Gyurcsány soha nem látott reformokról beszélt

2006.04.24. 14:50
Júniusra alakulhat kormány, jelentette be Gyurcsány Ferenc. Az SZDSZ kemény egyeztetésre készül, Kuncze Gábor szerint saját programpontjaikról csak akkor mondanának le, ha a szocialisták jobbat mondanak. A kormány összetételéről egyikük sem nyilatkozott, értesüléseink szerint az SZDSZ 3-4 tárcára tartana igényt. A kormányfő, ha a költségvetés helyzete miatt indokolt, kész intézkedéseket hozni. Az SZDSZ csomag helyett a ciklus egészét a stabilizációnak szentelné.

Gyurcsány Ferenc az operatív ügyekért felelős embereivel - Szigetvári Viktor kampányigazgatóval, Szekeres Imre elnökhelyettessel, Keszthelyi András főtanácsadóval és Gál J. Zoltán államtitkárral -, Kuncze Gábor az SZDSZ Ügyvivő Testületével egyeztetett a választások másnapján. Az egyeztetések után az SZDSZ ÜT kizárólag technikai kérdésekkel foglalkozott - a miniszterelnök-jelölt és az SZDSZ elnöke is sajtótájékoztatót tartott.

Csütörtökön és pénteken tartják az első hivatalos koalíciós tárgyalásokat Balatonőszödön, jelentette be Gyurcsány. A kétnapos megbeszélésen a kormánytagok, koalíciós pártok vezetői, frakcióvezetők vesznek részt. A munkanap átfogó politikai értékeléssel kezdődik, a kormányfő javaslatot tesz a politikai, szakpolitikai főirányról, majd 8-10 kérdésben plenáris és szekcióülések lesznek.

Kuncze sajtótájékoztatóján még nem tudta megmondani, kik fogják képviselni az SZDSZ-t az egyeztetéseken. Úgy tudja, első körben a különböző területek szakpolitikusai fésülik egybe a két párt programját, de még nem tudni, milyen szekciókban zajlik majd a munka a kormányüdülőben. Információink szerint a jelenlegi kormánytagokon kívül Kuncze Gábor és Fodor Gábor lesz ott a szabad demokraták részéről a csütörtöki egyeztetésen.

Érti az üzeneteket

A koalíciós tárgyalások a következő hetekben, egészen addig tartanak, amíg a legfontosabb kérdésekről nincs írásos egyezség, jelezte a kormányfő. Az SZDSZ ragaszkodna saját gazdasági elképzelései - főként az egykulcsos adórendszer - és egészségügyi reformtervei megvalósításához. "Az SZDSZ-nek ezekben a kérdésekben kész programja van, ha valaki jobbat mutat, azt elfogadjuk, de ilyet még nem láttunk" - mondta Kuncze.

#alt#
Dülöngél a trikolor aktahalom
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az SZDSZ az egészségügyben a több biztosítós, piaci modell szerinti átalakulást támogatja, a szocialisták kitartanának az egybiztosítós rendszer mellett.

A parlament alakuló ülése május közepén, a kormány megalakulása és az eskütétel június közepén várható, mondta Gyurcsány. Kuncze is hasonló menetrendre számít. Kérdésünkre, hogy az elmúlt két hétben, amikor egy autóba összezárva járta az országot Gyurcsány Ferenccel, körvonalazódott-e, milyen irányba halad a programegyeztetés, csak annyit válaszolt, hogy az autóban "mindig az uticélunk felé haladtunk, részletekről nem beszéltünk".

Gyurcsány szerint július végéig "nagyon intenzív hathetes parlamenti ülésszak következik", az első 100 napban várhatóak a "rendszerváltást követő időszak legintenzívebb reformlépései". Gyurcsány elmondta, hogy kormánya az elmúlt másfél évben a szükséges változtatásokat elkezdte. A miniszterelnök az elmúlt hetek üzeneteit - reformokra van szükség a gazdaságban - mint mondta: megértette, "pontosan tudja", hol van szükség beavatkozásra, nagyobb tempóra.

Nem az egész nemzet akaratából

A személyi kérdésekről Gyurcsány a következő hetekben mindenkinek ugyanazt tudja majd mondani, mint politikustársainak: Magyarország jövője nem azon múlik, hogy kiből lesz államtitkár, miniszter. "Nem azért nem válaszolok személyi kombinációkra, mert titkos terveim vannak, hanem azért, mert most nem ez a feladat" - mondta a miniszterelnök. A személyi kérdéseket megelőző reformprogramok "intenzívek és átfogóak" lesznek. Gyurcsány a lobbistáknak is üzent, akiket a kormányzati feladatok összeállításakor el kell majd utasítania.

Kuncze a miniszterelnök-jelölthöz hasonlóan elzárkózott a miniszteri posztokra vonatkozó kérdések megválaszolásától. Értesüléseink szerint az SZDSZ, attól függően, hogy a szocialisták 10 vagy 12 tagú kabinetre tesznek javaslatot, három vagy négy minisztériumra tartanának igényt. A kampány alatt elhangzott nyilatkozatok és az SZDSZ programjának fő pontjai alapján a liberálisok a gazdasági és az egészségügyi tácához ragaszkodnának, nem mondtak le az oktatási minisztériumról és Fodor Gábort el tudják képzelni igazságügyi miniszterként.

A választás pártelvű, de a kormányzás nem pártérdek, jelentette ki Gyurcsány, aki soha egy pillanatra sem akarja elfelejteni, hogy a kormánya az aktív többség, nem pedig az egész nemzet akaratából kormányoz. Azt sem felejti el, hogy a mandátum korlátozott. Aki ma ellenzékben van, abból kormányzó lehet, aki kormányon van, az előbb-utóbb ellenzékben lesz, mondta. Kuncze szerint is elengedhetetlen az együttműködés a kormány és az ellenzék között a gazdasági reformok, illetve a közigazgatási és egészségügyi átalakítások kérdésében. "Ez nem jelenti az ellenzéki szerep feladását" - üzente.

Meghozzák az intézkedéseket

"Abból indulunk ki, hogy Magyarország teljesíti a költségvetési tervet" - mondta a miniszterelnök. Gyurcsány, mint mondta, a programját hezitálás nélkül végrehajtja, de nyitott a vele egyet nem értőkkel is. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a költségvetési előirányzatokhoz tartsák magukat, és ha intézkedésekre van szükség, "azt meg fogjuk tenni". Kuncze csomag helyett inkább a ciklus egészére tervezne "stabilizációt, átlátható költségvetést".

A koalícióra készülő pártok mindent megtesznek azért, hogy 2008-ra teljesítsék a maastrichti követelményrendszert. A kormány érti a gazdasági növekedés és egyensúly kérdését. Ezek a szempontok az elmúlt években "sérülni látszottak" - mondta Gyurcsány.

A miniszterelnök a kormányzás és a szerelem között vont párhuzamot, és kijelentette, közös akarat és méltányos belátás szükséges mindkettőhöz.

A sajtótájékoztatóról elmenőben Gyurcsány az Index tudósítójának nem kommentálta Kuncze Gábor SZDSZ-es elnök reggeli nyilatkozatát, miszerint nem ellenezné egy miniszterelnök-helyettesi poszt bevezetését. Kuncze sajtótájékoztatóján úgy pontosított, hogy ő a szocialisták kabinetminiszteri elképzeléseiből következtetett a miniszterelnök-helyettesi posztra. Konkrétumok híján nem kívánt arra válaszolni, hogy a kormányfőhelyettest a kisebbik koalíciós párt kívánja-e jelölni, vagy Gyurcsány egyik bizalmi embere a poszt várományosa.