Mária
-6 °C
-2 °C

Gyurcsány találkozott Medgyessyvel - nem átadás-átvétel

2004.08.30. 18:25
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt folytatta pénteken kezdett találkozóit a Medgyessy-kormány minisztereivel. A miniszterelnök-jelölttől távozó Németh Imre és Juhász Ferenc elmondta, hogy még nem kapott felkérést az agrártárca, illetve a honvédelmi minisztérium vezetésére. Draskovics Tibor pénzügyminiszter esetleges távozásáról Gyurcsány annyit mondott, hogy stabilitásra és folytonosságra van szükség. A miniszterelnök-jelölt találkozott Medgyessy Péter kormányfővel is.
Az elmúlt két év kormányzásának a tapasztalatairól és a következő két évről tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt hétfőn reggel Medgyessy Péter még hivatalban lévő kormányfővel.

Gyurcsány újságírók kérdésére válaszolva elmondta: ez nem átadás-átvétel volt, hiszen a Medgyessy-kormány még hivatalban van. Gyurcsány megerősítette, hogy a hétfőn lejáró határidőig nem jelölteti magát az MSZP pártelnöki posztjára.

Stabilitás és folytonosság

Draskovics Tibor pénzügyminiszter esetleges távozásával kapcsolatos sajtóhírekre reagálva elmondta: tud a találgatásokról, majd hozzátette: a gazdaságpolitikában a stabilitásra és a folytonosságra helyezik a hangsúlyt, a társadalompolitikában pedig a dinamizmusra.

Szintén kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány a törvényben előírt határidőre, szeptember végéig benyújtja a parlament elé a jövő évi költségvetést.

Németh Imrét még nem kérte fel Gyurcsány

Németh Imre földművelésügyi miniszter csak felkérés esetén tud arra válaszolni, hogy vállalna-e posztot a Gyurcsány-kormányban. Az agrártárca vezetője erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott a koalíciós miniszterelnök-jelölttel. A nyilatkozatból kiderült, hogy ilyen felkérést még nem kapott, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta: a személyi kérdések előtt az új kormányprogramról és a kabinet szerkezetéről folynak tárgyalások.

Németh Imre elmondása szerint arról egyeztettek, hogy az agráriumot nemcsak gazdasági racionalitás szemüvegén keresztül kell nézni. Fontosnak nevezte, hogy elérhető áron egészséges élelmiszer jusson tízmillió magyar ember asztalára, és az elkövetkező időszakban erre fordítanak kiemelt figyelmet.

Juhász se kapott felkérést

Gyurcsány Ferencnek még nincs határozott álláspontja a magyar katonák iraki szerepvállalásának meghosszabbításáról, derült ki, miután megbeszélést folytatott honvédelmi miniszterrel. A honvédelmi tárca vezetője újságíróknak elmondta: a következő két év feladatait tekintették át Gyurcsány Ferenccel. A találkozót követő nyilatkozatok szerint Juhász Ferenc se kapott még felkérést a honvédelmi tárca további irányítására.

A felek egyetértettek a sorkatonai szolgálat megszüntetésének, az ehhez szükséges alkotmánymódosításában és a profi haderőre történő átállásban.

Magyar a "szabad lakitelkiekről"

A "szabad lakitelki" tanácskozások által kibocsátott követelések nem az SZDSZ álláspontját jelentik - fogalmazott Magyar Bálint oktatási miniszter arra reagálva, hogy a szabad demokraták belső ellenzékének tekintett szabad tanácskozás vasárnapi ülésén Bauer Tamás felvetette, hogy az SZDSZ-nek kellene irányítania az egészségügyi tárcát. Magyar Bálint - miután megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenccel - elmondta: az SZDSZ hivatalos álláspontját ügyvivői testület vagy az Országos Tanács hivatott kialakítani.

A miniszterelnök-jelölttel folytatott megbeszélésről szűkszavúan nyit árult el, hogy 2002-be elindult oktatási reformok folytatását beszélték meg.

A kormányfőjelölt hétfőn találkozott Kovács Kálmán informatikai miniszterrel is. Gyurcsány Ferenc így múlt hét pénteken és hétfőn - Kovács Lászlón és Persányi Miklóson kívül - a Medgyessy-kormány valamennyi tagjával találkozott. A külügy- és a környezetvédelmi miniszterrel való találkozó egyeztetés alatt áll.