Gyurcsány is megdöbbent az újságíróverésen

2007.06.24. 15:37
A Nemzetbiztonsági Hivatal adatokat gyűjt, de nem indított vizsgálatot Kármán Irén ügyében, tudta meg az Index. A rendõrségnél a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át az eset kivizsgálását. Az olajügyekkel foglalkozó újságírónőt pénteken verték meg. A Fidesz szerint az NBH szerepét is vizsgálni kell, az MSZP szerint csak a koalíción akarnak ütni egyet.

"Megdöbbenésének adott hangot a miniszterelnök, aki megfelelő tájékoztatást kapott az eseményről" - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő az Indexnek vasárnap délután Kármán Irén oknyomozó újságíró pénteki megveréséről.

Az újságírónő szerint nem az NBH élt vissza a jelszavával

Kármán Irén a blogjában nemrég azt írta, valaki visszaélt a jelszavával, és a nevében irogatott a blogba. Az újságírónő a bejegyzésben nem tartja valószínúnek, hogy az NBH szerezte meg titkosszolgálati módszerekkel az adatait, mert szerinte ők nem szórakoznának azzal, hogy a blogjára írjanak a nevében. Egy kommentelő szombaton azt írta a blogba, hogy "Azt még a hülye is tudja, hogy Kármán Irén az NBH megfigyelése alatt állt. Nem a rendőrség, hanem az NBH tartotta állandó megfigyelés alatt, tekintettel a bűnüldözői munkásságára. Számtalan előjele volt annak, hogy egy merényletet elkövethetnek ellene. Az autófeltöréstől kezdve, az e-mailes fiókjainak sorozatos feltörésén és ellopásán át, a rendőri bűnözés (tehát az MSZP-s maffia) elleni harcától kezdve az ellene indított perekig bezárólag, melyekről az NBH részleteiben tudott."

Gyurcsány az ORFK vezetőjét kérte fel a nyomozás figyelésére

Gyurcsány az országos rendőrfőkapitányt arra kérte, hogy személyesen kísérje figyelemmel a nyomozást Kármán ügyében - mondta Daróczi. Az ORFK első embere, Bencze József erre ígéretet is tett, de jelenleg a tények rögzítése zajlik - mondta a kormányszóvivő. Kármán Irén vasárnapi kihallgatása után a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át az ügyet a BRFK-tól, miután az olajügyekben - amelyekkel a tényfeltáró újságírónő foglalkozott - ennek a szervezetnek az elődje folytatott nyomozást - közölte az MTI.

Arról, hogy mi derült ki az újságírónő 3 órás kihallgatásán, nem árultak el semmit. Annyit tudni, hogy a rendőrség tanúkat keres, és újra előveszi a Kármán Irénnel kapcsolatos régebbi ügyeket: az autója tavaly novemberi feltörését, amikor Sándor István, a "Papa" peres anyagai is eltűntek, és a fenyegetéseket, amiket az újságírónő kapott. (A rendőrség a táska ellopását annak idején egyszerű autófeltörésnek minősítette.

Az újságírónőt pénteken bántalmazták súlyosan, szombatra virradóra meg kellett operálni, vasárnap pedig már ki is hallgatta a rendőrség. Kármán csak részlegesen emlékszik a vele történtekre, erről az Indexnek is nyilatkozott.

Kármánt nemrégiben egy tévés nyilatkozata miatt feljelentették, június 28-ra volt kitűzve a tárgyalás, de ma kiderült, hogy a feljelentést szombaton, tehát a támadás utáni napon visszavonták. A feljelentést Csüllög Zsigmond tette, aki a kecskeméti maffiaper mellett az Energol-perben is vádlott volt.

Az NBH is segít

A miniszterelnök az elmúlt hetek történéseire utalva felhívta a pártok figyelmét arra is, hogy "engedjék a független igazságszolgáltatásnak, hogy tegye a dolgát". (Mint ismeretes, az elmúlt hetekben több rendőri és igazságügyi vezetőt váltottak le a Zsanett-ügy nyomán.)

A kormány utasította az összes illetékes szervet, hogy segítse a rendőrség munkáját. Ez az NBH, a Nemzetbiztonsági Hivatal esetében azt jelenti, hogy adatokat gyűjtenek, nem pedig vizsgálatot indítottak, mondta a kormányszóvivő.

A titokgazda oldhatja fel az olajdossziék zárolását

Daróczi Dávid elmondta: minden parlamenti demokráciában a sajtó szabadsága az egyik legfőbb alapérték, éppen ezért a sajtószabadságot érintő minden eset kiemelt figyelmet érdemel.

Az MDF szombaton azt követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az olajügyekkel kapcsolatos titkos iratokat. Ezzel kapcsolatban a kormányszóvivő azt mondta: az ilyen ügyekről a titokgazda dönthet, ez a kérdés nem szerepelhetett egyelőre a kormány napirendjén.

A Fidesz szerint az NBH szerepét is vizsgálni kell

Azonnali, független, pártatlan és minden részletre kiterjedő vizsgálatot követel az újságíró megverésével kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki párt.

A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter szerint annak ismeretében, hogy - az újságírónő blog-bejegyzése szerint - a Nemzetbiztonsági Hivatal követte Kármán Irén minden mozgását, felmerül a kérdés: megelőzhető lett volna-e a támadás?

A szóvivő szerint az ügy minden részletét fel kell térképezni, így az NBH szerepét is vizsgálni kell. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok illetékese az MTI-nek úgy reagált, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal Kármán Irénnek sem a mozgását, sem a tevékenységét nem kísérte figyelemmel.

Szijjártó a sajtótájékoztatón úgy vélte: az állam lezüllesztésének lehetünk tanúi, a hatóságok mély válságban vannak, így képtelenek megvédeni a polgárokat, főként azokat, akik egyes csoportok vagy a hatalom számára kellemetlen dolgokkal foglalkoznak.

A politikus szerint, ami történt, az brutális fizikai támadás a nyilvánosság intézménye ellen, olyan támadás, ami már a demokráciát veszélyezteti.

MSZP: sunyi és gyáva a Fidesz módszere

"Szégyenletes, hogy a Fidesz vezetőinek még egy oknyomozó újságíró megverése kapcsán is csak az jár az eszükben, hogy hogyan üssenek egyet a kormánykoalíción; a módszer pedig, ahogyan a kommunikációs vezető teszi mindezt, sunyi és gyáva" - fogalmaz a párt frakcióvezető-helyettese.

Göndör István szerint Szijjártó Péter akkor lenne tisztességes, ha lapos célozgatások helyett bocsánatot kérne, mindenekelőtt az újságírótól, akinek tragédiáját pártpolitikai célokra próbálja felhasználni.