A Fidesz bírálja Gyurcsány londoni nyilatkozatait Irak kapcsán

2004.11.20. 16:38
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő leértékeli az Irakban szolgáló magyar katonák áldozatos tevékenységét, és egyben a magyar társadalmat is lenézi az alapján, amit Irak kapcsán nyilatkozott pénteken a BBC-nek.

Egy napos Londoni tartózkodása alatt Gyurcsány Ferenc a brit BBC televízió világszolgálatában pénteken úgy nyilatkozott, Magyarország barátságtalan gesztusokra számíthat a jövőben, amiért kivonja katonáit Irakból. Ezzel ugyanis cserbenhagyja a szövetségeseit.

Emelt fővel távoznak

A kormányfő nyilatkozatát Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke kommentálta szombaton. "A magyar nép nem szokott senkit sem cserben hagyni" - mondta ez ellenzéki politikus, aki szerint az ilyen nyilatkozatokkal épp Gyurcsány Ferenc hagyja cserben a magyar társadalmat.

"A magyar kontingens katonái kiválóan ellátták a rájuk bízott feladatot és mandátumuk másfél éves lejártával nem kivonulnak és megfutamodnak, hanem tisztességgel, emelt fővel hazatérnek" - pontosított Simicskó. Ismeretes, az Országgyűlés néhány napja visszautasította azt a határozati javaslatot, hogy 2005. március 31-ig maradjanak a magyar katonák Irakban.

Nem akarnak katonákat küldeni

Az ellenzéki képviselő reagált a miniszterelnöknek arra a kijelentésére is, ami szerint a magyarok többsége ugyan ösztönösen ellenzi a háborúban való részvételt, Magyarországnak mégis érdeke részt venni a nemzetközi koalíció iraki erőfeszítéseiben. Simicskó István szerint Gyurcsány Ferenc lenézi a magyar társadalmat azzal, hogy azt sugallja, a magyar nép soraiban nem mindenki látja az összefüggéseket.

A fideszes képviselő kitért a miniszterelnök The Times vezető brit napilap szombati számában közölt interjújára, amelyben Gyurcsány Ferenc arról beszél, hogy Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO által tervezett iraki kiképző alakulatba. "A magyar társadalom 80 százaléka nem akar magyar katonákat küldeni Irakba " - emelte ki a Honvédelmi Bizottság alelnöke.

A kormányfő felelőssége

Simicskó István utalt arra, hogy a NATO-kontingens ügye már nem parlamenti, hanem kormánydöntés függvénye. "A kormányfőt terheli majd a felelősség, hogy ha a még haza sem jött szállító magyar katonák helyett harcoló, lövészegységet küld vissza Irakba" - mondta végezetül a politikus.

Londoni látogatása során Gyurcsány Ferenc többek közt brit kollégájával, Tony Blair-rel tárgyalt a kormányfő Downing Street-i hivatalában, és részt vett a hét végén záruló magyar kulturális évad, a Magyar Magic néhány rendezvényén.