Háborús bűnökkel vádolnak egy 92 éves budapesti férfit

2006.09.28. 15:58
Feltételezett háborús bűnösre bukkant Budapesten a Simon Wiesenthal Központ. A 92 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy részt vett a magyar csendőrség második világháború alatti délvidéki akcióiban.

Feltételezett háborús bűnösre bukkant Budapesten a Simon Wiesenthal Központ, jelentette be az intézet jeruzsálemi irodájának igazgatója a magyar fővárosban csütörtökön.

1996-ban jött haza

A jelenleg 92 éves Képíró Sándor az 1942-es újvidéki mészárlásokban csendőrként, valamint az 1944-es délvidéki deportálásban csendőr századosként tevékenykedett, mondta sajtótájékoztatóján Efraim Zuroff.

Két per is indult ellene, 1944-ben tíz évre ítélték a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése miatt. Ezt az ítéletet a német megszállást követően érvénytelenítették, majd 1946-ban a Népbíróság 14 évre ítélte háborús bűnök miatt. Az ítélethirdetéskor már külföldön tartózkodott, évtizedekig Argentínában élt.

Az 1996 óta újra Budapesten élő egykori csendőr százados ügyét most újratárgyalná a Simon Wiesenthal Központ, amelynek Utolsó Esély nevű akciójának mostani eredményét egyedülálló teljesítményként értékelte Efraim Zuroff az MTI-nek.

Nem jött válasz

Újvidéken 1942 januárjában a magyar csendőrség razziája során mintegy ezer embert végeztek ki. Képíró Sándort csendőrként felelősség terheli az áldozatok miatt, csakúgy mint az 1944-es deportálásokban vállalt szerepéért is, jelentette ki Efraim Zuroff.

A Simon Wiesenthal Központ munkatársa elmondta, hogy augusztusban a perek újratárgyalását kérték, de eddig csak az a válasz érkezett, hogy nem találják az 1944-es és 1946-os Képíró Sándorral kapcsolatos perek anyagát.

Újratárgyalást akarnak

Efraim Zuroff "kafkai jogi rémálomnak" nevezte azt, hogy munkatársai a keresett dokumentumok egyikét Belgrádban találták meg. Ezt az 1944-es ítéletet tartalmazó írás fénymásolatát bemutatták a sajtótájékoztatón. (Az 1946-os népbírósági ítélet eddig még nem került elő.)

"Azt szeretnénk, ha a háborús bűnös Képíró Sándort a magyar hatóságok elítélnék, vagy az ügyét, amely pillanatnyilag a katonai ügyészségen van, legalább újratárgyalnák" - mondta Efraim Zuroff, akinek munkatársai a sajtótájékoztatóra meghívták az 1942-es események egyik szemtanúját is.

Csak igazoltatott

"Jelentsenek fel, elmegyek a tárgyalásra" - válaszolta a sajtó érdeklődésére Képíró Sándor, akit a tájékoztató végeztével kerestek fel az újságírók azután, hogy a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója nyilvánosságra hozta az idős férfi lakhelyét, ami éppen a sajtótájékoztató színhelye melletti házban van.

A 92 éves ember az utcán válaszolt a kérdésekre. Tagadta, hogy háborús bűnös lenne. Elmondta, csendőrként ott volt az újvidéki razziában, de nem használt fegyvert. "Csak igazoltattunk" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy miért hagyta el Magyarországot, azt mondta: mivel kollektív felelősséggel vádolták, nem akart orosz hadifogságba esni. Az MTI kérdésére hozzátette: tiszta a lelkiismerete, nem érez bűntudatot. "Azt sem tudtam, mi az az Auschwitz" - mondta a 44-es deportálásokkal kapcsolatban. Állította, hogy 1942-ben egy zsidócsaládot is megmentett a "razzián randalírozó honvédektől". Megjegyezte: a közvélekedéssel ellentétben a honvédek és nem a csendőrök lőtték agyon az embereket a 42-es januári razzia alatt.

A háborús bűnnel vádolt idős férfi újságírói kérésre a lakásából lehozott egy néhány oldalas írást, amelyet 1982 körül Argentínában vetett papírra. Az "Újvidéki razzia hiteles története - avagy hogyan lettem háborús bűnös" című írásában úgy fogalmazott Képíró Sándor: "büszkén vallom magam magyar csendőrnek. (...) 1944-ben kollektív vád alapján ítéltek el, (..-) egy hullát sem láttam Újvidéken".

Az MTI az egyik szomszédtól úgy értesült, hogy a lakók közül néhányan tisztában vannak a 92 éves férfi "csendőrmúltjával".