ismeri fel, hogy igaza volt

2008.05.15. 11:41
Gyurcsány Ferenc úgy viselkedik, mint a szakadék felé rohanó szekér kocsisa, aki a gyeplőt a lovak közé hajítja, miközben görcsösen kapaszkodik a szekerébe, elemzi a magyar belpolitikai helyzetet a szlovák SME napilap. A liberális újság szerint Gyurcsány épp most adja fel annak lehetőségét, hogy legalább a jövő jelentős államférfiújává váljon.

Elhíresült őszödi beszédében, 2006 nyarán Gyurcsány Ferenc nagyon világosan megjósolta önmaga és kormánya sorsát: reformok, vagy bukás, harmadik út nem létezik. "Ma már nyilvánvaló, hogy igaza volt, de úgy tűnik, ő az egyetlen, aki ezt nem ismeri fel" - írta csütörtökön a SME szlovák polgári liberális napilap.

A lap szerint Gyurcsány "kétségbeesetten keres valamilyen harmadik utat, amelyen bármiféle reform nélkül legalább még egy kis ideig hatalmon maradhat", miközben Magyarországot már hónapok óta elárasztják ismert közgazdászok, volt pénzügyminiszterek, jegybanki elnökök elemzései és figyelmeztetései, akik pártszimpátiáktól függetlenül sürgetik a szociális kiadások, és egyáltalán a közkiadások csökkentését, esetleg az egykulcsos adó bevezetését. Mindeközben egyre gyakrabban érvelnek az előző szlovák kormány által bevezetett reformok sikereivel, és mutatnak rá Magyarország versenyképességének - a korábban lesajnált Szlovákiához mért - csökkenésére.

"Gyurcsány azonban úgy viselkedik, mint a szakadék felé rohanó szekér kocsisa, aki a gyeplőt a lovak közé hajítja, miközben görcsösen kapaszkodik a szekerébe. Nehéz azonban egy olyan párt élén reformokat végrehajtani, mint amilyen Gyurcsány szocialistáinak a pártja, azoké, akik veszély (csekély támogatottság) esetén ösztönösen visszatérnek a kádári politikához, amely szerint adj a népnek cirkuszt és kenyeret, s a nép élni hagyja a politikusokat. Ennél is nehezebb ez az olyan országban, ahol a jobboldali ellenzéket a maga parttalan populizmusával a magyar Fico (Orbán) testesíti meg" - írja a lap.

A SME szerint Gyurcsány épp most adja fel annak lehetőségét, hogy legalább a jövő jelentős államférfiújává, azzá a politikussá váljon, aki a közérdeket képes a saját önérdeke fölé helyezni, aki mindenáron, akkor is végrehajtja a változásokat, ha végül a választásokon ebbe bukik bele, és a változások hozamát majd Orbán aratja le. Ugyanúgy, ahogy Szlovákiában Fico aratta le az előző kormány által végrehajtott reformok nyomán születő sikerekért a babérokat - olvasható a liberális napilapban.