Ágnes
-13 °C
0 °C

Megkezdődött a haderőreform egyeztetése

2000.04.01. 20:03
A haderőreform első tárgyalási napja mérsékelten lendületes módon az ügyrend megtárgyalásában merült ki pénteken a Honvédelmi Minisztériumban. A tárgyalást követően Homoki János a tárca politikai államtitkára elmondta: a szakminisztérium néhány napon belül átadja a politikai pártoknak a haderőreformról, illetve a Magyar Honvédség és a minisztérium integrációjáról szóló írásos dokumentumokat, majd a következő hét péntekén már érdemi tárgyalásokon foglalkoznak mindezekkel.

A tárgyaláson a szocialistákat képviselő Juhász Ferenc szintén a találkozót követően rögtönzött sajtótájékoztatóján kijelentette, még mindig nem tudják pontosan, hogy az integrációval kapcsolatban milyen döntések születtek a Nemzetbiztonsági Kabinet március 16-i ülésén, amelyen elfogadták a haderőreform koncepcióját, ugyanis az egyeztetésen a részletekről beszámoló Póda Jenő,- a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója - azon az ülésen nem volt jelen.

Az integrációról szóló tájékoztatóból kiderült, hogy még mindig nincs konkrét álláspont az összevonással kapcsolatban.

Az egyeztetés résztvevői:

Simicskó István, Fidesz

Lányi Zsolt, FKGP

Vödrös Szabolcs, MDF

Juhász Ferenc, MSZP

Mécs Imre, SZDSZ

Kapronczi Mihály, MIÉP

Póda Jenő ugyanis azt ismertette, hogy a honvédség parancsnoki poszt megszüntetésével 17 jogkört átvesz a minisztérium. Ezt követően azonban Király Béla, a miniszterelnök katonapolitikai tanácsadója kért szót, hogy pontosítsa, amit Póda Jenő elmondott.

Juhász hozzátette: Király Béla közölte, hogy a vezérkari főnök voltaképpen visszakapja a vezérkar és minisztérium 1989-es szétválasztásakor elvett jogosítványait. Gyakorlatilag tehát a vezérkari főnöknél marad mind a 17 jogkör.

Juhász Ferenc elmondta: a haderőreform első tárgyalásán kiderült, valóban érkezett Szabó János honvédelmi minisztertől olyan parancs, amely arra kötelezte Fodor Lajos vezérkari főnököt, hogy készítsék el a tisztek múltjával foglalkozó listát. Bár Fodor Lajos miniszteri felhatalmazás hiányában a részletekről nem beszélt, nem tagadta, hogy ilyen parancsot kapott.

"Ezért azt kértük, hogy a következő egyeztetésen mutassák be az említett parancsot" - mondta Juhász Ferenc.

Az MSZP-s képviselő elmondta, hogy az ülésen megtárgyalt kormányzati ügyrendi javaslatban az szerepelt, hogy csak a kormány nyilatkozhat az egyeztetésekről, és csak a napirendi témákról tárgyalhatnak. Juhász szerint ezzel azt szerették volna megakadályozni, hogy szóba kerüljön a katonák politikai multjával kapcsolatos összesítés. Az ellenzéki tárgyalópartnerek azonban kinyilvánították, hogy csak írásos dokumentumokkal foglalkoznak, és nem hajlandóak semmiféle nyilatkozattételben korlátozni magukat.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!