Gyurcsány: nem fogja az egeket ostromolni a kormány népszerűsége

2006.06.10. 20:21
Sem tömegtüntetésektől, sem sztrájkoktól nem tart Gyurcsány Ferenc, és koalíciós konfliktus közelgő veszélyét sem érzékeli a hétfőn és kedden a parlament elé kerülő megszorító intézkedések miatt, ugyanakkor számít a kormány népszerűségének csökkenésére. A miniszterelnök erről a Kossuth Rádió Tizenhat óra című műsorában szombaton elhangzott interjújában beszélt.
A miniszterelnök az interjúban hangsúlyozta, hogy a tervezett intézkedések "csak harmadjára és mérsékelten" terjednek ki azokra, akik "nagy terheket nem bírnának ki". Az ő számukra mindez inkább "kényelmetlenséget" jelent, amilyen például egy ház átépítése; lesz egy "szúró, viszkető érzés" a lakosságban, és a kormány népszerűsége "nem fogja az egeket ostromolni", de mindennek nagy részén 2007 közepére túl lesz az ország - mondta a miniszterelnök.

Példaként az egyéni társadalombiztosítási járulék két százalékos növekedését említette, és ezt az elmúlt időszak 27 százalékos reálbér-növekedésével vetette össze, elismerve, hogy a vásárlóerő növekedése mérsékelt lesz. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy először is az állam működésére költött pénzből takarítanak meg. A felsővezetők száma felére csökken, a minisztériumokban dolgozók létszáma negyedével.

A háttérintézmények összevonásával négyezer dolgozó munkabérét takarítják meg, ugyanennyivel csökken a létszám azáltal, hogy kétszáz szervezetet regionális alapokra helyeznek. Az államháztartás egyenlegének javítására kidolgozott intézkedésekkel összesen mintegy ezer milliárd forinttal költenek kevesebbet jövőre ahhoz képest, mintha "mindent változatlanul hagynának".

Az "ügyesek bonyolult, színes világa" a második célpont, innen 6-7 intézkedés révén további százmilliárdokat tervez begyűjteni a kormány. A miniszterelnök szavai szerint "százezrek ügyesen bujkálnak az adófizetés elől", miközben szépen gyarapodnak. Az évi pár száz vagyonosodási vizsgálat során átlagosan tízmillió forintnyi adóelmaradást tárt fel az adóhatóság, most évi tízezerre nő az ilyen vizsgálatok száma.

Az érintettek természetesen lehetőséget kapnak az önellenőrzésre, "ha maguk korrigálják bevallásaikat", a hatóság eltekint minden büntetéstől, késedelmi kamattól, sőt ötéves részletfizetést is lehetővé tesznek - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc úgy ítélte meg, hogy beszélni korábban is lehetett volna a gondokról, de meg kellett várni, amíg az egyensúlyteremtés politikája összekapcsolódhat az átfogó társadalom- és gazdaságpolitikai fordulattal, "a fejlesztés és a reformok politikájával".

A miniszterelnök úgy fogalmazott: "Fájdalmat tudtam volna okozni egy évvel ezelőtt is", de - mint mondta - meg kellett várni, amíg építkezni lehet, új pályára állítani Magyarországot. Ennek lehetőségét véleménye szerint az országba érkező ezermilliárd forintnyi fejlesztési pénz teremti meg.