Vilma
-7 °C
4 °C

Gyurcsány: Felmerült a lemondás

2006.09.19. 21:43
Kapcsolódó cikkek (1)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közszolgálati televíziónak adott interjúban elismerte felelősségét a kialakult helyzetért, mint a politikai elit tagja. Elismerte, hogy felmerült egy pillanatra lemondásának lehetősége. A miniszterelnök szerint nem az MSZP szivárogtatta ki a balatonöszödi hangfelvételt. A kormányfő szerint a "Gyurcsány-csomag" úgy jó, ahogy van, és nem változtatnak rajta.

"Eltökélten, tele küzdésvággyal, és a második átvirasztott éjszaka után kissé fáradtan" - válaszolta Gyurcsány Ferenc az MTV Este különkiadásában adott interjúban arra a kérdésre, hogy érzi magát. A miniszterelnök elmondta, hogy hétfőről keddre virradó éjszaka közvetlenül tartotta a kapcsolatot az országos főkapitány helyettesével (ő irányította egyébként a rendőri teendőket a főkapitány távollétében).

Felelősségről, először

Gyurcsány Ferenc az interjúban elismerte, hogy részese annak a politikai elitnek, mely az elmúlt 10 évben képtelen volt egyenesen beszélni. Ezt arra a kérdésre válaszolta a miniszterelnök, hogy érez-e személyes felelősséget a történtekért. Sólyom László felszólítására (Gyurcsány ismerje el felelősségét) reagálva a miniszterelnök azt mondta, hogy mivel ezt eddig nem tette meg, feltehető, hogy a köztársasági elnökkel nem ért egyet ebben a kérdésben. "Tisztáztam a pozíciómat most és az elmúlt három hónapban" - tette hozzá a miniszterelnök.

Miért nem védték meg a köztévét?

"Nem gondolta tegnap este, hogy meg kell védeni a Magyar Televíziót?" - tette fel a kérdést Baló György. A miniszterelnök válaszában elmondta, amikor rendőri vezetőkkel beszélt, két dolgot mondott: nem szabad fegyvert használni és meg kell védeni a televíziót. A nemzetbiztonsági kabinetet meghallgatta, a titkoszolgák és rendőrség vezetőit megkérdezte: volt-e előzetes információ, hogy a korábban két napja békésen tüntető csoport erőszakos cselekmények szándékval máshová megy. Nem volt.

Ki szivárogtatott?

"Tudatos kiszivárogtatás volt-e a balatonöszödi hanganyag sajtóhoz eljuttatása?" - tette fel a kérdést Baló György. Az újságíró szerint az egyik lehetséges elmélet szerint a kiszivárogtatás az MSZP-nek kedvez: "lesz egy kis balhé, ezt látják az emberek, és megijedjenek a jobboldaltól".


Gyurcsány Ferenc egy másik lehetséges elmélettel válaszolt: a hangfelvétel már elkészítése után a Fidesz elnökéhez került. Amikor az ellenzék vezére megfogalmazta teóriáját a szervezett hazugságokról, akkor ezt a felvételt már birtokolta, és úgy építette fel a következő hónapokat. Egyre radikálisabban fogalmaznak, hogy a kormány illegitim. A felvétel két héttel a választások előtt kerül nyilvánosságra, két nappal azután, hogy Orbán Viktor azt mondja egy külföldi tudósítónak, hogy "talán a zendülés túlzás lenne, de majdnem azt is megértem".

Teoriájának kifejtése után Gyurcsány elmondta, hogy ez legalább ugyanolyan biztos talajon álló spekuláció, mint Baló György teóriája, melyről azt gondolja, hogy kizárható, mert "az MSZP-n belüli viszonyok nem olyanok".

Hazugságok és állítások

"Sokan felvetik, hogy a nyilvánosságra került hangfelvételekben saját felelősségéről beszél, magyarázataiban pedig az egész politikai elit felelősségéről" - vetette fel Baló György az interjúban.

Az egész szövegben van másfél éves hivatkozás, van öt éves és van 15 éves. Az anyagban egyszer sem hangzik el az MSZP, végig a politikai elitről beszél, állítja Gyurcsány. "Nem fogok hazudni - ennek legékesebb bizonyítéka az elmúlt három hónap. Nem foglalkova a rövid távú népszerűséggel, a választásokkal - reformokra koncentrálok. Visszafelé nézve hiteles, amit csinálok" - válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, hogy ő mikor hagyta abba a hazudozást.

Lemondani vagy nem lemondani

Gyurcsány beszélt arról, hogy a Reutersnak azt nyilatkozta, három percre eszébe jutott a lemondás gondolata. "De a helyes döntés, hogy maradni kell. Ma Magyarországon ők az egyetlen politikai erő, és ő egy ember, aki őszintén, nyíltan beszél erről. Nem azok felelősségét kell keresni, akik szakítanak egy 15 éves hagyománnyal. Majd ha ott tartunk, hogy egymás után ezt mindenki megteszi ezt, akkor mondhatjuk, hogy megtörtént a megtisztulás" - mondta.

Tizes skála

"Egytől tizes skálán mennyire sikerült meggyőzni az embereket a reformok szükségességéről" - tette fel a kérdést Baló György. Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy jelen pillanatban ebben nem állnak túl jól. De a cél, hogy az emberek a két-három éves folymat végén értsék meg, hogy miért kellett meglépni a reformokat.

Felelősségről, másodszor

Baló György megint a felelősségről kérdezte a miniszterelnököt, majd felolvassa azt a petíciót, amit a hétfőn éjszaka demonstrálók szerettek volna bevinni a közszolgálati tévé épületébe.

"Nem mondom, hogy az ellenzék a felelős érte" - válaszolta a miniszterelnök. Mi együtt vagyunk felelősek ezért: a megfigyelési bizottsággal, a "nem értünk a focihoz" mondattal, az elmúlt 15 évvel. A kormányfő szerint van egy érdemi különbség ellenzék és kormánypárt között: ellenzék azt mondja, a baloldal a felelős, az MSZP azt mondja, közösen vagyunk felelősek a kialakult helyzetért.

A miniszterelnök szerint ugyanakkor egyre többen támogatják politikáját. Elmondása szerint naponta 50-60 emailt kap. Ezek 90 százaléka eddig támadta őt, de a balatonöszödi hangfelvétel nyilvánosságra kerülése óta a támogató emailek vannak többségben.

Mi lesz a csomaggal?

Nem változtatnak semmit a nyáron bemutatott intézkedéscsomagon, szögezte le a miniszterelnök Baló kérdésére. "Nekem ez a politikám. Amíg engem a kormány pártjai támogatnak, ezt csinálom. Szó nincs visszavonulásról, Magyarországnak erre a van szüksége. Miért enyhítenének, ebben a csomagban hiszek, ez kell az országnak."

A jövedelmek 2009-ben növekednek megint - válaszolta arra a kérdésre, hogy mikor élnek majd az emberek azon a színvonalon, mint 2006 elején.

Együttműködés az ellenzékkel

Gyurcsány Ferenc szerint van néhány alapfeltétele az ellenzékkel való együttműködésnek. Az első, hogy az ellenzék nem mondhatja illegitimnek a baloldalt, és a baloldal sem nevezheti fasisztának a jobboldali pártokat. Illetve tudomásul kell venni, hogy csak olyan országot lehet csinálni, ami az emberek teljesítményéből áll.

"A választások után a kormány politikája nem fog változni. Balga feltételezés ennek az ellenkezőjét gondolni"- utalt a miniszerelnök Orbán Viktor délutáni nyilatkozatára, melyben a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy a válaszás egyben népszavazás is lesz a kormány politikájáról.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!