Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Kövér László és Semjén Zsolt deklaráltan Gyurcsány barátai

2008.03.01. 13:14
Kövér szerint Gyurcsány véraláfutásokat hagyott a magyar társadalom testén, Semjén szerint a miniszterelnök eposzi jelzője a hazudós. Mivel így szeretik a kormányfőt, pár jobboldali közéleti személyiség meg is alapította a "Gyurcsány Ferenc Baráti Társaságot". Az egylet célja, hogy senki ne feledje, mit tett Gyurcsány ezzel az országgal.

Gyurcsány Ferenc "hazugságaira" kíván emlékeztetni a jobboldali közéleti szereplők által gründolt "Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság", amelynek alapító tagjai: Kövér László, Áder János, Semjén Zsolt, Bayer Zsolt, Hegedűs Zsuzsa és Kerényi Imre. A társaság célja, hogy ne csak a jelenkort, hanem az utókort is emlékeztetesse arra, mit tett Gyurcsány Ferenc ezzel az országgal.

"Kevés politikus hagyott ilyen mély nyomot a társadalom testén, mint Gyurcsány Ferenc, még ha ezek a nyomok zúzódások és véraláfutások formájában nyilvánulnak is meg" - mondta Kövér László. A Fidesz alelnöke szerint azt szeretnék, ha Gyurcsány Ferenc a jövőben nem feledkezne el azokról a magyar emberekről, akik olyan szegénységben élnek, mint amit neki is át kellett élnie gyermekkorában.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc állandó eposzi jelzőjévé vált a hazudós szó. A mostani népszavazásra is azért van szükség, mert Gyurcsány Ferenc hazudott az embereknek, és a nép felhatalmazása nélkül erőltetett a társadalomra olyan dolgokat, mint amilyen például a vizitdíj, vagy a tandíj.

A baráti kör tagjai úgy érzik: nemcsak a népszavazásig, hanem március 9-e után is folyamatosan szembesíteni kell az embereket a miniszterelnök "hazugságaival". Bayer Zsolt újságíró azt üzente az embereknek, hogy mindenki menjen el a népszavazásra, még akkor is, ha nem hiszi, hogy ezzel el lehet mozdítani a helyéről a miniszterelnököt.

A "Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság" tagjai tervezik, hogy összegyűjtik a miniszterelnök valamennyi általuk kifogásolt nyilatkozatát és azokat egy internetes oldalon hozzák nyilvánosságra.