Gyurcsány: Hallom és értem a kritikákat

2006.10.01. 23:55
Az önkormányzati választás eredménye közvetlenül semmiképpen sem befolyásolja a a kormány politikáját, de a kritika érezhető az eredményekből, mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint a kormánynak a reformok megvalósításához élnie kell azzal a felhatalmazással, amelyet tavasszal a parlamenti választásokon kapott, és együtt kell működnie a településekkel, függetlenül attól, milyen pártállású egy falu vagy város vezetése.

Amint láthatóak voltak a kormánykoalíció számára lesújtó önkormányzati választási eredmények, a Köztársaság téri székházban este kilenc és tíz óra körül eltűntek a nyilvánosság elől a politikusok. Molnár Gyula, a fővárosi szocialisták elnöke, aki egyedül volt megtálható ekkortájt a szocialisták választási központjában, azt mondta, hogy az MSZP vezetése két emelettel feljebb elemezi az eredményeket.

Miután Orbán Viktor beszédét közvetítették a tévéállomások a Polgárok Házából, a szocialisták központjában Hiller István pártelnök, majd Gyurcsány Ferenc mondott beszédet.

Hiller: Felkészültünk a gyengébb eredményre

"Az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció politikáját nem a szavazatmaximalizálás, hanem az egyensúlyteremtés vezeti, ilyen politikával nehéz rövid távon sikert elérni. Felkészültünk arra, hogy eredményünk gyengébb lesz" - jelentette ki az MSZP elnöke. Hiller kiemelte, hogy Budapest 23 kerületének többségében a koalíció jelöltje nyert, hiszen Budapest nem csak egy város a sok közül, ennek fejlődése és kiegyensúlyozottsága az egész országra kihat.

Ez a választás a helyi politikáról, a polgármesterek, képviselőtestületek megválasztásáról szól, az országgyűlés összetételét az eredmények semmilyen formában nem változtatják meg, szögezte le az MSZP elnöke. "Most felelősséget és lehetőséget is kaptak a nyertesek, hogy közösen hozzuk létre az új Magyarországot."


Klikk!

Ezután Gyurcsány Ferenc következett: "A kormány képviselőjeként az a dolgunk, hogy a helyi önkormányzatokkal együttműködjünk. Az együttműködésnek nem vizsgálandó eleme, milyen pártállású egy falu város vagy megye vezetése. Arra törekszünk, hogy a helyi képviselet és a kormányzat a lehető legnyugodtabban, tárgyszerű módon segítse azt, hogy a falvakban, városokban jobb legyen az élet"

Vélemény az országos ügyekről

A kormányfő kijelentette, megértette, hogy az önkormányzati választásokon az emberek nemcsak a polgármesterek személyéjéről mondanak véleményt, hanem - megfontoltan vagy éppen ösztönösen - arról a politikáról is, amelynek legfőbb képviselője a kormány és a kormány mögött álló párt. Ugyanakkor Gyurcsány azzal sohasem értett egyet, hogy ez a választás népszavazás lenne, de azzal igen, hogy országos ügyekről szóló véleményt fejez ki.

Gyurcsány szerint a szocialisták megértették a választási eredményekben lévő kritikát, amely arra ösztönzi őket, hogy végiggondolják, mit csinálnak jól és mit rosszul. "Abban biztos vagyok, hogy a költségvetés, az államháztartás rövid távú egyensúlyteremtési folyamata, a kiigazítás szükséges, nem látok más programot."

"Értem én összes korábbi kollégámat, miért nem akarták ezt elkezdeni, mert aki ebbe belefog, az a népszerűségével fizet" - jegyezte meg a kormányfő.

Érzi a támogatást

Az önkormányzati választás eredménye közvetlenül semmiképpen sem befolyásolja a kormány politikáját. A kormánynak élnie kell azzal a felhatalmazással, amelyet tavasszal a parlamenti választásokon kapott, és együtt kell működnie a településekkel.

Gyurcsány szerint egy ilyen helyzetben arra van szüksége a miniszterelnöknek, hogy a parlamenti többséget adó pártok támogatást nyújtsanak ehhez a politikához. A kormányfő azt mondta, Kuncze Gáborral többször beszélt az elmúlt órákban, és az SZDSZ részéről megvan a támogatás. Az eredmények alapján Gyurcsány szerint a baloldali választók támogatását is lehet érzékelni, és erről a bázisról lehet továbbépítkezni.

"A nyugalom úgy működik, hogy mindenki azzal a felhatalmazással teszi a dolgát, amit kapott: a kormány ne mondja meg a településeknek, mit kell tenni, a települések nem mondják meg a kormánynak, az ellenzéki pártok ne mondják meg a kormánypártoknak, hogy a mi a dolguk, és fordítva" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Kibeszélőshow a hétvégén

"Én olyan kormánynak a miniszterelnöke kívánok lenni - beszéljünk akkor világosan: maradni -, amely ezt a politikát viszi tovább. A szocialista pártot is, és a szabad demokratákat is olyannak látom, akik pontosan tudják, hogy felelősségük nemcsak a mával kapcsolatos, hanem a holnappal és a holnaputánnal is" - mondta Gyurcsány.

A választás estéjén több szocialista politikus is hangsúlyozta, hogy egyértelműen támogatják Gyurcsány Ferencet a reformok folytatásában. Lendvai Ildikó frakcióvezető azt mondta: "Ennek a programnak nem egyszerűen politikai első embere, hanem jelképévé vált Gyurcsány Ferenc. Sem a frakció, sem az elnökség nem igen lát ma olyan helyzetet, amelyben a megadott bizalmat felül kívánná írni."

Az MSZP elnöksége hétfőn, a frakció kedden értékeli az eredményeket. Az Index információi szerint viszont az igazi "kifakadás, kiborulás, kibeszélőshow" szombaton várható, az MSZP országos választmányi ülésén. A választmány a második legnagyobb MSZP-s testület a pártkongresszus után.