Hack: A Magyar Nemzet hazudik

2000.12.01. 17:20
,,A Magyar Nemzet tudatos, rosszindulatú, hazug lejáratókampányt folytat. A lap nem téved, hanem hazudik, ezért helyreigazítást követelek, hitelrontásért pedig pert indítok a Magyar Nemzet ellen". - mondta Hack Péter SZDSZ-es honatya a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatón, melyen cáfolni kívánta a napilap ,,Ingatlan" rovatában megjelent írás tartalmát.
A rövidke szöveg, mely inkább képaláírásnak, mint cikknek minősíthető, azt állítja, hogy a politikusnak Budán, a Nagybátonyi utcában van lakása, melyet a Hit Gyülekezete nevű egyházi szervezettől vásárolt évekkel ezelőtt, majd engedély nélkül hozzáépített a házhoz. A lap szerint az új részt később sem kellett lebontania Hacknak, mert arra fennmaradási engedélyt kapott 1996-ban.

A politikus cáfolatában kijelentette, hogy a fényképen nem az ő háza látható, hanem egy másik épület ugyanabban az utcában, de több száz méterrel arrébb. Az SZDSZ-es honatya azt állítja, életében nem is járt a lap által megnevezett és lefotózott házban. Ahhoz, hogy a ház, amiben Hack Péter valójában lakik, korábban egy egyház tulajdonában állt, Hack Péter semmit sem kívánt hozzáfűzni, mert - mint fogalmazott - ehhez senkinek semmi köze nincs.

Szerinte a lap a Torgyán József vagyoni helyzetét firtató, valós kérdésekről próbálja elterelni a figyelmet. ,,A Magyar Nemzet azt a hamis látszatot kívánja kelteni, hogy az alkotmányügyi bizottságban 1994 és 1998 között betöltött elnöki funkcióm és valamiféle fennmaradásiengedély-ügy között bármiféle összefüggés lenne."

Hivatalos helyszínrajz

A politikus bejelentette: jó hírnév megrontásáért bepereli a Magyar Nemzetet, és azonnali helyreigazítást követel a laptól. A sajtótájékoztatón jelen volt a sajtótermék munkatársa is, aki szerint az újság fotórovatának nyilvánvaló tévedéséről van szó.